2012.12. 02.

NB1 beharangozó - 17. forduló - Vasárnap

NB1 beharangozó - 17. forduló - Vasárnap

Utolsó napjához érkezett az OTP Bank Liga 2012-13-as bajnoki kiírásának 17. fordulója, ez egyben azt is jelenti, hogy ebben az évben utoljára láthatunk magyar bajnoki mérkőzést. A vasárpi menetrendben az előző fordulókhoz képest nincs változás, két mérkőzést láthatunk, elsőként a Videoton az Újpestet fogadja, míg zárásként a Pécs ferencvárosi vendégjátékát tekinthetjük meg.

16 óra 30 perces kezdéssel rendezik Székesfehérváron a Videoton-Újpest összecsapást, a Vidi kikapott, míg az Újpest ikszelt a 16. fordulóban.

Vs.
Videoton FC   Újpest

A Videoton legutóbb Pápára látogatott, és egy rendkívül feszült hangulatú mérkőzést játszott a Lombard ellen. A 33. percben emberhátrányba került Paulo Sousa együttese, Vinicius kapott egy kakaskodást követően piros lapot. Hat perccel később gólra váltotta az előnyt a Lombard. A Vidi futott az eredmény után, de hiába dolgozták ki ziccerek sokaságát, a befejezésbe mindig hiba csúszott. Így végül a hazaiak örülhettek a három pontnak.

Az Újpest a DVTK-t fogadta. Mindössze 19 percet kellett várni az első találatra, Moraes vette be a vendég kaput. Nem sokkal később egyenlíthetett volna a Diósgyőr, de Tisza kihagyta a helyzetet. A második játékrészben aztán összejött az egyenlítés. Ez volt egyben az utolsó találat is a mérkőzésen, pontosztozkodással ért véget a találkozón. A mérkőzésen történt egy sajnálatos baleset is, egy esést követően Moraes keze tört el, a nemrég igazolt csatár emiatt többhetes pihenőre kényszerül, igaz a téli szünet miatt csak ezt az egy meccset kell kihagynia.

A két csapat második fordulóban lejátszott mérkőzésén a Videoton 1-0-s győzelmet aratott a Megyeri úton.

Tippek:

A Vidi nyeri a meccset: 1.75

Végeredmény 1-0: 7.00

Kevesebb mint két gól születik a mérkőzésen: 3.50

A napot a Ferencváros-Pécs összecsapás zárja, a Fradi a KTE ellen ikszelt, a Pécs pedig kikapott a Pakstól a 16. fordulóban.

Vs.
Ferencváros   Pécs

A Ferencváros Kecskemétre látogatott, ahol a hazaiak szerezték meg a vezetést a 28. percben, majd az 50. minutumban már kettő volt a hazaiak előnye. A 63. percben Böde szépített, majd a 66. percben a ferencvárosi Besic a kiállítás sorsára jutott. Az emberhátrány ellenére támadott a Fradi és ez a 80. percben meghozta az eredményét, Jenner egyenlített. A meccs hátralévő részében gólt már nem, láthattak a nézők, két piros lapot viszont igen. Elsőként a kecskeméti Mohl jutott a kiállítás sorsára, majd a 90. perc végén Alempijevics mehetett a többieknek megnyitni a zuhany csapját.

A Pécs hazai pályán fogadta a Paksot, és a 34. percben hátrányba került, Eppel vette be a pécsi kaput. Négy perccel későbbjött az újabb vendég gól, ezzel kialakult a félidei eredmény. A 69. percben már három találat volt a vendég előny, a 81. percben pedig akár négy is lehetett volna, de Heffler kihagyta a javukra megitélt büntetőt. A 89. percben Demjén a kiállítás sorsára jutott, végül a 90. percben Bajzát szépített, ezzel kialakult az 1-3-as végeredmény.

A két csapat a második fordulóban lejátszott összecsapásán gólnélküli döntetlen született.

Tippek:

A Fradi nyeri a meccset: 1.72

Mindkét félidőt a Ferencváros zárja előnyben: 2.75

2 vagy 3 gól születik a mérkőzésen: 2.00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!