2015.07. 15.

Másfeles offenzíva

Másfeles offenzíva

Sokszor látja az ember, hogy mindenkinek megvannak a gondolatok, de nem jön ki a duplázó. Ezért addig keres még egy plusz meccset amíg meg nem lesz, és persze mivel abban már nem is olyan biztos, ezért el is megy. Az én gondolatom szerint nem szabad erőltetni, hanem annyira jön ki amennyire, és azzal megelégszünk. Ez persze inkább egy maratoni játékot tesz lehetővé. Na de nem ezt hangoztatja mindig mindenki a sportfogadásról? Ilyen tippek várhatók itt tehát, és buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg saját gondolatait, tippjeit.

4 napja királyság van, na de az ötös mennyivel kerekebb és szebb szám. Ehhez hozom a mai tippeket.

WTA Bastad

Arruabarrena – Stosur  V  1.30

Sam nagyon jó salakszezont produkált idén, ezért érzem azt, hogy a spanyolnak nem sok sansza lesz ma. Tegnap nagyon meggyőző volt a második számú kiemelt, ma is ezt várom tőle.

WTA Bukarest

Zhang – Dulgheru  V  1.20

Rég volt ilyen jó formában román hölgy teniszező, mint most Dulgheru, de akkor Halep volt. Ő viszont most épp a süllyesztőben van, de hazai pályán érdemes most erre a román hölgyeményre fogadni, a kínai semmi olyat nem mutatott ami miatt ő lehetne itt a győztes.

Eredő: 1.56

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lali68 2015-07-15 10:10:29
Mivel a Stosur meccs élőben is fogadható lesz a pron, ezért én megvárom.
Ha esetleg pár jó Arruabarrena ütéssel kezdődik a mérkőzés, Stosur oddsza felmegy, én akkor fogadom meg...
tothotto33 2015-07-15 09:34:09
Törölt hozzászólás
kisvidra0416 2015-07-15 09:26:01
Helló!

Ez szuper! Ma én is Veled tartok. Egy kalappal!

további tippjeink a Tenisz világából

friss 6 órája Teniszbabák - 12.05.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!