2016.10. 21.

Visszatalál-e a győzelmi ösvényre a Monaco?

Visszatalál-e a győzelmi ösvényre a Monaco?

Pénteken megkezdődnek a hétvégi bajnoki mérkőzések. Franciaországban, a BL-ben a CSZKA-val döntetlent játszó Monaco fogadja a Montpelliert. A német másodosztályban a Würzburger Kickers jól szerepel az idei szezonban és most a néhány évvel ezelőtt még Bundesliga 1-es Karlsuhét fogadja.

 

Visszatalál-e a győzelmi ösvényre a Monaco? 2016.10.21.

Monaco –Montpellier

  • A hét közepén Moszkvában vendégszerepelt és ért el 1-1-es döntetlent a Monaco, aminek okkal örülhettek, hiszen a hajrában sikerült egyenlíteniük Bernardo Silva találatával. A múlt héten viszont kikaptak a Toulouse-tól, így nőtt a hátrányuk a Nice-szel szemben. Jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán. Jardim úgy tűnik idén is remekül összerakta a Monacót, amelynek ezen a nyáron is jelentősen változott a kerete. Hetes győzelmi sorozatot is produkáltak már idén. A fiatal játékosok gyorsan fejlődnek, így az is lehet, hogy idén képesek lesznek megszorítani a PSG-t. Fabinho, Lemar, Bakayoko és Bernardo Silva teljesítménye kimondottan ígéretesnek tűnik. 

  • A Metz-et 7-0-ra ütötték ki október elején, de a PSG és a Tottenham elleni győzelmük is említést érdemel. A Montpellier ellen kötelező számukra a győzelem hazai környezetben. Az előző idényben könnyedén győztek 2-0-ra, az egyik gólt az idén már négy találatnál járó középpályás, Fabinho szerezte.  A Montpellier borzasztóan kezdte az idényt, azonban Ninga remeklésének köszönhetően kezdenek kijönni a gödörből. A csapat mélyrepülésének elsődleges oka Jourdren kapus gyengélkedése: többször is potyagólt kapott már ebben a szezonban. Nem véletlen, hogy ők kapták eddig a legtöbb gólt a bajnokságban. A már említett Ninga a legutóbbi két bajnokin öt gólt szerzett. A Dijon ellen három, a Caen elleni győzelem során pedig kettőt. A Monaco remek védői azért képesek lehetnek megállítani a csádi támadót.

Würzburger – Karlsruhe

  • A Bundesliga 2-ben a legutóbbi két találkozóján nem győzött a Karlsruhe, míg a Würzburber mindkétszer nyert. A formákat tekintve egyértelműnek tűnik a találkozó, de azért mégsem lehet nagyon sima mérkőzésre számítani. A Würzburger a 4. helyen áll a tabellán, akár a feljutásért is harcban lehet újoncként, míg a Karlsruhe úgy tűnik, hogy a kiesés ellen fog harcolni idén, hiszen csak a 15. helyen áll a táblázaton.  Legutóbb a Nürnberből kaptak ki odahaza nagyon csúnyán 3-0-ra. A Karsruhénak feltűnően gyenge a támadójátéka, hiszen csak öt gólt szerzett 9 forduló alatt. A tavaly még harmadosztályú Würzburger számára jó esély nyílik arra, hogy a dobogóra is feljöjjön, hiszen egy rossz formában lévő csapatot kellene csak ehhez legyőzniük.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Roger 2016-10-21 16:11:19
Ninga megsérült hétközben, így ő biztosan nem játszik ma ( és valószínű a szezon hátralevő részében sem ) .

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!