A Premier League 37. fordulójában az Arsenal és a Burnley csap össze hétfőn este, 21 órakor az Emirates Stadionban. A listavezető Ágyúsok több mint két évtized után minden eddiginél közelebb vannak az angol bajnoki cím megszerzéséhez. Két mérkőzés van hátra, és a sorsuk a saját kezükben van. A vendégcsapat eközben már elbúcsúzott az élvonaltól.
Egymás ellen
- Az Arsenal és a Burnley eddig 116 alkalommal találkozott egymással, az Arsenal 58 győzelemmel rendelkezik, míg a Burnley 34-gyel. Londonban a házigazda van fölényben, amely 56 mérkőzésen 36-szor győzött, míg a vendégcsapat csak 10-szer.
- Az angol bajnokságban a két csapat 95 mérkőzést játszott, ezeken 46 Arsenal- győzelem, 21 döntetlen és 28 Burnley-siker született.
- A szezon első bajnokiján, november elsején idegenben 2-0-ra nyert az Arsenal, Viktor Gyökeres (13’) és Declan Rice (45’) góljaival.
- Az Arsenal 19 Premier League-mérkőzéséből csak 1-et veszített el a Burnley ellen (14 győzelem és 4 döntetlen mellett). Az Ágyúsok 2020 decemberében kaptak ki hazai pályán 1-0-ra.
- A Burnley a 19 PL-meccs egyikén sem szerzett egynél több gólt az Arsenal ellen. Ez a leghosszabb sorozat bármely csapat részéről, amely ennyi idő alatt nem tudta kétszer bevenni ellenfele kapuját.
Karnyújtásnyira a bajnoki cím az Arsenaltól
- Ha Mikel Arteta 2 pontos előnnyel listavezető legénysége legyőzi a Burnley-t, a Manchester City pedig nem veri meg a Bournemouth csapatát kedden este, akkor hivatalosan is véget ér az Arsenal 22 éves gyötrelmes várakozása egy újabb élvonalbeli bajnoki címért.
- Az Ágyúsok már jó ideje lezárhatták volna a kérdést, csakhogy március 22. és április 19. között 6 mérkőzésből mindössze 1-et nyertek meg. A házigazdák azonban azóta az elmúlt 5 meccsből 4-et is behúztak, az utolsó 3-at kapott gól nélkül.
- A londoniak eközben Európában sem tétlenkedtek: az Atlético Madrid búcsúztatásával – összesítésben 2-1 – bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe, amelyben a címvédő Paris Saint-Germainnel mérik össze erejüket május 30-án, Budapesten.
- Az Arsenal 3 egymást követő bajnoki győzelemmel a háta mögött vág neki a hétfő esti mérkőzésnek, legutóbb a West Ham Unitedet verte meg 1-0-ra idegenben, a London Stadiumban.
- Az Ágyúsoknak 4 kaput eltaláló lövésük volt, és 64 százalékban birtokolták a labdát, a győztes gólt Leandro Trossard (82’) szerezte a hajrában. A találkozó a játékvezetői döntések miatt sokáig emlékezetes marad, de ez a lényegen nem változtat: a listavezetőnél landolt mindhárom pont.
- Az Arsenal 36 meccsből 24-et megnyert a Premier League-ben, 7 döntetlen, 5 vereség és 68:26-os gólkülönbség mellett. Hazai pályán 18 meccsből 14-en győzött – 2-2 remi és fiaskó mellett –, miközben 40 gólt szerzett és csak 11-et kapott. A Fulham (3-0) és a Newcastle (1-0), valamint az Everton (2-0) és a Chelsea (2-1) elleni győzelmek közé ékelődött a Bournemouth együttesétől elszenvedett vereség (1-2).
- Mikel Arteta csapata az utolsó mérkőzésén a Crystal Palace-szal csap össze idegenben, amely akkor már valószínűleg a három nappal később esedékes Konferencialiga-döntőre koncentrál.
- Az Arsenal ebben a szezonban mind a 10 mérkőzését megnyerte a már kiesett csapatok ellen. A londoni csapat a 2010 novemberi Newcastle elleni 1-0-s vereség óta az elmúlt 44 hazai Premier League-mérkőzésén veretlen maradt az újoncok ellen (39 győzelem, 5 döntetlen). Az utolsó 15 ilyen meccset 43:9-es gólkülönbséggel nyerték meg az Ágyúsok.
