Sportág: Nemzetközi foci
2026.10.
03.
A Nap Tippje: Spanyolország – Csehország
A 2026–27-es Nemzetek Ligája harmadik fordulójában Spanyolország hazai körülmények között fogadja Csehországot. A spanyolok két forduló után hat ponttal vezetik az A divízió 3. csoportját, míg Csehország pont nélkül az utolsó helyen áll, miután elveszítette első két találkozóját. A két csapat formája és eddigi szereplése alapján a mérkőzés egyértelműen komoly kihívást jelent a vendégeknek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A belgák jelenleg három ponttal a Liga A 1. csoportjának második helyén állnak, három ponttal lemaradva Franciaországtól, míg Törökország az első két mérkőzését elveszítette, így pont nélkül az utolsó helyet foglalja el. Parázs kis mérkőzés várható!

02.
Nemzetek Ligája: Magyarország – Grúzia
Mindkét válogatott kudarcosan kezdett, két forduló után mindössze 1-1 pont a mérleg, így ez a mérkőzés nagyon fontos, hiszen ha itt vereséget szenved bármelyik, akkor az a klub inkább a kiesés ellen fog harcolni, mint a feljutásért! Nekünk ráadásul hazai pályán kötelező ez a meccs! Csakhogy sikerül-e?

A Nap Tippje: Ciprus - Örményország
Kiegyenlített mérkőzés várható Örményország ciprusi vendégjátékán, a Nemzetek Ligájában! Ciprus a Lettország elleni gól nélküli döntetlennel kezdte a nemzetközi szünetet, így három mérkőzés után egy ponttal áll a harmadik helyen, míg Örményország hatból három ponttal második.

01.
Nemzetek Ligája: Dominika – Guyana, Semleges pályán is magabiztos guyanai győzelem a reális!
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A CONCACAF zóna B-divíziójában Guyana a Dominikai Közösség vendége lesz. A különbség nagy, vendégsiker várható!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája A divíziójának 4. csoportjában, Wales két vereség után fogadja Norvégiát. Craig Bellamy együttese jelenleg pont nélkül az utolsó helyen áll, miközben Norvégia három ponttal a második pozíciót foglalja el.

A Nap Tippje: Írország - Ausztria
A Nemzetek Ligája B divíziójának 3. csoportjában Írország Dublinban fogadja Ausztria csapatát. Mindkét válogatott megnyerte a múlt hétvégi második mérkőzését, az osztrákok hibátlan mérleggel vezetik a csoportot, míg az írek a Koszovó elleni vereség után Izrael ellen arattak fontos győzelmet.

Napi Favorit B-tipp: Újabb meglepetésre készülnek a hellének? (Görögország - Hollandia)
2026.09.
30.
A Nap Tippje: Eritrea - Dél-Afrika
Eritrea nemzeti stadionja nem megfelelő a nemzetközi szabályoknak, így a hazai gárda Kairóban fogadja Dél-Afrikát az Afrika-kupa 2027-es selejtezősorozatában. A D csoportban mindössze egy továbbjutó hely kiadó, így minden pontnak komoly jelentősége van

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.