2022.09. 09.

Nagy NB1-es nyereményjáték az egész 2022/23-as szezonban - 8. forduló

Nagy NB1-es nyereményjáték az egész 2022/23-as szezonban - 8. forduló

Kicsi, sárga és savanyú, de a mienk! Mi szeretjük és azt gondoltuk, hogy nyereményjátékot hirdetünk. Ez egy összetett játék lesz, amelynek az egyik része a tippelésből áll majd, a másik része pedig egy választott játékos teljesítményéből fakad! Tehát nem csak a játékosok, hanem egy segítségül választott focista is dolgozik majd a sikerért! Az esetlegesen elmaradó meccsekre KELL TIPPELNI, ezek majd később lesznek kiértékelve, de így a helyükön megtalálhatóak lesznek! KIEMELTEN KÉRÜNK MINDEN KEDVES JÁTÉKOST, HOGY A KLUBSZIMPÁTIÁT-, ILLETVE KLUBUTÁLATOT HAGYJUK MOST KI ÉS NE TORLLKODJA SENKI TELE A JÁTÉK POSZTJAIT EZZEL KAPCSOLATOS BESZÓLÁSOKKAL! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! (SZERKESZTŐK)

Alig ér véget a Ferencváros csütörtöki, emlékezetes EL-meccse, egy nappal később pénteken már meg is kezdődik az NB1 5. fordulója. Már ma, csütörtökön kikerül a játék, hogy mindenkinek legyen ideje tippelni, csak a regisztráltak vehetnek részt a játékban!   

A tippeket az első meccs kezdete előtt 1 órával le kell adni, vagyis most aktuálisan 5-e  péntek 19:00-ig! Aki utána adja le, már sajnos nem vesz részt ebben a fordulóban. Később természetesen játszhat tovább. 

SZABÁLYOK: 

  • A játékban egyrészt tippeket kell adni, másrészt minden fordulóban választani kell egy szabadon választható mezőnyjátékost bármelyik csapatból! A játékos adott fordulóban mutatott teljesítménye alapján extra pontok szerezhetőek! Minden fordulóban ÚJ játékost kell majd választani! A nevet az aktuális fordulóra leadott tippnél kell majd megírni! 
  • Egész szezonos NB1 versenyt játszunk, nagy nyereményért, ami időben ki lesz hirdetve, higyjétek el megéri! A cikk minden csütörtökön jön ki, hogy legyen idő tippelni (hétközinél egy nappal korábban, mint az első meccs).

FORDULÓNKÉNT 6 NB1-ES MECCSET JÁTSZANAK. LESZ 10 OPCIÓNK, AMIBŐL TETSZÉS SZERINT HATOT KIVÁLASZTVA HOZZÁ KELL PÁROSÍTANI A FORDULÓ 6 MECCSÉHEZ! EGY MECCS EGY OPCIÓ, DE EGY OPCIÓT CSAK EGY MECCSHEZ. LEHET TAKTIKÁZNI, KI, MIT, HOVA OSZT. ERŐSSÉG SZERINT KÜLÖNBÖZŐ PONTÉRTÉKEK LESZNEK. NEM KELL MIND A 10 OPCIÓT HASZNÁLNI, CSAK HATOT, HÉTRŐL HÉTRE CSERÉLGETHETŐEK EZEK, MINDEN FORDULÓ ÚJ KÖR.

