Sportág: Kosárlabda

A Chemnitz hazai pályán próbálja megállítani gyenge sorozatát, nem lesz könnyű feladata, hiszen a jó formában lévő Buducnost érkezik hozzájuk, amely az utóbbi hetekben az EuroCup egyik legstabilabb teljesítményét nyújtja.

Két ellentétes formában lévő csapat találkozik Panevėžysben, a sorozatban öt vereségnél járó Lietkabelis hazai pályán próbálja megállítani negatív szériáját, míg a jó formában lévő Turk Telekom újabb győzelmet szeretne szerezni a Eurokupában.

Két jó formában lévő csapat találkozik Ljubljanában, a Cedevita Olimpija lendületben és önbizalommal telve várhatja a mérkőzést, míg a Venezia idegenben eddig nem tudta ugyanazt a teljesítményt hozni, mint hazai pályán.

Pireuszban az Olympiakosz hazai pályán próbálja folytatni győzelmi sorozatát, míg a remek formában lévő Zalgiris az EuroLiga egyik legnagyobb meglepetéscsapataként érkezik Görögországba. Parázs mérkőzésre van kilátás.

Münchenben két teljesen ellentétes hangulatú csapat találkozik, a lendületbe jövő Bayern hazai pályán fogadja a válságban lévő Barcelonát, amely edzőváltás után próbálja rendezni sorait és visszanyerni önbizalmát.

A Milano a szezon elején komoly problémákkal küzdött, de fokozatosan sikerült stabilizálni a helyzetet, és a 4–5-ös mérleg a nehézségek ellenére is elfogadhatónak mondható. Ma a negyedik hazai meccsükön lépnek pályára, és házigazdaként eddig csak a Paris ellen tudtak nyerni! Ma az Asvel ideális ellenfélnek tűnik a javításra.

Beindult az NBA szezon, kövessük együtt a Tipplapon is!

A sportfogadás legfontosabb szabálya az, hogy nem engedhetjük azt, hogy a szimpátia vezérelje a tippünket. Ez is egy ilyen meccs lesz, ahol hideg fejjel meg kell állapítani a tippet, aztán a meccsen akár lehet ellene is szurkolni. Aki nem szeret magyar csapat ellen fogadni, annak nem ez a lesz a kedvenc elemzése. De megindoklom és a szorzó jó!

A Fenerbahce Münchenben fogadj a Maccabi Tel Aviv együttesét, ennek az oka pedig az, hogy török és izraeli csapatok nem találkozhatnak egymással Törökországban. A tét nagy, hiszen mindkét együttes gyengén kezdett és szüksége van a győzelemre, hogy megkezdhesse a felzárkózást a tabella élmezőnyéhez.

A Paris BC a francia fővárosban fogadja a Panathinaikosz csapatát és mivel egyik gárda sem lehet büszke eddigi eredményeire, alaposan felpaprikázva esnek majd egymásnak.