2015.07. 04.

Wimbledoni esélylatolgatás

Wimbledoni esélylatolgatás

Tegnap nagyon elszomorított, amit Mayertől láttam. Igyekezett, tette tisztességgel a dolgát, de Kevin Anderson annyira tökéletes formában volt, hogy esélye sem nagyon volt ellene. Nem sikerült szettet hoznia, így elvitte a szép netes szelvényemet, ráadásul még egy másik fogadásomban is benne volt, ahol csak ez ment el. Kyrgios gyerek viszont igazolta tehetségét, érdemes lesz figyelni rá a jövőben! Mára egy nagy- és egy kisebb megletetést hoztam, de igazából mind a négy meccs kemény lesz már. 

 

Elsőként tehát a Tippmixes verzió:

139 1 N. Basilashvili - R. Bautista-Agut H 3.15 Ez a grúz srác még csak 23 éves és 153. a világranglistán, de elképesztően tehetséges és ami meglepő, hogy már most nagyon szívós, koncentrált és nem nyomja agyon a teher! Igazi ösztönlény, kiválóan mozgott csütörtökön is, amikor öt szettben verte az egyik kiváló füves pályás versenyzőt, a 16. helyen álló Feliciano Lopezt. Ráadásul már öt meccs van a lábában itt Wimbledonban, hiszen a kvalifikáció legelső fordulójától játszott. Többek között búcsúztatta Fucsovics Marcit is. Bautista-Agut-t (22.hely) nem tartom jobb játékosnak, mint F. Lopezt! Eddig négy meccset tudott le füvön, a Wimbledont megelőző veszenyeken kikapott Mahut-től, majd Verdascótól, itt Wimbledonban pedig az első fordulós kötelező (Ruben Bemelmans) után nagyon megszenvedett Benoit Paire-vel! Nem sok kellett, hogy kiessen, azért tudott nyerni, mert fejben nagyon ott volt és nagyon akart, nem zuhant össze. A fiatal grúz játékosról sokat  hallunk még a következő években, ma is meglepetést várok tőle. A múltkori játékával simán verheti a spanyolt!
143 1 G. Monfils - G. Simon V 1.74 A 18. Monfo a 13. Simon ellen. Az ébenfekete bőrű francia fizikai adottságai jobbak a füves pályához, lévén magas és erős, Simon viszont szívósabb, koncentráltabb versenyző! Márpedig a torna ezen szakaszában már mindenki, aki eljutott idáig szereti a gyors pályaborítást és képes is jól játszani rajta, így sokkal inkább a fejbéli adottságokon, a koncetnráción és a higgadtságon múlnak a pontok, a győzelmek. Márpedig a bohókás Monfils ebben az összevetsében szerintem gyengébb mint a bulldogkénbt loholó és küzdő Gilles. Két francia csap össze, mindenképp jó lehet az OVER 3,5 szett de a végén, szerintem, Simon örülhet.
144 1 V. Troicki - D. Brown V 2.18 Előre szólok, hogy számomra kevés teniszező igazán nagyon ellenszenves, az egyik Troicki. A szerb remek játékos, 24. helyen áll, magas (193cm), nagyon erős, kiválóan adogat és nem csak erőből old meg mindent, hanem esze is van. Amit viszont nagyon utálok benne, az a hektikusság. Képes bármikor vereséget szenvedni nála sokkal gyengébb játékosoktól, nem mindig érthető okokból. Stuttgartban (füvön) verte Cilicet, Groth-t, Zverevet, a döntőben kikapott Nadaltól. Londonban (nem wimbledonban) verte Mathieu-t, CIlicet megint és Isnert, Murray állította meg. Ezek a legyőzött játékosok pedig nagyon jók füvön. Utána Nottinghamben képes volt az első körben vereséget szenvedni egy Stakhovskytól. Értem én, hogy akkor már tartalékol, de akkor miért vállalta el a tornát? Wimbledonban két könnyebb meccse volt eddig Nedovjesov és Aljaz Bedene ellen, de érdekes módon mindkét alkalommal bukott szettet és mindkét alkalommal  nagyobb volt a szorzó arra, hogy több mint 3 szett lesz. Mert ennyivel jobb! Dustin Brown is kiváló füvön, de jóval hátrébb található az ATP ranglistán (102.) viszont kiválóan megy neki a játék Londonban. Ő is a kvalifikáció első fordulójától itt van, de végig menetelt, legutóbb Rafa Nadalt búcsúztatva! Nagy kedvvel és összeszedetten játszik a német, aki külsőre sokkal inkább egy jamaikainak néz ki. Ez a meccs az előzetes esélyek alapján Troicki-é lesz. Ha a szerb azt játssza, amit tud, akkor Brownnak vajmi kevés esélye lesz. De én bízom abban, hogy talán minden kötél szakad és a raszta hajú germán csodát tesz ma. Szívemből jött a tipp!
145 1 J-W. Tsonga - I. Karlovic H 1.50 A 12. helyen álló Tsonga meccsel a 208 centis óriás Karlovic ellen. Ezt a tippemet azért adom a francia játékosnak, mert kiváló formában van. Gilles Müllert és Albert Ramost búcsúztatta eddig, másrészt pedig azért, mert a horvát játékos a 36. életévét tapossa és 2-án egy ötszettes maratoni meccset nyomott az ukrán DOlgopolovval, amelynek a döntő szettjében 13-11 lett! Márpedig 36 évesen egy ilyen terhelés után már nem olyan tökéletes a szervezet regenerálódása! Abban pedig biztos vagyok, hogy Tsonga meggyötri majd alaposan a veterán horvátot, aki végül vereséggel jön le a pályáról. Viszont az OVER 3,5 itt is jó lehet!

