2016.10. 26.

Melyik arcát mutatja meg Rómában a Cagliari?

Melyik arcát mutatja meg Rómában a Cagliari?

Szerdán nyolc mérkőzést is rendeznek a Serie A-ban.  Érdekes találkozónak ígérkezik az Inter otthonában nemrég diadalmaskodó Cagliari Lazio elleni vendégjátéka. Az eddig mindössze egy pontot gyűjtő Crotone Firenzébe látogat. Franciaországban Liga-kupa mérkőzésekre kerül sor szerdán, a Toulouse az Auxerre-t fogadja.

Lazio – Cagliari

  • A Cagliari teljesen kiszámíthatatlan teljesítményt nyújt ebben az idényben. A Juventustól 4-0-ra kaptak, legutóbb a Fiorentinától 5-3-ra, de közben legyőzték idegenben 2-1-re az Intert. Elsősorban a védekezésükkel van probléma, hiszen a sereghajtó Crotone után ők kapták a legtöbb gólt a bajnokságban. Átlagosan kettőnél több gólt kap meccsenként a Bruno Alves irányította védelem. A Lazio pedig nem éppen átlagos csapat, pláne nem a támadójátékuk. Immobile egészen pazar formában futballozik ebben az évadban: holtversenyben 2. a góllövőlistán hat találatával. Emellett a válogatottban duplázott Macedónia ellen, amivel fordítottak és nyertek az olaszok 1-2-ről 3-2-re.

  • A Lazio jelenleg a 6. a tabellán és négy meccs óta veretlen. Az Empolit és az Udinesét is nagyon meggyőző játékkal verték, viszont a Bologna ellen hiába voltak végig fölényben, csak a 97. percben egy vitatható 11-essel mentettek pontot. Legutóbb pedig éppen ilyen körülmények között csúszott ki a kezükből a három pont a Torino ellen. Immobilén kívül a négy gólpassznál járó F. Andersonra is érdemes lesz figyelni. A Lazio a hazai pálya előnye és a remek támadójátéka miatt esélyesnek számít az újonc ellen.

Fiorentina – Crotone

  • Egy héttel ezelőtt még nem lehetett volna biztosan kijelenteni, hogy ezt a meccset behúzza a Fiorentina, de azóta Sousa rendezte a sorokat és az El-ben Liberecben győztek 3-1-re, míg a bajnokságban a Cagliarinak öt gólt rúgva nyertek Szardínia szigetén. Kalinic is megtalálta a góllövő-cipőjét: nyolc forduló alatt egy gólt szerzett, de a kilencedikben egy mérkőzés alatt hármat, sőt az El-ben is vágott kettőt. Bernardeschivel és Iliciccsel kiegészülve remek támadótriót alkotnak. A Crotone nemcsak, hogy utolsó és még meccset sem nyert a szezonban, de ők kapták a legtöbb gólt ebben a szezonban. Minden a jelenleg 12. helyen álló firenzeiek mellett szól

Toulouse – Auxerre

  • A francia Liga-kupában a 16 közé jutás a tét ezen a héten. A Ligue 1-t remekül kezdő Toulouse a másodosztályú és szebb napokat megélt Auxerre-t fogadja győzelmi esélyekkel. Az Auxerre a legutóbbi hat bajnoki mérkőzéséből ötöt elveszítette és mindössze a 19. helyen áll a Ligue 2-ben, ami a szezon végén kiesést jelentene. A Toulouse egy teljesen más szintet képvisel jelenleg, ugyanis a Ligue 1 élmezőnyében található. Az utóbbi hetekben legyőzték a Lille-t, a PSG-t és a Monacót is. Dupraz tavaly benntartotta a csapatot, idénre pedig élcsapattá kovácsolta. Braithwaite szórja a gólokat, a svéd válogatott Durmaz is jó formában van, ahogyan a guineai Sylla is, a kapuban pedig lehet, hogy a jövő nagy kapusegyénisége, a 17 éves Lafont bontogatja a szárnyait. Ha néhány alapembert pihentetne Dupraz, akkor is könnyedén továbbléphet a Toulouse.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!