A 10 OPCIÓ: 

  • 1X2 (3 pont)
  • GG VAGY NEM GG (1 pont)
  • PONTOS VÉGEREDMÉNY (8 pont, hiba esetén -2 pont, bátor brigád megfékezésére)
  • GÓLSZÁM OVER (1,5 a minimum rakható, aki amekkora overt vállal annyi pont, ha talál, de a lefele kerekített érték. 1,5 over 1 pont, 3,5 over 3 pont, 6,5 over 6 pont stb)
  • GÓLSZÁM UNDER (4,5 a max. 4,5 under 1 pont, 3,5 under 2 pont, 2,5 under 3 pont, 1,5 under 4 pont, 0,5 under 5 pont)
  • LESZ PIROS LAP VAGY BÜNTETŐ , Csak az Igen opció létezik itt.(3 pont)
  • LEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN, HA TÖBB MECCSEN VAN AZONOS MAX GÓL AKKOR NEM JÁR PONT!(3 pont)
  • KI RÚG TÖBB SZÖGLETET HÁROMESÉLY (2 pont)
  • KI KAP TÖBB BÜNTETŐLAPOT HÁROMESÉLY (2 SÁRGA MIATT PIROS AZ 3, EGYBŐL PIROS 2) (2 pont)
  • A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL (NEM A PONTOS EREDMÉNY, HANEM A H-D-V KIMENETEL) (3 pont)

EXTRA JÁTÉKOS ÁLTAL SZEREZHETŐ PONTOK: 

Kell választani egy játékost bármelyik csapatból minden fordulóban, a választott játékos nevét a leadott tippek előtt kell megnevezni! Ennek a játékosnak a teljesítménye is számít majd a pontok gyűjtésében a következő módon:

  • Gólszerzés: Gólonként 2 pont
  • Ha nyer a csapata: 2 pont

NYEREMÉNYEK: 

Minden 5 forduló után lesz szakasz nyertes 3000ft pro feltöltés díjért (1-5, 6-10, 11-15, 16-20, 21-25, 25-30), itt nem az összetett számít, csak az adott etap. 

7. FORDULÓ: 

 

Az esetlegesen elmaradó meccsekre KELL TIPPELNI, ezek majd később lesznek kiértékelve, de így a helyükön megtalálhatóak lesznek! A tippeket a kommentfelületen kérjük leadni, úgy, hogy először megnevezitek a választott EXTRA JÁTÉKOST, CSAPATA NEVÉVEL! 

ÍGY PÉLDÁUL:
Az 1. fordulóra kiválasztott extra játékosom: Adama Traoré - FTC
Honvéd - ZTE: Pontos végeredmény: 0-0
Kecskemét – Vasas: UNDER 3,5 gól
Újpest – Mezőkövesd: Mindkét csapat szerez gólt
Kisvárda - DVSC: 1X2 Kisvárda NYER
Paks – Fehérvár:Lesz piros lap vagy büntető 
FTC - Puskás Akadémia: FTC rúg több szögletet

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Feketelo 2022-09-10 15:29:42
Extra játékos: Zivzivadze (Vidi)

Paks-Debrecen: 2.5 gól felett
Honvéd-Kecskemét: KTE több lap
Fehérvár-Mezőkövesd: Fehérvár több szöglet
Zte-Puskàs: piros lap vagy 11-es
Ftc-Kisvárda: FTC nyer
Újpest-Vasas: a félidő nem egyezik a végeredménnyel
prigioni 2022-09-10 12:33:13
Extra spíler: Varga Barnabás

Paks-Debrecen 4.5 gól felett
Honvéd-KTE 1X2 Honvéd nyer
MOL-Mezőkövesd Pontos eredmény 3:1
ZTE-Puskás 2.5 gól alatt
FTC-Kisvárda FTC több szöglet
UTE-Vasas Lesz piros lap vagy tizenegyes
Szasa 2022-09-10 12:31:00
Sziasztok!
Extra játékos: Zivzivadze (Fehérvár)
Paks-Debrecen gg
Honvéd-Kecskemét Honv. több szöglet Fehérvár-Mezőkövesd Fehérvár 1es
ZTE-Puskás félidő nem végeredm.
FTC-Várda lesz piros lap vagy büntető
Újpest - Vasas: 1,5 gól felett
Szasa 2022-09-10 13:07:49
Bocsi!
Fehérvár-Kövesd Hazai
prigioni 2022-09-10 12:33:51
Fordítva van a Mezőköves párosítás
Szasa 2022-09-10 13:08:00
Köszönöm
Frigyb 2022-09-10 12:25:13
Extra játékos: Dárdai (vidi)
Paks-loki: over 3,5
Honvéd-Kte: piros lap vagy büntető
Vidi-kövesd: hazai győzelem
zte-puskás: hazai csapat rúg több szögletet
ftc-kisvárda: nem egyezik a félidő a végeredménnyel
ute-vasas: hazai csapat kap több lapot
Abdul Ramíz 2022-09-10 12:15:14
Extra játékos: Schön Sz. (Fehérvár)

