2014.10. 31.

NBA-beharangozó

NBA-beharangozó

Nem tudunk betelni az Észak-Amerikai ligákkal, így természetesen a kosárlabda legerősebb bajnoksága is terítékre kerül itt a tipplapon. Az NHL-es rovathoz hasonlóan próbálunk itt is elemezni, tippeket adni nektek. Reméljük jó százalékkal értékesítjük majd a büntetőket, illetve a három pontosokat.

 

 

Tegnap a Dallas hozta amit vártunk tőle, viszont King James csalódást okozott a csapatával, pedig a harmadik negyed felénél még ők mentek 5-tel, de a végére megfordult a dolog. Lássuk a mai meccseket.

Cichago – Cleveland

Nos Lebron ide vagy oda, tegnap kikapott hazai pályán is egy fontos meccsen a Cleveland. Tegyük hozzá, hogy James nem játszott jól, szóval ha ma jobb napja lesz, akkor megnehezítheti a hazaiak dolgát. Viszont azt tudni kell, hogy a liga egyik legszervezettebb, legkeményebb védelme lesz az ellenfél, ráadásul a Chicago úgy verte agyon azt a Knickset amitől tegnap kikapott a Cavaliers, hogy Rose a fél meccset röhögve ülte a kispadon. Amikor játszott, akkor ahogy az várható volt remekelt. Hazai pályán valami nagyon rossz napot kell kifognia a Bullsnak, hogy ne verje meg ezt a még épülő korszakában levő Clevelandet.

Milwaukee – Philadelphia

A Milwaukee csapata majdnem megcsípte idegenben a Charlotte Hornets gárdáját. Sőt igazából nekik állt a zászló, vezettek már egész sokkal, és az utolsó másodpercben egyenlített ellenfelük, majd hosszabbításban kikaptak végül. Két fiatal brigád találkozik ezen a meccsen, ahol a hazai pálya, és a jobb keret is a Bucks felé billenti a mérleget. Sérültek is ritkítják a 76ers csapatát, és bár bíztató játékot mutattak a szintén sok sérülttel felálló Indiana ellen, itt is hasonló vereségre számíthatnak. Érdemes a hendikben gondolkozni. 6-7 pont simán lehet közte.

Sacramento – Portland

Az egyik leggyengébb védelem az egyik legjobb támadógépezet ellen. A hazaiak szörnyen kezdtek és jó nagy vereségbe futottak bele az első körben, míg a Portland otthon simán nyert. Tavaly sem remekelt már a Kings, idén is úgy látszik vannak ott bajok, ezzel szemben a vendég csapat a rájátszásban is ment egy fordulót, és most is magabiztosan kezdtek. Ha a Golden State így megverte a Sacramentot, akkor ez a Portland csapatának is könnyen sikerülhet. Persze az NBA-ben sem szabad sosem leírni senkit, ezért nem gondolkozok hendikepben itt, de azt várom, hogy elviszik a pontokat Sacramentóból.

LA Lakers – LA Clippers

A nagy múltú Lakersről fura ezt mondani, de nagy a baj. Egy sok helyen kiöregedett csapat, megfelelő utánpótlás nélkül, és nem igazi karakterek a játékosok egyáltalán. Mindent elárul, hogy még mindig Kobe Bryantre támaszkodnak. Mégis hallani olyan pletykákat, hogy el akarják cserélni, balhéról is esett szó az öreg kapcsán, szóval nem rózsás a helyzet. Ezzel szemben másik Los Angeles-i csapat remek játékot mutat, szemet gyönyörködtetően játszik, és nagy benne a potenciál. Mind támadásban mind védekezésben rendben vannak. Számukra ez egy kötelező győzelem idegenben is. Persze a derbi valósága miatt bármi lehet, de azért az utolsó 3 párharcukat már a CLippers nyerte. Én hendikeppel is megfontolandónak tartom a körülményeket tekintve.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ToMMo 2014-10-31 21:07:37
Köszönöm, örülök, hogy tetszik a dolog, igyekszem :)

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.