2012.10. 16.

Tippmixes mesterhármas 2012-10-16

Tippmixes mesterhármas 2012-10-16

Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1,5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk.

Románia – Hollandia

A románok kiválóan kezdték a selejtezőket, hiszen vesztett pont nélkül állnak a csoportban. Legutóbb török országot sikerült idegenben legyőzniük, ami elég komoly fegyvertény. Hollandiát úgy érzem, nem kell bemutatni a futball barátoknak. Egy a világ élvonalába tartozó gárda, minden poszton kiváló játékosokkal. Nem gondolnám, hogy déli szomszédjainknak sok esélyük lenne egy jól játszó „oranje” ellen.

Magyarország – Törökország

Ez pedig számunka a mai nap sláger meccse. A mienk múlt pénteken Észtországban nyertek nyögvenyelősen, míg egykori elnyomóinknak sikerült beleszaladni egy vereségbe hazai környezetben. Nem tudom, hogy a magyar szív beszél-e belőlem, de úgy érzem, ma kedvenceink összekapják magukat, és egy dicső törökveréssel kedveskednek a sikerre éhes magyar szurkolók előtt.

Ausztria – Kazahsztán

Az osztrák válogatott finoman szólva se tartozik a világ élvonalába, a kazahok pedig ne is beszéljünk. Ezen a találkozó valószínűleg papírforma szerinti eredmény születik, ami a „sógorok” több gólos sikerét jelenti majd.

Ssz. Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
110 Románia - Hollandia (1-4) Hollandia 1,70 K 19:45
114 Magyarország - Törökország (3-1) Magyarország 2,61 K 20:15
126 Ausztria - Kazahsztán (4-0) *(0-1) Ausztria 1,62 K 20:15
    Eredő 7,18  

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
riverside 2012-10-17 11:29:23
Szép kis hetes jun!
nagyimrus67 2012-10-17 00:43:58
4-0-ról 4-4:-((
Mocskos Németek elcseszték a szelvényt
De a Mieink 3-1!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Nyertek!!!!!!!!!
nagyimrus67 2012-10-16 19:49:46
Hát ez a 114 meccs!!!
kicsit rizikós szerintem
én négy tuti(?)ra mentem
077.V(jött)
107.H
137,H
152.H
Este hajrá Magyarok!!!!

további tippjeink a Foci világából

A Kisvárda két meccs után egy ponttal áll a tavaszi idényben és ez bizony nem tett jót a csapat pontjainak, de még mindig a 6. helyen állomásoznak. A mai ellenfél viszont a kötelezően verni kell-kategóriába tartozik és ha ma sem szerez három egységet a Várda, akkor Révész Attila alighanem bosszús lesz az öltözőben!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Ligue 1 21. fordulójának nyitómérkőzésén két, 2026-ban még nyeretlen csapat csap össze péntek este a Stade Saint-Symphorienben, ahol a sereghajtó Metz a tabella ötödik helyén álló Lille-t fogadja.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.