Rovat: Tipp
2014.01.
28.
EuroChallange: Triumph győzelem
Mint már megtanulhattuk hétközben a nemzetközi kupáké a főszerep és nincs ez másképp ezen a héten sem. Igaz elég nehéz párosítások vannak, mind az Eurocupban, mind az EuroChallengben, a legrangosabb európai kupasorozat, az Euroliga meccsei pedig majd csak csütörtökön és pénteken lesznek műsoron, ezért most egy EuroChallenge meccsről írnék pár szót, egészen pontosan az orosz Triumph Lettországi vendégszerepléséről, ami úgy gondolom könnyen hozhat a konyhára egy kis lóvét.

Keddi tippek a Tipplap szerkesztőinek ajánlásával
A keddi tippmixpro-s kínálatban keresgéltünk, találtunk, majd szavaztunk jó pár eseményre, amelyek kiemelt rangú versenysorozatoknak a résztvevői. A keddi trióba bekerült a Manchester United bajnoki mérkőzése, amely pikánsnak ígérkezik, hiszen egy korábbi kedvenc, a norvég Solksjear látogat újra az Old Traffordra, ám most mint ellenfél érkezik, a Cardiff City menedzsereként. A második számú áldozatunk a PL-be igyekvő QPR bajnoki összecsapása lett, míg a harmadik a sorban egy női WTA párbaj Páriszból, két az Ausztrál Openen nem sokat mutató hölgyemény játszik egymással, Andrea Petkovic és Bojana Jovanovski.

A pénz beszél! - Blackburn Rovers
2014.01.
28.
Premier League: Southampton - Arsenal
Az már most látszik, hogy a Premier League megint egyike lesz a legizgalmasabb bajnokságnak, már ami a bajnoki címért folytatott harcot illeti. 51-, 50-, 49 pont így áll most a triumvirátus, akik közül az egyik csapat minden bizonnyal megnyeri a hőn áhított bajnoki címet. Arsenal, Man.City, Chelsea. Ki lesz az első?

Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel.Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

27.
Tippmixes duplázó
2014.01.
27.
Tippmixfölde meghódítása#1 - 9. csata
Riverside vagyok, traffordi lovag. Célom, meghódítani Tippmixfölde területeit. Hogy lesznek-e veszteségeim? Minden bizonnyal. Hogy pótolni, sőt, növelni tudom-e 5000 fős seregem létszámát? Bízom benne. Rangomhoz méltóan, szívvel-lélekkel próbálom bizonyítani rátermettségemet. Katonáim felvértezve, a lovak felszerelve, a boroshordók behűtve. Induljon hát Tippmixfölde újbóli meghódítása, a tippmixes-hadjárat!

Hétfői tippek a Tipplap szerkesztőinek ajánlásával
A hétfői tippmixpro-s kínálatból összevadásztunk pár olyan eseményt, amelyek kiemelt rangú sorozatoknak a résztvevői. A mai kiválasztottak egyike a La Ligában jól szereplő és a Bajnokok Ligájában is megmutatkozó baszk Real Sociedad meccse, akik az újonc Elchét vendégelik meg. Képbe került a világ második legerősebb jégkorong bajnokságának, a KHL-nek az egyik mai ütközete is, a Medvescak - Szeversztal, valamint a török kosárlabda bajnokság is bekéredzkedett a Tippajánlóba, egy igazi parázs ütközettel, a Galatasaray - Anadolu Efes bajnoki rangadóval.

KHL: Szpartak Moszkva - Atlant Mityiscsi
2014.01.
27.
Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel.Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.