2016.10. 28.

Szárazkifli: Pénteki foci tippek

Szárazkifli: Pénteki foci tippek

A szárazkifli rovat úgy tűnik a három tippből kettő bejövős kategóriába esett bele, így ma cselezünk egyet és csak két mérkőzést veszünk be a játékba. Nem mintha ha ez segítene is valamin, de hátha. A holland Erediviséből, valamint a német Bundesligából jönnek a tippek. Jó játékot, sok szerencsét!

Twente - Roda 0-0
Holland Eredivisie, 20:00
Twente 1.50
Pénteken szokás szerint kicsapnak az asztalra egy holland elsőosztályú bajnokit a sok-sok másodosztályú mellé, nincs ez másképp ma sem. Elég egyértelmű derbinek mutatkozik a mai elénk vetett konc, így hát rá is repülünk. Izomból. A Twente nem indított jól, de aztán Ünalék összekapták magukat, öt hete veretlenek. Enschedében jó szériát toltak, három siker egymás után, aztána  Zwolle belerondított a képbe egy döncivel. De sebaj a veretlen széria maradt, ma ismét lehet tolni a győzelmek száma mellé egy újabb pálcikát. Ugyanis a mai vendég nem túl acélos, a Roda az utolsó helyen szerénykedik. Ami azért zavar, hogy az egyetlen sikerét idegenből szedte össze, legutóbb az Excelsiort kapta el, de ami még bántóbb, hogy Amszterdamban is tudott ikszelni. Na de ne legyek kishitű, bízni kell a Twente erejéban és hogy berántják ezt a mait.
Mönchengladbach - E. Frankfurt 0-0
Bundesliga, 20:30
2,5 gól felett 1.80
Igazi szárazkiflis bemondás lesz ez. Alapból a nem rossz Gladbach hozhatja ezt a meccset, viszont ezt csak úgy teheti meg, hogy ha legalább üt egy kettest, mert Husztiék tuti bekiabálnak egyet Sommernek. Bár az is megeshet hogy a Gladbach egyedül lehozza. Ével óta sok gólos meccset játszanak, miért lenne ez a mai a kivétel?  
  2.70

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Rajna menti rangadót rendeznek ma délután a Bundesliga 9. fordulójában, amelyben ismét főszerepet játszhat Patrik Schick. A Bayer Leverkusen cseh válogatott csatárától gólt várunk, elvégre kiváló formában van, a sebezhető védelméről ismert Köln a kedvenc ellenfelei közé tartozik, ráadásul a Gyógyszergyáriak elsöprő támadójátéka gyakorlatilag teljesen rá épül.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com