- Az Arsenal ebben a szezonban 16 meccset nyert meg kapott gól nélkül a Premier League-ben, csak 2023/24-ben tette ezt meg többször, 17-szer. Ezen győzelmek közül hét 1-0-s volt, az Ágyúsok legutóbb 1998/99-ben nyertek többször – 9-szer – ilyen arányban.
- Az Arsenal az elmúlt 28 szezonból csak egyszer veszítette el utolsó hazai bajnokiját, 23 győzelem és 4 döntetlen mellett. A londoni gárda 14 mérkőzés, a 2010/11-es Aston Villa elleni 2-1-es vereség óta nem kapott ki.
- Az Arsenal talán sorsdöntő győzelme a West Ham felett vezéráldozatokat követelt a védekezésben: az első félidőben lecserélt Ben White (12 bajnokin 0 gól és 1 gólpassz a mostani szezonban) biztosan kihagyja a szezon hátralévő részét térdsérülése miatt, ami akár a világbajnoki részvételét is meghiúsíthatja. A szünetben hasonló okokból lekapott Riccardo Calafiori (24/1/2) mai szereplésére van némi remény.
- Azonban a hátvéd Jurrien Timber (30/3/5) és a középpályás Mikel Merino (21/4/3) sérülés miatt biztosan nem játszhat hétfő este.
- Ott lesz viszont a kezdőcsapatban a csatár Viktor Gyökeres (34/14/1), aki 14 Premier League-góljából 9-et hazai pályán szerzett. Az első szezonjában csak három Arsenal-játékos szerzett legalább 10 találatot a csapat otthonában: Thierry Henry (1999/2000-ben 11-et), Olivier Giroud (2012/13-ban 10-et) és Alexandre Lacazette (2017/18-ban 11-et).
- Az Arsenal lehetséges kezdőcsapata: Raya – Mosquera, Saliba, Gabriel, Hincapie – Rice, Lewis-Skelly – Saka, Ödegaard, Trossard – Gyökeres.
Búcsúzik az élvonaltól az újonc Burnley
- Az újonc Burnley már jó ideje kiesett Premier League-ből. A Clarets a Premier League utolsó előtti, 19. helyén áll, mindössze 21 pontot gyűjtött 36 mérkőzésen. 4 győzelméhez 9 döntetlen és 23 vereség társult, 37:73-as gólkülönbség mellett.
- A Burnley az elmúlt 27 Premier League-meccséből csak 1-et nyert meg – 8 döntetlen és 18 vereség mellett –, és ebben az időszakban csak 1 ponttal többel gazdagodott, mint az idei szezon első 9 meccsén.
- A csapat 10 bajnoki óta nyeretlen, a legutóbbi Aston Villa elleni hazai 2-2 egy ötmeccses vereségsorozatot szakított meg (Leeds 3-1, Manchester City 0-1, Nottingham 4-1, Brighton 0-2, Fulham 3-1).
- A Burnley az előző mérkőzésén 2-2-t játszott az Aston Villával hazai pályán, a Turf Mooron. Mike Jackson csapata mindössze 34 százalékban birtokolta a labdát, és hat kaput eltaláló lövést jegyzett, ennek ellenére Jaidon Anthony (7’) és Zian Flemming (57’) találataival kiharcolta a döntetlent.
- Csak a Wolverhampton Wanderers szerzett kevesebb pontot – 5-öt – idegenben, mint a 9-ig jutott Burnley. A hétfői találkozó vendégcsapata védekezik azonban messze a leggyengébben otthonától távol, eddig 18 alkalommal 45 gólt kapott.
- A Clarets mindössze 2 vendégszereplése zárult győzelemmel, 3 döntetlen és 13 vereség mellett. Idegenben 5 meccs óta nyeretlen a csapat, az utolsó 4 találkozóját rendre elvesztette (Leeds 3-1, Nottingham 4-1, Fulham 3-1, Everton 2-0, Chelsea 1-1).
