2017.04. 23.

Olasz meló (1,65 – 1,60 – 1,35)

Olasz meló (1,65 – 1,60 – 1,35)

A Vasárnap akkor olasz foci. A Serie A-ból három mérkőzést néztünk ki a Napoli, a Lazio és a Milan meccsei vannak célkeresztben. Megéri kattintani! A tippeket megtaláljátok a Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Sassuolo – Napoli
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) - Odds: 1,65  2-2

  • Bár Politano nélkül lép pályára a hazai együttes, kifejezetten éhesen figyelik majd a Napoli hátsó alakzatának réseit, hisz Mertensék minden bizonnyal hatalmas hangsúlyt fektetnek a támadásokra. Az ezüstért folyó harcból még nem szálltak ki, sőt a sorsolás alapján picit könnyebb dolguk van, mint a farkasoknak, azonban ehhez minden pontra szükségük van, és ennek megfelelően egy nagy elánnal a zöld gyepre kifutó Napolit láthatunk. A hazaiaknál azért a Berardi-Defrel-Ragusa hármas elöl nagyon jól hangzik, s a kontráik életveszélyesek lehetnek ma. Kitámadás és kontra, ez mi mást szülhetne, mint gólváltást?

FH:12:30

Lazio – Palermo
Több, mint 2,5 (Hazai csapat - Gólszám 2,5) - Odds: 1,60  6-2

  • Egyre kilátástalanabb Balogh, valamint Sallai együttesének a helyzete, 10 egységnyire van a még bennmaradó helyen tanyázó Empoli, bár amíg a matematikai esély megvan, addig biztosan minden követ megmozgatnak a déliek. Az nem kérdés, hogy melyik fél az esélyesebb, melyik fél van jobb formában, akár rövid, akár hosszú távon, de érzésem szerint a Felipe Anderson-Immobile-Keita támadó hármas által fémjelzett fővárosiak akár egy komolyabb erődemonstrációt is tarthatnak.

FH:15:00

Milan – Empoli
Milan (1X2) - Odds: 1,32  1-2

  • Nem akármilyen motiváció lebeg a Milan játékosok előtt a tulajváltást követően, hisz a húsosfazéknál nagyon szívesen maradnának Bertolacciék. Ezért a verhető Empoli ellen hazai környezetben egy gálameccset is összehozhatnak, villogva az ázsiai delegáció előtt. Aztán ott van az EL-indulás joga, ami plusz erőt adhat a piros-feketéknek, s mivel a San Siróban az utolsó négy bajnokijukat begyűjtötték, a formájuk is rendkívül biztató. Elöl vélhetően a Suso-Bacca-Deulofeu hármas fog rohamozni, ami azért arra enged következtetni, hogy a toszkán csapat masszív védekezése nem tud kitartani a végsőkig.

FH:15:00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Négy nappal azután, hogy egy dél-amerikai csapattól kikapott, Németország a régió egy másik képviselője, Paraguay ellen lép pályára. A Nationalelf számára a vereség mostantól nem opció a vébén! A múltkori fiaskó figyelmeztető jelnek megfelelt, de érdemben még semmiféle jelentősége nem volt. Viszont ha Foxborough-ban is kudarcot vall, a négyszeres világbajnok már indulhat is hazafelé. A találkozó hétfőn 22.30-kor kezdődik az USA-ban, a Gilette Stadionban. A tét a legjobb 16 közé kerülés.

Ez pedig már az egyenes kieséses szakasz, ahol két egyaránt hét ponttal csoportból továbbjutó csapat, Hollandia és Marokkó feszül egymásnak.
Ez pedig már az egyenes kieséses szakasz, ahol két egyaránt hét ponttal csoportból továbbjutó csapat, Hollandia és Marokkó feszül egymásnak.
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!