A vasárnapi 15:00-kor kezdődő Serie A meccsekre próbálkozom meg egy-egy tippmixes tippel, hátha kisül belőle valami. Öt meccs, öt tipp, amit leginkább egy 3/5-ös kombinációba ajánlanék.
FIORENTINA - JUVENTUS
Először is, a Juventus mint bajnokesélyes? Ugyan már, nálam aztán nem. Hiába szerepelnek jól, eddig két pont hullajtás, de a csapat olyan nyögvenyelős, mint amikor nekem szorulásom van és nehezen megy az a bizonyos. Persze ettől még bármi lehet az idény végén, hiszen még nagyon az elején járunk, de ha a Zebrák így fognak szenvedni egész évben, és így is megszerzik a scudettót, akkor baromira fogja ott fenn valaki a kezüket. A pontvesztésüket Milánóban ejtették meg, a többi mecsükön minimális különbséggel nyertek csak.
A Fiorentina csak a 6. helyen áll, köszönheti ezt annak, hogy Firenzében előzetesen nyerhető meccseket hagyott a pályán, azért egy Cagliarit illett volna kioktatni. Ennyire hiányozna a semmiből is gólt szerezni képes Mario Gomez? Talán, bár Rossi sem kutyaütő, ennek a 7/5-ös gólmutatója ad hangot. A középpálya Firenzében rendben van, szerintem elég erős ahhoz, hogy féken tartsa a Vidalékat.
Tipp: döntetlen (3.05) - Eredmény: 4-2
LIVORNO - SAMPDORIA
Livornóba nem jó járni, mondhatják ezt a Samp hívei, ugyanis a kedvencek többnyire az egy ponttal kalkulálhatnak, ha a toszkánai városba tesznek kirándulást. A Livorno ugyanis amióta a Serie A légkörét ízlelgeti, hazai pályán még nem kapott ki a genovai csapattól. Miért pont most szakadna meg ez a sorozat, hiszen a Samp sincs valami jó formában, idén még nincs győzelmük, mindössze három döntetlennel iparkodtak eddig a felszínen maradni. Ezzel ellentétben Davide Nicola fia már kétszer is örömködhettek, szerintem ma meg lesz nekik a 3. győzelem is.
Tipp: Livorno (2.34) - Eredmény: 1-2
GENOA - CHIEVO
A Chievo számára talán elérkezett az idő, hogy végre idegenben is a kapuba találjon, mert eddig ez nem nagyon sikerült nekik. Amúgy a veronai csapat imádja Genovát, hiszen legutóbbi három bajnokijukat megnyerték Kolumbusz Kristóf szülővárosában. Ehhez azonban feltétlenül kellenének a gólok is. Ma nagyon pontra mennek majd a sárgák, mert a következő fordulókban nem nagyon számíthatnak rá, jön a Fiorentina, majd mennek Rómába. De vajon mit szól ehhez az a Genoa, amely idegenben eddig több pontot hozott a konyhára, mint Genovában. Jó, persze lehet azzal takarózni, hogy a Fiorentina és a Napoli is járt már náluk, tehát nem könnyű ellenfelek ellen mérkőztek Gilardinoék. Amúgy Gasperininek most végre minden embere hadra fogható, tehát a kedvelt 3-4-3-hoz minden adva van, már csak az kellene, mert szerintem amúgy nem rossz társaság a Grifoni, hogy elől kicsit jobban koncentráljanak Kuckáék.
Tipp: Genoa (2.00) - Eredmény: 2-1
VERONA - PARMA
A legutóbbi fordulóban mind a két alakulat gólgazdag meccsen nyerte meg a bajnokiját, a Verona Bolognában 4-1-re volt jó, a Parma hazai pályán az újonc Sassuolót oktatta 3-1-re. Múltbéli randijaikból sok okosságot nem lehet levonni, hiszen a Hellas 2002 ót anem járt a legjobbak között. Így nincs más hátra, mint előre, próbálok okoskodni az idei melójukból. A Verona újoncként remek, 7 kanyar után Európa Ligás helyen tanyáznak, főleg a Stadio Marc'Antonio Bentegodiban nyújt kiemelkedőt a csapat, ahol 100%-os a Luca Toni vezette sárga-kék banda. Az AC Milan, a Sassuolo és a Livorno is elvérzett Veronában. Bár idegenbeli teljesítményükre sem lehet panasz, egy újonctól ne várjuk már el, hogy pontot szerez az Olimpicóban vagy a Juventus stadionban. Viszont így is van már négy pontjuk, hiszen Torinóból egyet, Bolognából hármat Andrea Mandorlini együttese.
A Parma nem kezdett valami jól, az első három fordulóban csak egy pont került a csapat neve mellé, viszont azóta veretlen az együttes. Amikor elhagyták Pármát, akkor Donadoni együttese jó volt az egy pontra (Catania, Fiorentina), amikor a Stadio Ennio Tardiniben játszottak (Atalanta, Sassuolo) nyertek Casssanoék. Most ismét buszozni kellett, így a jó kis Verona ellen nem tűnik egyszerűnek a pontszerzés. Bár ahol Biabiany, Cassano, Amauri csatárok rohangálnak, ott mindig elsülhetnek a lábak, de inkább hazai sikert vizionálok.
Tipp: Verona (2.35) - Eredmény: 3-2
SASSUOLO - BOLOGNA
A két sereghajtó randevúján tudja a bánat mire számíthatunk, én leginkább egy okos iksz-kettőben gondolkodom, na de hát ilyen nincs a tippmixen. Sok pozitívumot egyik csapatról sem lehet elmondani, negatívumokat annál inkább. Az újonc Sassuolo rúgta eddig a legkevesebb (5) gólt, egyetemben a Chievoval, de ők kapták a legtöbbet (21) is. A Bologna nem sokkal marad el a Floro Floreséktől, ők a 2. helyen állnak a kapott gólok (20) tekintetében. Nyernie még egyik csapatnak sem sikerült, de mivel a vendégek egyel több döntetlent hoztak össze, így ők a "jobbak". A Bolognában van pár jó képességű spíler, akik mögött már jó pár szériás meccs is van, így egy fikarcnyival, na meg Diamanti miatt is, bepróbálkoznék egy mindenkivel szembemenő kettessel.
Tipp: Bologna (2.95) - Eredmény: 2-1
Tippmixen ezt az ötöst leginkább egy 3/5-ös kombináciba ajánlanám, bár az is megeshet, hogy az ötből egy tippem se jön be, na de ne legyünk negatívak.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!