Cikkek

Két olyan alakulat találkozik a 2018-2019-es Bajnokok Ligája első játéknapján, amelynek kerete tele van kreatív, gólveszélyes támadóval, ráadásul mindkét csapat edzője a támadójátékot helyezi előtérbe. A Liverpool fogadja a PSG csapatát, természetesen a gólok lesznek középpontban! Lássuk!

Kedden sem maradunk hoki nélkül, hiszen van pár meccs a finn ligában is, de főleg a KHL és a szlovák liga kényeztet el ma minket, ez utóbbiban immáron magyar csapatoknak is szoríthatunk. És persze aki nem riad vissza az előszezontól az az NHL-ben is keresgetheti számításait. Kinek milyen gondolata támad ma?!

Folytatódik az ATP torna Metzben és Szentpétervárott. A hölgyeknél továbbra is a világ keleti felén folynak a küzdelmek. Szöulban M. Rybarikova - M. Minella meccs lesz, ahol 1,40-re lőtték be a bukik a szlovák hölgyet. Beszéljük meg!  

Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!  

Még négyen küzdenek tovább a fődíjért, elég szoros a verseny egyedül a lista vezető érezheti magát egy kicsit biztonságban, de azért bármi lehet még a végeredmény. Emlékeztetnénk mindenkit, hogy a napi másfeles pontátlagra, mert ha ne adj isten mindenki kiesik akkor a bentmaradó jól tippelőnek meg kell lennie a pontátlagnak különben újra indítjuk a versenyt a kiírás szerint. Hétfő van a meglepetések napja a bátrak ma gyarapíthatják a pontjaikat!  

A francia másodosztályban következik egy érdekes találkozó. A ligaújonc Beizeirs fogadja az elsőszámú bajnokesélyes Metz csapatát. Lássuk az esélyeket!

Gasperini edző keze alatt remek együttessé látszik formálódni az Atalanta. Ma a SPAL alakulatához látogatnak, ahol még vendégként is képesek lehetnek ponttal-pontokkal hazamenni. Lássuk, hogy miért!

2018.09. 17. Gironában a Celta!
Fantasztikusan kezdte a Celta az új szezont, három meccs után hét pontot gyűjtöttek, köztük az Atletico Madrid elleni sikerrel együtt. Az elmúlt szezonban csak a 13. helyen végeztek, most azonban már az európai  sorozatot emlegetik velük kapcsolatban, noha még nagyon messze a vége. Lássuk, mire mennek a Girona ellen vendégben!

Nem a mai napon a legnagyobb a kínálat, de azért a KHL-ben most is lesznek meccsek, és a magyar ligáról se feledkezzünk meg. Ha láttok valami jó opciót ne habozzatok megosztani azt velünk!

2018.09. 17. Simának kell lennie!
A Hacken brutálisan tolja otthon, a sereghajtó ma alig ha szakítja meg nagyszerű sorozatát.