2012.11. 23.

NB1 beharangozó - 16. forduló - Péntek

NB1 beharangozó - 16. forduló - Péntek

Habár még az igazi tél be sem köszöntött az OTP Bank Liga küzdelemsorozata a tavaszi idénnyel folytatódik, azaz egész pontosan a tavaszról előrehozott fordulóval, szám szerint a tizenhatodikkal. A menetrenden belül nem történt változás, a mai napon két mérkőzést láthatunk, elsőként a Kaposvár fogadja az MTK-t majd a Paks pécsi vendégjátékát kísérhetjük figyelemmel.

17 órakor kezdődik a Kaposvár-MTK találkozó, az „őszt” mindkét gárda győzelemmel zárta, a Rákóczi a Fradit, az MTK a Debrecent győzte le.

Vs
Kaposvár   MTK

Prukner László csapata hazai pályán fogadta a Ferencvárost, és ahogy megszokhattuk már a vendégek támadó szellemben léptek fel, ebből azonban alaposan felkészültek a hazaiak, így a ferencvárosi helyzetek kimaradtak, és ugyanez igaz volt a hazai lehetőségekre is. A második játékrészben a két csapat nem csak egymással volt kénytelen megküzdeni, hanem az időjárással is, ugyanis leszakadt az ég, heves esőzésben voltak kénytelenek mérkőzni a felek. A 73. percben megszületett a találkozó egyetlen találata, Pavlovics vette be a rosszul kimozduló Jova kapuját. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, a kaposváriak otthon tartották a 3 pontot.

Az MTK rangadót játszott a DVSC otthonában, a Loki nem volt túl jó formában, pedig a Győr üldözése miatt nem volt mindegy melyik oldalra kerül a három pont. Mindössze kilenc percet kellett várni az első találatra, Wolf játszott össze Kantával, aki közelről kilőtte a jobb alsó sarkot. Pár perccel később akár két gól is lehetett volna a különbség a vendégek javára, de a helyzet kimaradt. Ezt követően az első játékrészben akadt lehetőség itt is ott is, de az újabb gól elmaradt. Ugyanez történt a második félidőben is, a 77. percben pedig újabb találat született, Korhut próbált menteni Tischler elől, de felszabadítás helyett saját kapuját vette be, ezzel 2-0-ra győzött az MTK.

A két csapat a bajnokság nyitófordulójában vívta egymás ellen első mérkőzését, akkor az MTK 3-1-re győzött a Hungária körúton.

Tippek:

  • Az MTK nyeri a meccset: 2.62
  • Mindkét félidő végén az MTK lesz előnyben: 4.00
  • Végeredmény 1-2: 10.00

A nap második mérkőzését 19 órától rendezik, a Pécs a Paksot fogadja. A 15 fordulóban mindkét gárda 1 pontot gyűjtött be.

Vs.
Pécs   Paks

A pécsiek azt a Videotont fogadták, akik igen fontos mérkőzésre készültek az Európa Ligában, ettől függetlenül Paulo Sousa nem pihentette játékosait. Szinte eseménytelenül zajlott az első játékrész, kevés helyzetet alakítottak ki a felek, a legnagyobb lehetőség a pécsiek előtt adódott, azonban kimaradt, így 0-0-al zárult a félidő. A játék képe nem sokat változott a második játékrészben sem, a meccs hajrájában ugyancsak a pécsiek előtt adódott egy nagy gólszerzési lehetőség, de mivel ezt sem sikerült kihasználni pontosztozkodással ért véget a mérkőzés.

A Paks Kecskemétre látogatott, Tomiszlav Szivics egykori csapata ellen küldte harcba jelenlegi tanítványait. A 12. percben büntetőrúgst végezhetett el a KTE de Litsingi kihagyta a tizenegyest, és ez négy perccel később megbosszulta magát, Vaskó vette be saját kapuját. A 62. percben a paksiak rúghattak büntetőt, ezt azonban Simon kihagyta. És ha már a kimaradt kecskeméti tizi megbosszulta magát, nos ez esetben sem történt másképp, mégpedig akkor amikor a paksiak már a mérkőzés lefújását várták, a 90. percben Pekár szabadrúgásgóljával kialakult az 1-1-es végeredmény.

A két csapat a bajnokság idei kiírásának első fordulójában Pakson mérkőzött meg egymással, a találkozó 3-2-es pécsi sikerrel ért véget.

Tippek:

  • Döntetlen eredménnyel ér véget a mérkőzés: 3.30
  • A Pécs vezetni fog a félidőben, a második játékrész végén azonban már döntetlen eredményt mutat majd az eredményjelző: 15.00
  • Végeredmény 1-1: 6.00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.

Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!