Paks-Debrecen: 3.5 gól felett
Honvéd-Kecskemét: KTE több lap
Fehérvár-Mezőkövesd: Fehérvár több szöglet
Zte-Puskàs: piros lap vagy 11-es
Ftc-Kisvárda: FTC nyer
Újpest-Vasas: a félidő nem egyezik a végeredménnyel
cool36 2022-09-10 12:12:31
Extra játékos: Zivzivadze / Fehérvár /

Paks- DVSC: 1.5 over
Honvéd- Kecskemét: 3.5 under
Fehérvár- Mezőkövesd: 1X2 Fehérvár
ZTE- Puskás: félidei állás nem egyezik a végeredménnyel
FTC- Kisvárda: lesz piros vagy büntető
Újpest- Vasas: GG
Vác_all_in 2022-09-10 12:03:26
Extra játékos Traora

Paks Debrecen 2,5 felett
Honvéd Kecskemét 3,5 alatt
Fehérvár Mezőkövesd Fehérvár több szöglet
ZTE Puskás Nem GG
Fradi Kisvárda nyer a Fradi
Újpest Vasas félidei állás nem egyezik a végeredménnyel
Vác_all_in 2022-09-10 12:05:58
Remélem nem bánom meg hogy nem azt raktam hogy az Újpest több lapot kap
Timo 2022-09-10 11:56:20
Extra játékos: Dárdai (Fehérvár)

Paks-Debrecen: gg
Honvéd-Kecskemét: nem egyezik a félidő a végeredménnyel
Fehérvár-Mezőkövesd: Fehérvár nyer
Zte-Puskàs: több lap Zte
Ftc-Kisvárda: over 2,5
Újpest-Vasas: több szöglet Újpest
myke78 2022-09-10 11:35:59
Extra játékos Zivzivadze Fehérvár
Paks Debrecen 2,5 gól több
Honvéd Kecskemét pontos végeredmény 2:1
Fehérvár Mezőkövesd fehérvár több szöglet
ZTE Puskás Akadémia nem egyezik a félidő a végeredménnyel
Ftc Kisvárda lesz piros lap vagy büntető
Újpest Vasas 2,5 gól alatt
tbjoker 2022-09-10 08:44:01
Extra játékos:Ryan Mmaee (ftc)

Paks-Debrecen 2,5 több gól
Honvéd-Kecskemét mindkét cs lő gólt
Fehérvár-Mezőkövesd kövesd több lap
Zte--Puskàs Zte rúg több szögletet
Ftc--Kisvárda Ftc győz
Újpest-Vasas lesz piros vagy büntetö
lacus56 2022-09-10 08:00:32
Extra játékos : Boli (FTC)

Paks-Debrecen Mindkettő gól-gól
Honvéd - Kecskemét 3,5 under
Videoton-Mezőkövesd Videoton nyer
Zalaegerszeg-Puskás A félidei 1X2 eredmény nem egyezik meg a végeredménnyel
FTC - Kisvárda Lesz kiállítás vagy büntető
Újpest-Vasas 1,5 over
lacus56 2022-09-10 07:59:24
Extra játékos : Boli (FTC)

Paks-Debrecen Mindkettő gól-gól
Honvéd - Kecskemét 3,5 under
Videoton-Mezőkövesd Videoton nyer
Zalaegerszeg-Puskás A félidei 1X2 eredmény nem egyezik meg a végeredménnyel
FTC - Kisvárda FTC Lesz kiállítás vagy büntető
Újpest-Vasas 1,5 over
eden12 2022-09-09 23:51:23
Hali!

