2017.06. 14.

Skandináv bajnoki mérkőzések a csokorban (1,85 – 1,50– 1,45)

Skandináv bajnoki mérkőzések a csokorban (1,85 – 1,50– 1,45)

Finnországba és Izlandra látogatunk mai körutunk során. Jari Litmanen (talán még emlékeznék páran erre a névre) hazájában két összecsapást is érdemesnek tartottunk egy kis monitorozásra, míg a tűz és a jég otthonából a főváros egyik másodosztályú mérkőzésén várunk egyértelmű eredményt. Tartsatok velünk!

PS Kemi – Mariehamn
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) - Odds: 1,85  3-0

  • A vendégek sorukban a főszereplő támadóval Kangaskolkkával szépen masíroznak, eddig csak két alkalommal szenvedtek vereséget, az említett támadó meg már hat találatnál jár, ami már most ugyanannyi, mint az elmúlt idénybeli mérlege volt. Ám ha azt nézzük, hogy a bajnoki címvédőről van szó, akkor már óvatosan kell kezelni a teljesítményüket... A jamaikai Orgill távozása mély nyomott hagyott bennük, ugyanakkor még nem szabad leírni őket, hisz mindössze két pontra vannak a dobogó második fokától. Használhatjuk közhelyesen a "minden csak viszonyítás kérdése" kifejezést, s a hektikusságuk miatt inkább a gólváltásra voksolnék, a finn ligában legnagyobb százalékban a Mariehamn-találkozókon fordult elő az, hogy mindkét csapat gólt lő.

FH:17:30

Throttur Reykjavik - Leiknir R.
Throttur (1X2) - Odds: 1,50  3-3

  • Az izlandi másodosztály rejkjaviki randevúján a tabellát magabiztosan vezető hazaiak az utolsó 5 bajnokijukat megnyerték, formájukat fölösleges lenne szépíteni. Szerencséjükre egy idegenben nyusziként viselkedő együttes érkezik hozzájuk, hisz  a Leiknir még pontot sem tudott külhonban szerezni, ám az egész tavalyi idényben is mindössze 11 egységgel zártak a kirándulásaikon. Azt gondolom, a Throttur lendületét nem lesznek képesek megtörni.

FH:21:15

Kuopio PS - Vaasa PS
Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5) - Odds: 1,45  2-2

  • A finn liga jelenlegi állása szerint 75%-ban fordult elő a meccsenkénti minimum két gól, a ligán belül csapatonként lebontva a hazaiak 91, a vendégek 92%-on állnak. Egyébként a dobogóért folyó küzdelem két főszereplőjéről van szó, hisz egyre több szaklap írta már meg, hogy a HJK-t nem lehet megállítani, így a többi hely csak a kiadó. Közel azonos szintű csapatokról van szó, ráadásul motiváltak is, így nem gondolnám, hogy legalább kétszer ne rezdüljenek a hálók. 

FH:17:30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Négy nappal azután, hogy egy dél-amerikai csapattól kikapott, Németország a régió egy másik képviselője, Paraguay ellen lép pályára. A Nationalelf számára a vereség mostantól nem opció a vébén! A múltkori fiaskó figyelmeztető jelnek megfelelt, de érdemben még semmiféle jelentősége nem volt. Viszont ha Foxborough-ban is kudarcot vall, a négyszeres világbajnok már indulhat is hazafelé. A találkozó hétfőn 22.30-kor kezdődik az USA-ban, a Gilette Stadionban. A tét a legjobb 16 közé kerülés.

Ez pedig már az egyenes kieséses szakasz, ahol két egyaránt hét ponttal csoportból továbbjutó csapat, Hollandia és Marokkó feszül egymásnak.
Ez pedig már az egyenes kieséses szakasz, ahol két egyaránt hét ponttal csoportból továbbjutó csapat, Hollandia és Marokkó feszül egymásnak.
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!