2026.05. 16.

Single Tipp: Arouca - Tondela

Single Tipp: Arouca - Tondela

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Primeira Liga zárófordulójában az Arouca hazai pályán fogadja a Tondela együttesét, ahol a vendégek számára a bennmaradás a tét, míg a hazaiak már felszabadultan, tét nélkül focizhatnak.

Arouca – Tondela
2026. május 16., szombat,19:00
Labdarúgás - Portugál bajnokság
Tipp: X2 és több, mint 1,5 gól a mérkőzésen
Odds: 1,68
Indoklás:

  • Az Arouca különösebb nyomás nélkül léphet pályára, a csapat a tabella 10. helyén áll, a kiesés nem fenyegeti, a nemzetközi kupaszereplésre nincs esélye. Egy győzelemmel még a kilencedik helyre léphetne előre, míg pontvesztés esetén akár a 11. pozícióba is visszacsúszhat, így valóban csak a presztízs mozgatja a gárdát. A szurkolók ugyanakkor joggal aggódhatnak, ha csapatuk előnybe kerül, hiszen az Arouca ebben a szezonban 20 pontot hullajtott el vezető helyzetből, aminél csak a Braga produkált rosszabb mutatót. Hazai pályán erősebbek, az utolsó hat mérkőzésből négyet megnyertek, ráadásul ezek közül három alkalommal legalább három gólt szereztek, és március óta veretlenek saját stadionjukban, ahol legutóbb a Benfica tudott győzni ellenük. Legutóbb 2–0-ra múlták felül a Tondelát. Joao Valido sérülés miatt nem bevethető, míg Jose Fontan eltiltás miatt marad ki. A támadójátékban Ivan Barbero és Alfonso Trezza jelentik a fő veszélyt, mindketten nyolc gólig jutottak a bajnokságban.
  • A Tondela élet-halál harcot vív, hiszen minden pont kulcsfontosságú a bennmaradásért folytatott küzdelemben. A csapat mindössze egy pontra van a már biztonságot jelentő 15. helytől, így egy győzelem hatalmas lépést jelenthetne a túlélés felé, míg egy döntetlen akár az osztályozós helyhez is elegendő lehet. Az idegenbeli teljesítményük külön figyelmet érdemel, hiszen azon kevés csapat közé tartoznak, amelyek több pontot szereztek vendégként, mint hazai pályán! Ráadásul jó formában érkeznek, az utolsó két mérkőzésüket megnyerték, előbb a Casa Pia ellen 1–0-ra, majd a Moreirense ellen 2–0-ra diadalmaskodtak, így motiváltan és harcosan várják a mai meccset. A keretben nincsenek új problémák, így ugyanaz a csapat léphet pályára, amely az előző fordulóban is győzött. A támadásokban Pedro Maranhao és Rony Lopes vállal kulcsszerepet, előbbi hat, utóbbi három gólt szerzett.
  • Mire számíthatunk mindezek alapján? A Tondela jó formában van, komoly a tét, így motiváltak, harapnak majd, ráadásul idegenben jobbak, míg az Arouca tét nélkül leeresztve meccsel. Nem kap ki a vendéggárda és minimum két gólt láthat a nagyérdemű.

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!

Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS! 

tipp
Arouca - Tondela
X2 és több, mint 1,5 gól a meccsen | 1.68 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Feketelo 2026-05-16 18:40:04
Egyik sem egy top csapat

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Arouca 1:0
9.50 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 950
Cougar 2026-05-16 17:56:06
Adjunk egy esélyt hátha nem esnek ki

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Tondela 1:0
7.50 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 750
Vác_all_in 2026-05-16 17:00:04
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Tondela 3:1
15.00 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1500
tutisanya 2026-05-16 16:14:13
Vendég...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Tondela 2:1
8.00 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 800
Jani bá' 2026-05-16 15:58:01

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Tondela 1:0
7.75 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 775
zsoca12 2026-05-16 15:52:38
,

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.75 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 575
sdave.93 2026-05-16 15:21:12
16

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Tondela 2:1
8.00 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 800
Lulemin 2026-05-16 14:46:12
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Tondela 1:0
7.75 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 775
tibcsi68 2026-05-16 14:46:07
..

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Arouca 1:0
9.75 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 975
Domlasz 2026-05-16 12:54:29
D

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.75 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 575
tozso001 2026-05-16 12:46:55
X

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.75 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 575
Niké 2026-05-16 12:15:57
Kevésbé szar nyer

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Arouca 1:0
9.75 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 975
todika 2026-05-16 12:14:03
9.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Arouca 2:0
16.00 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1600
Cimpi 2026-05-16 11:49:47
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Tondela 2:1
8.00 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 800
AC Milan 2026-05-16 11:14:14
Megérzés

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.75 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 575
kbogi 2026-05-16 10:54:19
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Tondela 2:1
8.00 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 800
thumy 2026-05-16 10:38:07
Nezzuk

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Tondela 2:0
10.00 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1000
Baggio 2026-05-16 10:35:55
Ikszes ez inkább

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.75 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 575
pckontar 2026-05-16 09:26:02
6.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.75 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 575
Mort74 2026-05-16 09:15:32
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Tondela 2:1
8.25 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 825
kissbela83 2026-05-16 07:38:46
6

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Tondela 1:0
7.75 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 775
Mark'yhennon 2026-05-16 06:01:01
Gólok

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.16. 19:00
Arouca - Tondela
Pontos végeredmény
Döntetlen 2:2
12.00 3 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1200

további tippjeink a Foci világából

Kolumbia csoportelsőként jutott tovább, Ghána csoportjában csak harmadik lett. Nézzük, mire mennek ma egymással!
Kolumbia csoportelsőként jutott tovább, Ghána csoportjában csak harmadik lett. Nézzük, mire mennek ma egymással!
Éles a verseny a norvég másodosztályban - a házigazda a feljutásra hajt, de az utolsó két meccsén nem tudott nyerni. Szeszélyes vendégek érkeznek ma hozzá.
Éles a verseny a norvég másodosztályban - a házigazda a feljutásra hajt, de az utolsó két meccsén nem tudott nyerni. Szeszélyes vendégek érkeznek ma hozzá.
A házigazda régen nyert már, a vendégek egy pofon után érkeznek a rangadóra. 1.85-ért hoztunk tippet!
A házigazda régen nyert már, a vendégek egy pofon után érkeznek a rangadóra. 1.85-ért hoztunk tippet!