2012.08. 04.

Napi belga favorit - 2012-08-04

Napi belga favorit - 2012-08-04

A belga Jupiler Leagueben ezen a hétvégén a 2. fordulóban veselkednek egymásnak a csapatok, szombaton öt, vasárnap két mérkőzést rendeznek. Ma az öt párosítás közül az Anderlecht - Beerschot és a Lokeren - Mons összecsapásokra adok tippet.

 

ANDERLECHT - BEERSCHOT
  Brüsszel, Constant Vanden Stock stadion, 20:00  

Az Anderlecht döntetlennel kezdte az új bajnoki szezont, Czitkovics Peti csapatával, a Kortrijkkal játszottak 1-1-et, ahol egyik magyar játékos sem kapott szerepet, Czvitkovics végig kispadozott, Juhász Roland pedig sérüléséből lábadozik. A sikeresen megvívott Ekranas elleni EL odavágó után illene az első bajnoki győzelmet is megszerezni, ehhez minden sanszuk megvan a lila brüsszelieknek a Bodoros Beerschot ellen.
A vendégek hazai pályán kezdták a bajnokságot, nem sok sót ettek meg, hiszen a Lokeren átgázolt a "macikon". Az első félidőben még pariban volt a két csapat, aztán a második játékrészben kilenc perc alatt lenyomta a Lokeren a hazaiakat. Sok jóra most számíthatnak a Beerschot drukkerek az Anderlecht otthonában.

 

LOKEREN - MONS
  Lokeren, Daknam stadion, 20:00  

A Lokeren jelenleg a második helyen áll, köszönhetően hogy az első körben fölényes győzelmet aratott a Beerschot vendégeként, 4-2-re nyertek Bodor Boldizsárék ellen. A tavalyi kupagyőztes, amely első idei tétmeccsét, a belga szuperkupát elbukta az Anderlechttel szemben, az első körben tehát győzni tudott és most is ez a célja a listavezetővel szemben.
A tabellaelső Mons is gólgazdag meccsel kezdett, hazai pályán 5-2-re verte az OH-Leuvent, és mivel más nem tudott ekkora győzelmet aratni az első fordulóban, az élre álltak. Nagyon meg kell becsülniük ezt a pozíciót, mert érzésem szerint ebben az idényben többet nem nézhetnek vissza a teljes mezőnyre. Már ma visszabuknak, mert borítékolható, hogy a jobb erőkből álló Lokeren behúzza a három pontot. Van egy sejtésem is, 3-1-re nyer a tavalyi kupagyőztes.

 

  Rizikós Nyerhető
Mérkőzés Tipp Odds Tipp Odds
Anderlecht - Beerschot 1-0 Anderlecht -1,5* 1,775 Anderlecht 1,25
Lokeren - Mons 2-2 +3,5 gól 2,62 Lokeren 1,66
  Eredő 4,65 Eredő 2,075

Oddsok: Európa és az Egyesült királyság egyik vezető fogadóirodája

*Ázsiai hendikep kisokost itt találod!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!