2014.04. 15.

Teniszcsokor

Teniszcsokor

Mivel a héten annyi esemény van, hogy az ember csak ide-oda kapkodja a fejét, ezért úgy döntöttem, hogy kimazsolázok néhány jónak tűnő mérkőzést. Megjátszható kötésben, de akár egyenként is. Most hiszünk a bukmékereknek, és Velük tartunk. Megyünk a papírforma után. Tegnap nagyon szépen jöttek a kötelező mérkőzések, remélem, hogy ma sem lesz ez másként. Nézzük!

G. Dimitrov - M. Granollers (2-1) 2014.04.15. 11:50 G. Dimitrov 1,30
K. Anderson - G. Monfils (0-2) 2014.04.15. 13:10 G. Monfils 1,40
S. Sabry - J. Souza (0-2) 2014.04.15. 16:50 J. Souza 1,17

Eredő odds: 2.13 (7/10)

  • G. Dimitrov - M. Granollers
    Dimitrov idén nem fut annyira jó évet, mint azt várni lehetett Tőle. Persze azért Acapulcoban odatette magát, és be is húzta azt a tornát. Utána a két nagy amerikai tornán vizitált, de sok sikert nem ért el. Eljött a salakos szezon, ahol ismét bizonyíthat. Tavaly egész a negyeddöntőig menetelt, ahol Nadal állta útját, egy szoros mérkőzésen. Vannak tehát megvédendő pontok is, ami plusz motiváció lehet.
    Granollers már megkezdte a salakos idényt, nem is akárhogyan. Casablancán egész a döntőig jutott, ahol viszont honfitársa Garcia Lopez megverte. Szép eredmény, de egyrészt aranyszabály, hogy az előző torna döntősei a következő torna első fordulóiban kipottyannak, főleg, ha ehhez megfelelő játékos az ellenfelük. Dimitrov pedig ehhez megfelelő ellenfél. Grano kicsit jól lakott Marokkóban, itt simán kieshet az első körben, senki nem szól érte semmit.
  • K. Anderson - G. Monfils
    Kevin Anderson nem rossz játékos, és idén nincs is rossz formában. Pontosabban az év első felében jó formának örvendett, most kicsit visszavett a lendületből. Nagy adogatás, és nagy tenyeres jellemzi. Egy gond van, ezen a borításon ez semmit nem ér. Marokkóban a román Hanescu mért rá első körös csapást. Annyira nem a sajátja ez a borítás.
    Gael Monfils egy igazi showman. Sajnos! Képességei alapján bőven előbb járhatna, de egyrészt sorozatos sérülései, és nemtörődöm stílusa miatt konstans módon nem tartozik az elithez. Játékban pedig a legjobbak között van, természetesen, ha odakoncentrál. Lassan elkezdődik a hangolódás a Garrosra is, ami hazai pályán lesz, ideje lenne összekapnia magát a franciának, aki egyébként minden labdára oda fog érni. Allez Monfó!
  • S. Sabry - J. Souza
    Sabry egy egyipromi játékos, aki 421. a világranglistán. Őszintén szólva sokat nem tudok Róla. 27 éves korára még életemben nem hallottam a nevét. Ez nem túl jó ómen. Boldog-boldogtalan megveri, ma sem lesz ez másként. Joao Sousa egy hazai játékos, aki bőven jobb eredményekkel rendelkezik, mint mai ellenfele. Az odds csak töltelék, és úgy hiszem sokat idegeskedni sem kell majd ezen a mérkőzésen. Sima brazil továbbjutás lesz.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
djibril 2014-04-15 21:11:05
Bár még a Souza meccs hátra van, én is megköszönöm a tippeket, érik nagyon a duplázás! :)
harcos74 2014-04-15 19:58:53
KÖszönet a jó tippekért sirály!!!

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.