Sportág: Kosárlabda
2025.01.
08.
Kosárlabda, EuroCup: Hamburg – Reyer Venezia
A Hamburg hazai pályán próbál meg javítani gyenge EuroCup-szereplésén, miközben Venezia lendületben van, és továbbjutási reményeit igyekszik életben tartani. A német csapat támadó szellemben lép pályára, míg az olaszok védekezésben és lepattanózásban erősek, így izgalmas összecsapásra van kilátás.

A kosárlabda Bajnokok Ligájában csap össze a Bonn és a Reggiana. A BL a kosárlabdasportban csak a harmadik számú sorozat, bár évről-évre fejlődik, presztízse növekszik. A hazai csapat támadóerejére és pontszerző képességére épít, míg a vendégek szigorú védekezésükkel próbálják majd megállítani ellenfelüket. A találkozó kulcsa az lesz, hogy Bonn képes lesz-e áttörni Reggiana erős védekezését.

Kosárlabda, Liga Endesa: Baskonia – Leyma Coruna
Spanyol bajnokit rendeznek még kedden úgy, hogy a Baskonia két nap múlva már az Euroligában szerepel, mégpedig egy nagyon fontos meccsen Milánóban, a Virtus ellen! Na ennek a fényében kell ezt a meccset értékelni!

07.
Kosárlabda EuroKupa: Valencia – Türk Telekom
És még egy meccs az EuroKupából. Valencia a liga egyik legerősebb támadógépezetével lép pályára hazai közönség előtt, míg a vendég Turk Telekom próbálja lassítani a játékot és megállítani a spanyol csapatot. Soványka esélyük van rá!

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Tortona - Periszteri
Ez egy jó kis meccs lesz, ahol a hazaiak esélyesebbek. Az olasz csapat támadóerejére és a görög csapat védekezési hiányosságaira alapozva magas pontszámú mérkőzés várható, hazai eséllyel. De lássuk a részleteket!

A Galatasaray és Saint Quentin meccsel a FIBA Bajnokok Ligája rájátszásában, ahol a török csapat egyértelmű esélyesként lép pályára hazai környezetben.

Kosárlabda EuroKupa: Hapoel Tel Aviv – Trento
A Hapoel Tel Aviv - Trento EuroCup-mérkőzés elég egyoldalúnak tűnik. A hazai gárda akár a végső győzelemre is esélyes lehet, de legalábbis a legjobb négyre mindenképp, míg a vendégek nem valószínű, hogy továbbjutnak a csoportból.

06.
Kosárlabda Liga Endesa: Baskonia – Real Madrid
Két Euroliga csapat találkozója zajlik ma a spanyol kosárlabda bajnokságban. A Real Madrid utazik Baszkföldre, hogy létfontosságú győzelmet arasson. Nem lesz könnyű dolga...

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

05.
Kosárlabda Liga Endesa: Barcelona - Joventut
A spanyol kosárlabda liga 15. fordulójában az Euroligában is vitézkedő Barcelona a Joventut csapatát fogadja. A házigazdák számára ez a találkozó létfontosságú a Király Kupa kvalifikáció szempontjából, míg a vendégek lendületben vannak, és tovább menetelnének a tabella élmezőnyében.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.