Extra játékos :Boli F.

Paks-Debrecen leg gólgazdagabb meccs
Honvéd - Kecskemét mindkettő lő
Videoton-Mezokovesd Videoton nyer
Zalaegerszeg-Puskás Zalaegerszeg lő több szögletet
Fradi - Kisvárda 2,5+over
Újpest-Vasas 3,5- under
seantaylor21 2022-09-09 22:18:03
tabella külön cikkben szombat éjfélkor
Domlasz 2022-09-09 22:01:09
Extra játékos: Boli /FTC/
Paks-Debrecen: nem egyezik a félidő a végeredménnyel
Honvéd-Kecskemét: 1
Fehérvár-Mezőkövesd: Fehérvár több szöglet
Zte-Puskás: Over 2,5 gól
Ftc-Kisvárda:Under Büntető vagy piroslap
Újpest-Vasas: Under 3,5 gól
Abdul69 2022-09-09 21:32:19
Extra játékos:Szabó Levente/Kecskemét/
Paks-Debrecen:Gg
Honvéd-Kecskemét:X
Fehérvár-Mezőkövesd: Büntető vagy piroslap
Zte-Puskás:Over 2,5 gól
Ftc-Kisvárda:Under 3,5 gól
Újpest-Vasas:Leggólgazdagabb meccs a fordulóban
·
Ququli86 2022-09-09 21:21:34
Extra játékos Zivzivadze Fehérvár
Paks Debrecen döntetlen
Honvéd Kecskemét 1,5gól kevesebb
Fehérvár Mezőkövesd lesz piros lap vagy büntető
ZTE Puskás Akadémia 1:1
Ftc Kisvárda leggólgazdagabb a fordulóban
Újpest Vasas nem egyezik a félidő a végeredménnyel
tibcsi68 2022-09-09 19:21:02
Extra játékos: Nenad Lukić (Honvéd)
Paks - Debrecen: Félidei 1x2állás nem egyezik meg a végeredménnyel
Honvéd - Kecskemét: Nyer a Honvéd
Fehérvár - Mezőkövesd: Fehérvár több szöglet
ZTE - Puskás Akadémia: Over 2,5 gól
FTC - Kisvárda: lesz piros lap vagy büntető
Újpest - Vasas: Leggólgazdagabb meccs a fordulóban.
thumy 2022-09-09 18:45:22
Extra játékos Varga Barnabás(Paks)

Honvéd - Kecskemét: nem gg
Paks - Debrecen: 2,5over
Fehérvár - Mezőkövesd: hazai csapat több szöglet
Újpest - Vasas: 2,5under
FTC- Kisvárda: hazai
ZTE - Puskás:Félidei 1x2állás nem egyezik meg a végeredménnyel
AC Milan 2022-09-09 17:31:17
Extra játékos: Nenad Lukić (Honvéd)

