2026.05. 15.

A Nap Tippje: Notts County - Chesterfield

A Nap Tippje: Notts County - Chesterfield

A Notts County egygólos előnnyel várja a Chesterfield elleni visszavágót a League Two rájátszásának elődöntőjében, így hazai pályán már egy döntetlen is elegendő lehet a fináléba jutáshoz.

  • A hazaiak esélyesként lépnek pályára az első mérkőzésen aratott 1–0-s siker után, ugyanakkor hazai formájuk az utóbbi időszakban nem meggyőző, hiszen az elmúlt hat hazai bajnokijukból mindössze kettőt nyertek meg, ráadásul márciusban éppen a Chesterfield vitte el a három pontot egy 3–2-es győzelemmel. További érdekesség, hogy a klub történetében még soha nem nyerte meg egy rájátszás-elődöntő mindkét mérkőzését, miközben legutóbb az 1995–96-os idényben jutott döntőbe. Lewis Macari sérülés miatt hiányzik, de összességében erős kezdőcsapatot tud a pályára küldeni az edző!
  • A vendégek önbizalommal telve érkeznek, hiszen az alapszakaszt nyolcmeccses veretlenségi sorozattal zárták, idegenben pedig kifejezetten stabil teljesítményt nyújtottak, az utolsó öt vendégfellépésükön veretlenek maradtak, és a végső tabella első hét helyezettje ellen sem kaptak ki idegenben. A Chesterfield ráadásul az elmúlt két idényben egyaránt győzni tudott a Notts County otthonában, így sorozatban harmadszor is elhiheti, hogy képes lehet meglepetést okozni. Viszont az aktuális forma gyenge, hiszen sorozatban öt vereségnél járnak ebben a szakaszban, edzőjük, Paul Cook pedig hét próbálkozásból egyszer sem tudott nyerni, miközben hat veresége is holtversenyben negatív rekord! Ráadásul Armando Dobra játéka kérdéses, bár Lee Bonis 12 gólos szezonja bizakodásra adhat okot.
  • A párharc képe kiegyenlített csatát ígér, de a Notts County előnye és hazai pályája stabil alapot ad! Minimum a döntetlen meglesz ma is és összességében sokkal inkább defenzív-, taktikai csata lesz a pályán, mint gólparádé és az eredményjelzőn maximum három gólszerző neve lesz olvasható!

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!

Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS! 

tipp
Notts County - Chesterfield
1X és kevesebb, mint 3,5 gól a meccsen | 1.66 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Cougar 2026-05-15 20:15:57
Nem lesz elég 90 perc a továbbjutáshoz

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Chesterfield 1:0
7.50 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 750
László Czihat 2026-05-15 19:51:23
Ev

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Notts County 2:0
9.75 0 - 0
Tét 500
Kihagyott nyeremény 4875
Ququli86 2026-05-15 19:49:32
Üdv

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Notts County 2:1
8.75 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 875
eden12 2026-05-15 18:38:34
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Chesterfield 1:0
7.75 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 775
Cimpi 2026-05-15 18:38:19
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Notts County 3:2
35.00 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 3500
todika 2026-05-15 18:30:47
8.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Chesterfield 3:2
40.00 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 4000
Vác_all_in 2026-05-15 18:25:19
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Chesterfield 2:1
10.00 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1000
tozso001 2026-05-15 17:49:34
X

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.25 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 525
kissbela83 2026-05-15 17:02:28
4

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Chesterfield 2:1
10.00 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1000
Jani bá' 2026-05-15 16:46:22
Szerintem

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Chesterfield 3:1
27.00 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 2700
tibcsi68 2026-05-15 16:43:39
8.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Notts County 2:1
8.50 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 850
tutisanya 2026-05-15 16:28:42
Talán-y... 😃

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Chesterfield 2:1
10.00 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1000
Domlasz 2026-05-15 16:20:56
Hazai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Notts County 2:1
8.50 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 850
AC Milan 2026-05-15 15:55:33
Megérzés

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.50 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 550
sdave.93 2026-05-15 14:56:14
15

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Chesterfield 2:1
10.00 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1000
pckontar 2026-05-15 14:52:29
4.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Notts County 2:1
8.50 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 850
kbogi 2026-05-15 10:13:17
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.50 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 550
Mark'yhennon 2026-05-15 09:50:32
5

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Notts County 1:0
6.75 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 675
Mort74 2026-05-15 09:02:18
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Notts County 1:0
6.75 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 675
zsoca12 2026-05-15 08:39:00
,

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.50 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 550
thumy 2026-05-15 08:03:42
Hajra

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Notts County 1:0
6.75 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 675
Baggio 2026-05-15 07:58:57
Itt sem lesz sok gól

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.15. 21:00
Notts County - Chesterfield
Pontos végeredmény
Notts County 1:0
6.75 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 675

további tippjeink a Foci világából