2015.03. 22.

Tippcsokor

Tippcsokor

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom Anglia, Magyarország és Spanyolország mellett  Franciaországból is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán!


 

 
Hull City-Chelsea.  -V-  *1,45*
A bajnokság toronymagas esélyeseként ideje lesz Mourinhonak kiengesztelni a szurkolókat a BL. kudarc,  illetve a múltheti hazai X után. Csak a legvérmesebb Hull szurkolók, és a statisztikusok tudják mikor nyertek utoljára a tigrisek hasonló felállásban. A vendégeknél csak Obi Mikel nem játékra kész, illetve Willian is panaszkodik, ezzel szemben a hazaiaknál Huddlestone eltiltás miatt, Snodgrass, Chester, Brady, Rosenior, illetve Diamé pedig sérülés miatt fog hiányozni, bár lehet lesz olyan köztük akit összedrótoznak. Steve Bruce háromvédős rendszere éppen megfelelő lesz Costaéknak.
 
FTC-MTK.  -H-  *1,72*
Ritkán tippelek magyar focira, s most is nagyon nehezen vettem rá magam, ám véleményem szerint ez a Fradi most annyira, hogyan is fogalmazzak "németesen" lett összerakva, hogy a tavasz róluk szólhat. Bár az MTK.-nál megint odaért egy eredményes generáció, aki ellen senki nem mehet biztosra, viszont a múltheti szabolcsi túra után pont a legjobb alkalom nyílt egy fontos győzelemre. A zöld-fehérek lemondhatnak a bajnoki címről tudat alatt, viszont a második helyre még simán odaérhetnek, aminek az első, s egyben lényeges vizes-árkát ugorják most át.
 
Lens-O.Marseille.  -V-  *1,75*
A vetélytársak eredményeit ismerve győzelmi kényszer nehezedik Bielsa csapatára, majdnem hasonló mint a múltkori vendégsikerük előtt, mikor hatot lőttek. A Lens egyre nehezebb helyzetben van, az utolsó 10 meccsükből csak egyet tudtak megnyerni, igaz azt a legutóbbi játéknapon. Vendégként az Olympic nem a legveszélyesebb csapat a ligában, viszont azt gondolom, a lépéstartás miatt ennek a meccsnek jönnie kell a részükről, hisz a következő fordulókban a PSG.-vel, és a Bordeaux-val meccseznek. 
 
Real Sociedad-Cordoba.  -H-  *1,63*
Rengeteg a sérültje a Corobanak, ráadásul egyre nehezebb helyzetben vannak, már-már menthetetlen az állapotuk. ezzel szemben Moyes csapata elkezdte szépen gyűjtögetni a pontokat, olyannyira, hogy megszerezték a szezonbéli első vendéggyőzelmüket is legutóbb a Getafe vendégeként. Az a bizonyos hatodik hely azért nagyon messze van, mindenesetre a formájuk alapján egyértelmű esélyesei a párosításnak a baszkok, ráadásul a hírek szerint, de azt még csak dél körül fogják megerősíteni Vela is ott lesz már a keretben.
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
riverside 2015-03-22 14:06:56
Remek! Remek! A Soci nálam is H, reméljük nem fürdünk be vele...
Gery 2015-03-22 14:01:29
FTC-MTK X! Statisztika szerint ez következik!!!!!

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.