Honvéd - Kecskemét: over 3,5
Paks - Debrecen: ki rúg több szögletet? Paks
Fehérvár - Mezőkövesd: lesz piros lap vagy büntető
Újpest - Vasas: ki kap több büntető lapot? Újpest
FTC- Kisvárda: a félidei 1X2 állás nem egyezik meg a végeredménnyel
ZTE - Puskás: under 2,5
mrzolika 2022-09-09 17:21:28
Extra játékos: Nenad Lukić (Honvéd)
Honvéd - Kecskemét 2,5 gól alatt
Paks - Debrecen 2,5 gól felett
Fehérvár - Mezőkövesd Leggólgazdagabb meccs
Újpest - Vasas Újpest kap több büntetőlapot
FTC- Kisvárda FTC rúg több szögletet
ZTE - Puskás A félidő nem egyezik a végeredménnyel
Grad49 2022-09-09 14:56:52
Extra játékos: Zivzivadze (Fehérvár)
Paks - Debrecen: Mindkét csapat szerez gólt
Honvéd - Kecskemét: TÖBB BÜNTETŐLAPOT : Kecskemét
Fehérvár - Mezőkövesd: 1X2 Fehérvár nyer
ZTE - Puskás Akadémia: UNDER 3,5 gól
FTC - Kisvárda: Over 1,5
Újpest - Vasas: Ujpest rúg több szögletet
Grad49 2022-09-09 14:56:52
Extra játékos: Zivzivadze (Fehérvár)
Paks - Debrecen: Mindkét csapat szerez gólt
Honvéd - Kecskemét: TÖBB BÜNTETŐLAPOT : Kecskemét
Fehérvár - Mezőkövesd: 1X2 Fehérvár nyer
ZTE - Puskás Akadémia: UNDER 3,5 gól
FTC - Kisvárda: Over 1,5
Újpest - Vasas: Ujpest rúg több szögletet
pisti75 2022-09-09 13:51:10
Extra játékos Zivzivadze Fehérvár
Paks-Debrecen 1x2 hazai 1
Honvéd-Kecskemét 2.5 under
Vidi-Kövesd több szöglet Vidi
Zte-Puskás 2.5 over
Ftc-Várda több lap Várda
Ujpest-Vasas nem gg
happy13 2022-09-09 13:42:42
Extra játékos: Zivzivadze (Fehérvár)

Paks - Debrecen: GG
Honvéd - Kecskemét: félidő nem egyezik meg a végeredménnyel
Vidi - Mezőkövesd: 1 VIDI nyer
ZTE - Puskás Akadémia: Over 1,5
FTC - Kisvárda: A Fradi rúg több szögletet
Újpest - Vasas: Under 3,5 gól
tomi70 2022-09-09 12:55:38
Sziasztok!
Extra játékos: Dárdai, Fehérvár
Paks - DVSC: GG
Honvéd-KTE: Honvéd több büntetőlap
Fehérvár-Mezőkövesd 1x2: Fehérvár
ZTE-Puskás Akadémia: félidei 1x2 nem a vége 1x2
FTC-Kisvárda: FTC több szöglet
Újpest-Vasas: lesz piroslap vagy büntető
teamg 2022-09-09 10:37:03
Extra játékos: Dzsudzsák
Paks - Debrecen: GG
Honvéd - Kecskemét: felido nem egyezik meg a végeredménnyel
Vidi - Mezőkövesd: Fehérvár végez el több szögletet
ZTE - Puskás Akadémia: Over 2,5
Fradi - Kisvárda: 1X2 Fradi
Újpest - Vasas: Lesz kiállítás vagy büntető
Giuseppe1974 2022-09-09 08:18:37
Extra játékos: Ryan Mmaee
Paks - Debrecen: over 2,5
Honvéd - Kecskemét: under 3,5
Vidi - Mezőkövesd: Fehérvár végez el több szögletet
ZTE - Puskás Akadémia: lesz piros lap vagy büntető
Fradi - Kisvárda: 1X2 Fradi
Újpest - Vasas: mindkét csapat szerez gólt
kissbela83 2022-09-09 06:19:43
Extra játékos: Zivzivadze, Fehérvár
Paks - Debrecen: Debrecen több büntetőlap
Honvéd - Kecskemét: félidő nem egyezik meg a végeredménnyel
Vidi - Mezőkövesd: VIDI több szöglet
ZTE - Puskás Akadémia: OVER 2,5
Fradi - Kisvárda: UNDER 3,5
Újpest - Vasas: Hazai
Zúzó 2022-09-08 19:51:19
Extra játékos: Rado, Vasas

