2016.07. 01.

UEFA EURÓPA-BAJNOKSÁG, 18. JÁTÉKNAP

UEFA EURÓPA-BAJNOKSÁG, 18. JÁTÉKNAP

Az Európa-bajnokság második negyeddöntőjét Wales és Belgium vívja egymás ellen pénteken este 9 órától Lille-ben. A belgáknak jobb a játékoskeretük és ellenünk is remekeltek, ezért esélyesek a továbbjutásra, de a walesiek szuperklasszisa, Gareth Bale remek formát mutat az Eb-n, az ő vezetésével keresztülhúzhatják a walesiek Hazard-ék számításait. A továbbjutó Portugáliával játszik elődöntőt.

WALES – BELGIUM
LABDARÚGÁS, EB | 2016.07.01. 21:00

  • A két együttes az Eb selejtező-sorozatban azonos csoportban szerepelt. Akkor Belgiumban 0-0-ás döntetlen született, viszont Walesben a hazaiak 1-0-ára győztek Bale góljával. Ettől függetlenül a belgák az esélyesek most a négy közé jutásra. Több tényező is nehezíti azonban a helyzetüket. Az már a mieink ellen 4-0-ra megnyert nyolcaddöntő során kiderült, hogy Thomas Vermaelen nem játszhat a negyeddöntőben, mert a torna során megkapta második sárga lapját. Szinte biztos, hogy Jan Vertonghen sem léphet pályára pénteken bokasérülése miatt, így a négyfős védelemből két alapember kidőlt, vagyis Wilmots-nak át kell szervezni a hátvédsort. Továbbá az ellenünk parádézó és a kanadai táblázatot vezető Eden Hazard valamint Moussa Dembele is kisebb sérüléssel bajlódik. A belga keret roppant erős és nagyon mély, a cserejátékosaik közül is többen Európa legjobb klubcsapataiban játszanak. A védelmük viszont eddig is a leggyengébb pontjuk volt, erre tesz rá egy lapáttal az előbb említett két hiányzójuk, viszont a kapusukban, Courtois-ban joggal bízhatnak. Írország és Magyarország ellen kifogástalan játékot mutattak be, 3-0-ra illetve 4-0-ra nyertek, viszont az olaszoktól kikaptak a nyitányon 2-0-ra, Svédországot pedig mindössze 1-0-ra verték.

  • Wales az egyedüli brit csapat, amely még versenyben van. A 16 között egy másik brit együttest, Észak-Írországot győzték le 1-0-ra úgy, hogy mindössze egyszer lőttek kapura. A csoportkörben viszont bátor támadójátékot mutattak be. Az oroszokat 3-0-ra, a szlovákokat 2-1-re verték, míg Angliától 2-1-re kaptak ki. Bale három gólnál tart az Európa-bajnokságon, továbbá ő adta be a labdát, amiből az észak-írek öngólja megszületett. A másik nagy sztár, az arsenalos Aaron Ramsey is tündököl, különösen az oroszok ellen volt formában. A walesi keretből többen is az angol másodosztályban játszanak, valamint a Premier League kiscsapataiban. Megállapítható, hogy egyéni képességek terén közel sem képviselnek olyan magas szintet, mint a belgák, de náluk vélhetően nem lesz hiányzó. A belgák esélyesebbek, de korántsem biztos, hogy elég lesz számukra 90 perc a továbbjutáshoz, ezért a belgák továbbjutása tűnik csak valószínűnek. A belgák eddig az Eb-n közel kétszer annyit lőttek kapura, mint a walesiek, sőt háromszor annyi szögletet rúghattak. Ebből adódóan jó esély van rá, hogy a belgák végeznek el több sarokrúgást pénteken este, ezt támasztja alá az is, hogy a Witselék sokkal pontosabban passzolnak az Eb-n, mint jelenlegi ellenfelük.

A TIPPMIXPRO ajánlatából:

  • Wales – Belgium: Ki jut tovább? – Belgium,  odds: 1,30
  • Wales – Belgium: Melyik csapat végez el több szögletet? – Belgium,  odds: 1,20

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!