2015.07. 20.

Másfeles offenzíva

Másfeles offenzíva

Sokszor látja az ember, hogy mindenkinek megvannak a gondolatok, de nem jön ki a duplázó. Ezért addig keres még egy plusz meccset amíg meg nem lesz, és persze mivel abban már nem is olyan biztos, ezért el is megy. Az én gondolatom szerint nem szabad erőltetni, hanem annyira jön ki amennyire, és azzal megelégszünk. Ez persze inkább egy maratoni játékot tesz lehetővé. Na de nem ezt hangoztatja mindig mindenki a sportfogadásról? Ilyen tippek várhatók itt tehát, és buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg saját gondolatait, tippjeit.

WTA  Gastein:

Siniakova – Kovinic  V  1.57

Két olyan meccs is van ma ami önmagában megfelel a másfeles feltételnek, és sokat is gondolkoztam, hogy Withoeft vagy Kovinic mellett döntsek-e. Végül amiatt döntöttem ez utóbbi mellett, mert Withoeft most nyert tornát hazai pályán, szóval talán kevésbé motivált. Kovinic igazi salakjátékos, ez látszik abból is, hogy rengeteg versenyen indult Charlestone óta ezen a borításon. Jó eredményekkel, és sokszor nagyobbakat leütve a pályáról. Stabilan szokta hozni az eredményeket, tényleg a jobbak szokták megverni. Siniakova ügyes, és salakon sem rossz, de azért egyáltalán nem stabil, és hiába van előrébb a ranglistán itt alapvetően Kovinic az esélyes. Akinek agresszív játéka mellé pontosság is párosul. Siniakova akkor szokott nagyot alkotni, ha remek napot fog ki. Erre azért a pár napja Bastadban jóval hátrébb rangsorolt ellenféltől elszenvedett korai vereség nem nagyon utal.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
bniko 2015-07-20 11:41:07
És Svitolina? Én rá fogok tenni.
patrasz 2015-07-20 11:11:24
ToMMo erről mi a véleményed?

Pavlyuchenkova A. (Rus) - Vinci R. (Ita) H-ba?
ToMMo 2015-07-20 09:09:27
Illetve én még egy másikat tudok ajánlani, amit én is megjátszok, az
Martic - Martincova  H  1.50
Aki követi a rovatot tudja, hogy mostanában rá fogadtunk párszor, és nem hagyott cserben, sőt mikor pont Kovinic-csal verettem, akkor tudta is mi a dolga. :)
ToMMo 2015-07-20 08:59:22
Megelőzve a kérdést, a papíroson Svitolina megjátszható, de mivel először játszik kemény borításon hosszú idő után, én ilyenkor megszoktam várni az első kört legalább, hogy milyen formát mutat.

további tippjeink a Tenisz világából

friss 55 perce Teniszbabák - 12.05.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!