Paks-Debrecen: hazai
Honvéd-Kecskemét: 2,5 under
Fehérvár-Mezőkövesd: lesz piros lap vagy büntető
Zalaegerszeg-Puskás Akadémia: 2,5 over
Ferencváros-Kisvárda: több szögletet rúg a Fradi
Újpest-Vasas: félidei nem ugyanaz mint a vége
WhiteRabbit 2022-09-08 19:18:06
Sziasztok!
Extra játékos: Tokmac Nguen - Ferencváros
Paks - Debrecen gólszám over 2,5
Honvéd - Kecskemét a félidei 1X2 állás nem egyezik meg a végeredménnyel
Fehérvár - Mezőkövesd 1X2 Fehérvár rúg több szögletet
Zalaegerszeg - Puskás lesz piros lap vagy büntető
Ferencváros - Kisvárda 1X2 1
Újpest - Vasas gólszám under 2.5
pckontar 2022-09-08 18:10:23
Extra játékos: R. Mmaee FTC
Paks - Debrecen: 1X2 1 hazai
Honvéd - Kecskemét: over 2,5gól
Vidi - Mezőkövesd: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
ZTE - Puskás Akadémia: ZTE több lap
Fradi - Kisvárda: H több szöglet
Újpest - Vasas: H több lap
surda64 2022-09-08 17:08:24
Extra játékos....Junior Tallo
Újpest - Vasas: 1x2 Újpest
Fradi - Kisvárda: FTC több szöglet
Honvéd - Kecskemét: 3.5 under
Vidi - Mezőkövesd: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
Paks-Debrecen: 1,5 over
Zalaegerszeg-Puskás Akadémia: ZTE több lap
Lulemin 2022-09-08 15:24:01
Extra játékosom Schön Szabolcs - Fehérvár
Paks-Debrecen: 1,5 over
Honvéd-Kecskemét: ki rúg több szögletet - Honvéd
Fehérvár-Mezőkövesd: 1x2 - Fehérvár
Zalaegerszeg-Puskás Akadémia: Mindkét csapat szerez gólt
Ferencváros-Kisvárda: lesz piros lap vagy büntető
Újpest-Vasas:félidei Nem egyezik a félidő, végeredmény
Niké 2022-09-08 14:50:40
Extra játékosom Zachariassen(Ferencváros)

Paks-Debrecen:gólszám 4.5 over
Honvéd-Kecskemét:1x2 Kecskemét nyer
Fehérvár-Mezőkövesd:lesz piros lap vagy büntető a meccsen(szerintem mindkettő lesz)
Zalaegerszeg-Puskás Akadémia:1-1
Ferencváros-Kisvárda:Ferencváros rúg több szögletet
Újpest-Vasas:félidei 1x2 állás nem egyezik meg a végeredménnyel
seantaylor21 2022-09-08 14:39:04
játékos: tallo, újpest
Paks - Debrecen: 3.5 over
Honvéd - Kecskemét: 3.5 under
Vidi - Mezőkövesd: Vidi rúg több szögletet
ZTE - Puskás Akadémia: puskás több lap
Fradi - Kisvárda: lesz piros vagy tizi
Újpest - Vasas: 1x2 Újpest
tibcsi68 2022-09-08 14:42:13
Lila sziv
surda64 2022-09-08 17:02:23
Igen Hajrá Lilák!!!...Bár nem megyek ki most......ki gondolná miért?
seantaylor21 2022-09-08 17:52:11
Mindegy mi történik akkor is hajrá lilák örökké.

Picit belemászva de ne bosszantsuk magunkat. Azért belga barátunk szegyelheti magát hogy tulajkent csak árt a klubnak.

Nem mentem fel a focistákat, de azt is elővenném aki ilyen embereket idehozott, megfigyelt stb. Lehet ebbe is a belga van nem ertek hozzá.