Eredő: A Troicki-meccs nélkül 8,22 azzal együtt pedig 17,92

A netes ajánlat:


A netes szelvény magyarázata tulajdonképpen a tippmixes táblázatban megtalálható. A veterán Ivo Karlovic végig nem bírja majd Tsonga ellen, de szettet várok tőle, a szerb Troicki esélyesebb ugyan a német Brown-nál, de a rasztahajú kiváló formában van, Nadalt verte, egy szettre jó lesz. Illetve a nap meglepetése a fiatal grúz Basilashvili szereplése, a neten +5,5 game-előnyt adok neki. Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2015-07-04 20:26:43
Hali!
Sebaj, a mai tippek nem jottek, majd legkozelebb.
A 3,5 over lett volna a befutó, de hát piac után minden kofa okos.
Hali
Barnamedve 2015-07-04 19:36:00
Mindenkitől elnézést ezért a Bashilasvili-tippért! Kuuvva nagy szopás lett. 
 
papaas 2015-07-04 18:21:22
Szia!
Tenisz kell,a tenisz jó!
Engem pedig ez a mega-langaléta Karlovics idegesít veszettül! A benga szerváin kívül nem sok,de abból jól megél!
Üdv mindenkinek és további jó Wimbledont,sok sikert!
rezesl 2015-07-04 14:29:50
Igen kérjük köszönettel továbbra is a rovatot
mesterharmas 2015-07-04 11:30:45
Szia!
Szintén igen!
Szia!

Szintén igen!
focky 2015-07-04 10:25:10
Csatlakozom. Én is örülnèk egy àllandó rovatnak. Sok sikert hozzà!
Barnamedve 2015-07-04 10:05:04
A későbbiek folyamán is szeretném megtartani ezt a teniszes rovatot, ha igény van rá, hiszen az év szinte teljes szakaszában játsszák ezt a szép sportot világszerte. Sajnos eddig a papíros Tippmix csak a nagy Grand Slam tornákon szokott teniszmeccseket kirakni, de bízom benne, hogy az augusztusban megjelenő új Tippmix lehetőségei bővülnek ebben is. Addig viszont főként az interneten fogunk keresgélni. A szerkesztők közül többen is nagyon szeretik a teniszt (Tapuah, ToMMo, Caesar), így az ő véleményüket is kikérem, hogy minél igényesebb és főleg eredményesebb rovatot tudjunk nektek prezentálni. 

Szóval csak annyit kérdeznék, hogy legyen ismét állandó teniszrovat?

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.
Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.
A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.