Címke: sportfogadás

A lilák állandó jelleggel a kiesés elől menekülnek, jelenleg a 10. helyen állnak 24 ponttal, míg a Mezőkövesd négy egységgel többet gyűjtve éppen a 7. helyen áll. Mindkét csapat kieshet még, úgyhogy semmi sincs veszve, csak küzdeni kell minden egyes pontért, győzelemért. Ma is!

Az OTP Bank Liga 2023-24-es idényének két újonca találkozik ma, de amíg a Vasas 19 ponttal az utolsó helyen szerénykedik, a Kecskemét 36 egységgel-, néggyel vezetve a 3. Kisvárda előtt, a második és lassan kezdhetnek gondolkodni azon, kit lenne jó kapni az EKL selejtezőkörében! Van tehát motiváció mindkét oldalon, de ki kerül ki győztesen a mai meccsen?

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Nézzük, mi mára a legjobb BTTS!

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Az olvasók kedvenc rovatában 2,0 és 3,0 közötti szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,8 ás 2,2 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor átfutja a kínálatot, végigpörgeti magában az érveket pro- és kontra. Amikor megpillant egy párosítást és a nyelvére jön, hogy Na ez az! Amikor megpillant egy szorzót és nem érti, hogy miért ekkora! Amikor meglát egy napi lehetőséget és már azt kutatja magában, mikor tud kimenni egy totózóba, vagy épp, mikor tudja elővenni okostelefonját, hogy tegyen rá tétet. Na ezek azok a tippek, amelyeket itt ebben a rovatban keresünk! Nincs sem szorzóhatár, sem sportkitétel, semmi! Csak egy tipp és egy csettintés, hogy EZ A NAP MECCSE! Szelvényrevaló tipp következik!

A Strade Bianche (Valter Attila 5. hely) után másnap már kezdődik is az idény első tavaszi egyhetes versenye, amely ráadásul 8 szakaszból áll, így a legkomolyabb egyhetes verseny a szezonban. Párizs közeléből indulnak és dél-Franciaország csodálatos tengerparti városában, Nizzában lesz a cél. Emiatt az észak-déli irány miatt a verseny neve La Course au Soleil, vagyis szabad fordításban utazás a Napba! Itt a Tipplapon végigkövetjük a versenyt, amelynek a két esélyese, a vitathatatlanul két legjobb összetett menő Tadej Pogacar és Jonas Vingegaard lesz.

A BNP Paribas Open, az első a kilenc ATP Masters 1000 verseny közül a szezonban. A verseny 1976-ban indult útjára, és azóta a világ legkedveltebb teniszversenyei közé tartozik. Az Indian Wells Tennis Garden nevű létesítmény ad otthont a tornának, amely egy modern teniszkomplexum, amely 29 teniszpályát, köztük egy 16 100 fős stadiont is magában foglal. Tavaly Taylor H. Fritz két szettben verte Rafa Nadalt a döntőben. A mai nap eseményeiből hoztam egy kisebb tétre való hatos szelvényt:

A BNP Paribas Open, az első a kilenc ATP Masters 1000 verseny közül a szezonban. A verseny 1976-ban indult útjára, és azóta a világ legkedveltebb teniszversenyei közé tartozik. Az Indian Wells Tennis Garden nevű létesítmény ad otthont a tornának, amely egy modern teniszkomplexum, amely 29 teniszpályát, köztük egy 16 100 fős stadiont is magában foglal. Tavaly Taylor H. Fritz két szettben verte Rafa Nadalt a döntőben. A mai nap eseményeiből hoztam egy hárommeccses szelvényt.