Nem is csak az a baj hovgy nincs bennük lila szív , de ezrk ennyit tudnak sajnos. Ha a fradi fociznq igy az szégyen lenne mert ott elvileg képzettebb és ügyesebbek a focisták ( na jó példa a vidi hogy elvileg ott is aztán amit előadnak évek ota az nagy 0). De az újpest mezben lévő emberek ennyire képesek, megizzadnak azért hogy egyeneset rúgjanak a labdába. Ezért mondom azt hogy nem csak ezek a focisták sárosak hanem aki idehozta őket. Van megyei 3ban is olyan csapat aki annyit tud hogy kapnak meccsenként 10et, de csinálják hogy a falu címerét hordva képviselnek valamit. De azért nem kell őket agyonverni mert ennyit tudnak.

A múltkori mezlevetetős témára is reagálva, bár lehet hogy engem köveztek meg miatta. Azért aki ebben szurkolói részről benne volt, szivesen bedobáltam volna közéjük pár követ. Vegye le magáról a mezt aztán gyújtsa fel ha úgy gondolja, de ahogy a gyenge focistákat nem tartja méltónak a címeres mezre, úgy nem méltó ő se rá. Széttéped a lila fehér mezt meg leveteted a focistáról stb... erre én csak annyit mondom, hogy az ilyen takarodjon el a lelátóról és többen szájára de vegye az újpestet mert felrúgnám. Nem csak a dicsőségben sikerben kell hangoztatni ki mekkora lila, és nem csak akkor kell méltoképp viselni a címeres mezt. Ezek után aki a múltkori nézőtéri akcióban részt vett azoknak hogy van pofája legközelebb odaállni...
Ezzel nem segítik a klubot ha csak szítják a tüzet és a játekosok ellen fordulnak.

Az megint más hogy hogy lehet futballistának annyi esze hogy ennek a kérésnek eleget tesz. Kimegyünk eléjük levesszük a mezt itt van tépjétek ezer felé, alázzátok tovább, nincs elég baj.
Ez helyett be kell menni öltözőbe , elgondolkodni és azt mondani legközelebb odateszem magam.

Megint úgy megyünk egy verni való Vasas ellen a pályára hogy semmi lélek bennünk és keserűseg van meg nyakunkon a kés. Ez gólt megint nem fog szülni.

Egy Honvéd ellen végre nem kapunk gólt, és mégse nyerünk. Remélem most már jóra fordul a helyzetünk és megjön az 1.siker. a sportban nincs ha, de amennyiben az a simán megnyert Kövesd meccs nincs elszórakozva megint más az egész elejétől fogva, de hát ott is hoztuk a tipikus butaságot hogy nem zárunk le egy meccset.

Na egy szónak is száz a vége, hajrá Lilák!!!
fankafery 2022-09-08 14:33:02
Helló mindenkinek. 😉
Extra játékos: R. Mmaee Fradi
Paks - Debrecen: D
Honvéd - Kecskemét: +1,5
Vidi - Mezőkövesd: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
ZTE - Puskás Akadémia: LEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN
Fradi - Kisvárda: 3,5 under
Újpest - Vasas: H több lap
szeretlekandi 2022-09-08 14:31:50
Extra játékos: Boli FTC
Paks - Debrecen: Paks nyer
Honvéd - Kecskemét: 1,5 under
Vidi - Mezőkövesd: Vidi több szöglet
ZTE - Puskás Akadémia: félidő nem egyezik a végeredménnyel
Fradi - Kisvárda: 2:0
Újpest - Vasas: lesz piros vagy büntető
TomiBoy13 2022-09-08 14:22:42
Extra játékos: Kodro, Fehérvár
Paks - Debrecen: Hazai
Honvéd - Kecskemét: Mindkét csapat szerez gólt
Vidi - Mezőkövesd: Vidi rúg több szögletet
ZTE - Puskás Akadémia: Over 2,5
Fradi - Kisvárda: Félidei állás nem egyezik meg a végeredménnyel
Újpest - Vasas: Lesz piros lap vagy büntető
Spitball 2022-09-08 12:42:48
Extra játékos: R. Mmaee Fradi
Paks - Debrecen: H
Honvéd - Kecskemét: +2,5
Vidi - Mezőkövesd: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
ZTE - Puskás Akadémia: LEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN
Fradi - Kisvárda: H több szöglet
Újpest - Vasas: H több lap
tozso001 2022-09-08 11:49:50
Extra játékos: Zivzivadze (Fehérvár)