- A Burnley 9 Premier League-szezonjában mindössze 2-szer nyerte meg az utolsó idegenbeli mérkőzését, 2014/15-ben az Aston Villa, 2019/20-ban pedig a Norwich City ellen.
- A Burnley sem került ki sértetlenül a 36. játékhétből, mivel a középpályás Hannibal Mejbrit (25/1/4) a 69. percben le kellett cserélni sérülés miatt, ám a legutolsó hírek szerint a játékos hétfőn már pályára léphet.
- A tapasztalt jobbhátvéd, Connor Roberts Achilles-ín sérülése és több mint egy év kihagyás után szintén közel áll a visszatéréshez, mivel nemrég az U21-es csapatban már szerepelt.
- Ugyanakkor a védő Jordan Beyer (15/0/1) és a középpályás Josh Cullen (18/2/2) továbbra is maródi.
- Az Aston Villa elleni döntetlen során a második gólt szerző Zian Flemming (27/10/0) immár 10 találattal büszkélkedhet a Premier League-ben. Ezzel a támadó lett az ötödik Clarets-játékos, aki kétszámjegyű gólt szerzett egy szezonban Chris Wood, Ashley Barnes, Sam Vokes és Danny Ings után.
- A Burnley lehetséges kezdőcsapata: Dubravka – Walker, Tuanzebe, Esteve, Pires – Ugochukwu, Florentino – Tchaouna, Hannibal, Anthony – Flemming.
Öt fő szempont
- Amennyiben nyer, a Manchester City pedig holnap megbotlik, a listavezető Arsenal bajnoki címet ünnepelhet az utolsó játéknap előtt.
- A már kiesett Burnley az elmúlt 6 meccsén csak 1 pontot szerzett.
- Az Arsenal az elmúlt 3 Premier League-mérkőzését úgy nyerte meg, hogy egyetlen gólt sem kapott. A londoni csapaté a teljes mezőny legjobb védekezése: 36 mérkőzésen mindössze 26-szor vették be a kapuját.
- Idegenben a Burnley védekezik messze a leggyengébben a teljes mezőnyben, eddigi 18 vendégszereplésén 45 gólt kapott.
- A Burnley az elmúlt 4 idegenbeli meccsét két vagy több góllal vesztette el.
Mire fogadjunk?
- Az Arsenal nem engedheti meg magának, hogy hibázzon! Az Ágyúsok meg akarják erősíteni pozíciójukat a Premier League élén a záró forduló előtt. Erre pedig remek lehetőségük lesz egy olyan csapat ellen, amely már elbúcsúzott az élvonaltól.
- A londoniak egy fölényes győzelemmel még tovább növelhetik a bajnoki esélyeiket. Az Arsenal gólkülönbsége jelenleg +42, szemben a Manchester City +43-asával. Ez az ideális mérkőzés számukra, hogy megpróbálják ezt növelni.
- Egy győzelem azt jelentené a londoniaknak, hogy csak döntetlenre van szükségük a Crystal Palace elleni utolsó mérkőzésükön. Így Mikel Arteta csapata nem érheti be azzal, hogy egy-két góllal vezet. Az Ágyúsok ebben a szezonban már 6 hazai Premier League-mérkőzést nyertek meg 3 vagy több gólos különbséggel.
- A Burnley messze a mezőny legrosszabb mérlegével rendelkezik, 72,0-ás összesített xGA-val (várható kapott gólok). Ők produkálták a legkevesebb xG-t (várható rúgott gólt) is, 31,3-mal. A Clarets minden versenysorozatot figyelembe véve sorozatban 11 meccsen nem nyert, és ma este valószínűleg súlyos vereséget szenved.
- Az Ágyúsok a bajnoki góljaik 59 százalékát szerezték a szünet után ebben a szezonban. Hazai pályán meccsenként átlagosan 1,28-szor találtak be a második félidőben. A vendégek átlag 1,5 gólt kaptak a második játékrészben az idegenbeli találkozókon.
- Mindezek tükrében az Arsenal magabiztos, legalább háromgólos győzelmét várjuk egy olyan meccsen, amelyen minimum két találat születik a második félidőben.
Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!
Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!