2017.06. 08.

Válogatott meccsek a csokorban (1,80 – 1,40 – 1,60)

Válogatott meccsek a csokorban (1,80 – 1,40 – 1,60)

Három válogatott meccset választottunk ki. Lássuk a részleteket!

Peru – Paraguay
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,80  1-0

  • Felkészülési meccsen vesznek részt a felek, a következő tétre menő csörte mindkettőjüknek augusztusban lesz, tehát van még idő kellő komolyságot az arcukra venni. Ezekben az esetekben a hosszú idényt követően már képesek lehetnek leengedni a felek, s elsősorban a védelmek lehetnek szellősebbek, s inkább egy amolyan örömfoci kerekedhet ki a történetből. Azt gondolom, hogy a novemberi 5 gólos összecsapásukat képesek lehetnek megismételni, ezúttal tét nélkül Trujillóban. 

FH:23:00

Ausztrália - Szaúd-Arábia
Ausztrália (1X2) - Odds: 1,40  3-2

  • Sűrűre sikerült az ausztrálok programja, hisz ma délben egy VB-selejtezőn vesznek részt, aztán pár nap múlva egy felkészülési meccs vár rájuk Brazília ellen, majd 19.-én hétfőn az oroszországi Konföderációs Kupán kell bizonyítaniuk, első körben a németek ellen. Ugyanakkor fontossági sorrendben ez az első, hisz a mai vendégük három ponttal megy előttük, s az első kettőbe való kerülés érdekében ennek a találkozónak nagy jelentősége van, s a hazai pálya előnye bizony érhet nekik három egységet. 

FH:12:00

Venezuela – Ecuador
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) - Odds: 1,60  1-1

  • Floridában rendezik ezt a barátságos összecsapást, s a két társulat között az a különbség, hogy a venezuelaiaknak már semmi esélye a továbbjutásra, míg Equador még versenyben van, igaz a következő tétmeccsig még van durván két és fél hónap. Novemberben találkoztak egymással utoljára, s akkor Valenciaék viszonylag simán három nullra tudtak nyerni, de egy felkészülési találkozó sok kísérletezgetéssel egészen más kávéház. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Sporting CP fogadja a Vitória Guimaraes csapatát péntek este, 21.15 órakor a portugál élvonal második fordulójában. A tavalyi ezüstérmes a nyitányon csak 2-2-es döntetlent játszott az Estrela Amadora otthonában, míg mai vendége 1-0-s vereséggel kezdte a szezont az Arouca ellen hazai pályán. Mindkét csapat az első bajnoki győzelmére törekszik tehát.

Pazarul kezdte a bajnokságot a házigazda, amely még gólt sem kapott az első két mérkőzésén. Ma is megoldható feladat vár a társulatra.
Pazarul kezdte a bajnokságot a házigazda, amely még gólt sem kapott az első két mérkőzésén. Ma is megoldható feladat vár a társulatra.