Paks - Debrecen: Lesz piros lap vagy büntető
Honvéd - Kecskemét: GG
Vidi - Mezőkövesd: Hazai győzelem
ZTE - Puskás Akadémia: Félidei állás nem egyezik meg a végeredménnyel
FTC - Kisvárda: A Fradi rúg több szögletet
Újpest - Vasas: Under 3,5 gól
medzsr 2022-09-08 10:39:51
Extra játékos: Zivzivadze Budu, Vidi
Paks - Debrecen: LESZ PIROS LAP VAGY BÜNTETŐ
Honvéd - Kecskemét: X
Vidi - Mezőkövesd: LEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN
ZTE - Puskás Akadémia: OVER 2,5
Fradi - Kisvárda: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
Újpest - Vasas: ÚJPEST KAP TÖBB BÜNTETŐLAPOT
snowblind 2022-09-08 10:11:26
Játékos: Sajbán M. (Paks)
Paks-Debrecen: LEGGÓLGAZDAGABB MECCS
Honvéd-Kecskemét: GÓLSZÁM UNDER 2,5
Fehérvár-Mezőkövesd: LESZ PIROS LAP VAGY BÜNTETŐ
ZTE-Puskás:KI KAP TÖBB BÜNTETŐLAPOT 1X2: 1
FTC-Kisvárda: 1X2: 1
Újpest-Vasas: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
jacksly 2022-09-08 10:09:41
Extra játékos: Dárdai Pál, Vidi

Paks - Debrecen: LEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN
Honvéd - Kecskemét: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
Vidi - Mezőkövesd: 1X2: 1
Zete - Puskás Akadémia: LESZ PIROS LAP VAGY BÜNTETŐ: Igen
Fradi - Kisvárda: Under 2,5
Újpest - Vasas: Over 3,5
Vác_all_in 2022-09-08 09:42:43
Szia! Most nem lesz tabella csak a 2 etapról?
seantaylor21 2022-09-08 10:02:37
Lesz befrissítek majd délután ha lesz időm

további tippjeink a Foci világából

Ez az a meccs, amihez nem kell indok, nem kell motiváció ahhoz, hogy mindkét csapat a belét is kiköpje a pályán és mindenáron nyerni akarjon! Itt ne várjunk egyetlen csapatot sem, amelyik nem akar úgy futballozni, ahogy tud valójában, ez egy igazi tökös, kemény meccs, egy DERBI!
Ez az a meccs, amihez nem kell indok, nem kell motiváció ahhoz, hogy mindkét csapat a belét is kiköpje a pályán és mindenáron nyerni akarjon! Itt ne várjunk egyetlen csapatot sem, amelyik nem akar úgy futballozni, ahogy tud valójában, ez egy igazi tökös, kemény meccs, egy DERBI!
Két csapat, ahol van koncepció, ahol, a magyar viszonyokhoz képest rendben mennek a dolgok. Két csapat, amely jövőre fejlődni akar, és előrébb akar kerülni a tabellán is.
Két csapat, ahol van koncepció, ahol, a magyar viszonyokhoz képest rendben mennek a dolgok. Két csapat, amely jövőre fejlődni akar, és előrébb akar kerülni a tabellán is.
A Fehérvár számára nagyon fontos az utolsó bajnoki, hiszen az ezüstérem forog kockán! A DVTK pedig elsősorban a szégyenteljes 0-7 miatt kell, hogy törlesszen a szurkolóinak.
A Fehérvár számára nagyon fontos az utolsó bajnoki, hiszen az ezüstérem forog kockán! A DVTK pedig elsősorban a szégyenteljes 0-7 miatt kell, hogy törlesszen a szurkolóinak.