2015.07. 03.

Másfeles offenzíva

Másfeles offenzíva

Sokszor látja az ember, hogy mindenkinek megvannak a gondolatok, de nem jön ki a duplázó. Ezért addig keres még egy plusz meccset amíg meg nem lesz, és persze mivel abban már nem is olyan biztos, ezért el is megy. Az én gondolatom szerint nem szabad erőltetni, hanem annyira jön ki amennyire, és azzal megelégszünk. Ez persze inkább egy maratoni játékot tesz lehetővé. Na de nem ezt hangoztatja mindig mindenki a sportfogadásról? Ilyen tippek várhatók itt tehát, és buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg saját gondolatait, tippjeit.

Épülgetünk, épülgetünk. Ez lehet a harmadik nap zsinórban mikor nyerünk, persze ehhez kellenek a megfelelő meccsek. Én 2 meccsre gondoltam, amiben elég bizakodó vagyok, és már holnapra is vannak gondolatok. Na de ne rohanjunk ennyire előre, először a mait szurkoljuk ki.

Zarina Diyas – Andrea Petkovic  V  1.44

Kétszer találkoztak már idén, és 1-1 a mérleg, két szorosnak mondható meccsen. Ennek ellenére nálam itt most egyértelmű gondolatok vannak a meccsel kapcsolatban. Diyas jó, és a füves borítást eléggé szereti is, de számomra nem egy stabil teniszező, és közel sem egy top10 szint. Petkovic ezzel szemben ott van a legjobbak között, igazi erős német hölgy, és eddig ennek megfelelően is szerepel. A szembe jövő ellenfelek nem voltak a legacélosabbak eddig Petkovicnak, de ennek megfelelően könnyen nyert is mindkét körben. A 6-0, 6-0 negyven perc alatt önmagáért beszél, de a másik meccsén is csak picivel töltött többet 1 óránál a pályán. Jó formában van tehát. Diyas egy nem túl jó formában levő Pennettát küzdött le, ami említésre méltó, illetve egy 100-on kívüli teniszezőt. Petkovicnak áll ma a zászló, reméljük él is a lehetőséggel.

Maria Sharapova – Camelia Begu  H  1.05

Maria Sharapova úgy fest remek formában érkezett Wimbledonba. Magabiztosan hozta az első két kört bár az ellenfelei sem voltak olyan veszélyesek. Persze már a Garroson is jól ment Mariának, csak az akkor bomba formát mutató Safarova tudta megállítani. Én most valahogy azt érzem, hogy kijöhet a lépés hosszú idő után újra az orosz szépségnek itt a tenisz mekkájában. Ellenfelénél több mint 2 órával kevesebbet kellett pályán töltenie eddig, ami gyakorlatilag plusz egy meccsel több a lábakban Begunál. A román hölgy ügyes, jó teniszező, de közel sem Sharapova, ha 3 szettben is de szerintem ma tovább kell mennie az orosz hölgynek.

Eredő: 1.51

ui.: A mai női párosítások pont olyanok, hogy egy esélyesebb teniszező játszik egy meglepetést okozni képes ellenféllel. Nehezen tudom elképzelni, hogy ne legyen legalább 1 olyan meccs ma, ahol borul a papírforma. Szóval óvatosan a meccsekkel, én ezt a kettőt tartom a legkevésbé veszélyesnek. Amúgy a kockázatot csökkentvén nem kötelező Petkovic mellé Sharapovát is rakni, hiszen az 1.44 is simán belefér önmagában a másfeles elvbe. Viszont én bízom mindkét meccsben. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Robert0603 2015-07-03 09:40:35
Törölt hozzászólás
MagnasMiska 2015-07-03 09:28:12
Szia Tommo!En Bencicet neztem mara meg Wawrinkat.Velemeny?
Koszi
ASE 2015-07-03 09:16:26
Jó reggelt!
Szerintem ma Marcos még túljut Goffinon. Az odds is elég "kellemes".
Ma csak ezt az egyet rakom.

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.