Rovat: Tipp
2016.11.
21.
Kézimunka
Tegnap a lelkes macedón csapat a mérkőzésen végig vezetve magabiztos győzelmet aratott a kissé enerváltan játszó Elverum ellen. Szép sorozatot szakítottak meg Iváncsik Tamásék, utoljára november 5-én kellett pirosat használnom, akkor a Larvik nem tudta legalább három góllal megverni az Esbjerget. Ma a szokásos hétfői sivárság, egy dán és egy svéd, egyikkel sem szívesen bíbelődnék, viszont ha valakinek van ötlete, ossza meg velünk.

Visszaveszi-e a vezetést a Basaksehir a Besiktastól?
2016.11.
21.
Trükkök,taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta

Novemberi Tippcsata - Szelvény #10
A novemberi Tippcsata játékmechanizmusát tekintve ugyanaz lesz mint az októberi, és hasonlóan ahhoz a tippjátékhoz, most is extra nyereménnyel van megfejelve a történet. Sőt most két frankó termék is gazdára talál. Ami már ismert, hogy most is heti három szelvény játékba küldésével, szelvényenként öt mérkőzés megtippelésével lehet versenyre kelni a Tipplap olvasóival. Szóval aki kedvet érez a játékhoz, ne késlekedjen, hanem cselekedjen, tippeljen és nem mellékesen nyerjen.

20.
Tippcsokor (labdarúgó-mérkőzések esélylatolgatása)
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. A tippeket mind-mind megtalálhatjátok a Tippmixpro ajánlatában. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Amerikai Arénák (Ma NFL!)
Sokak kérésére hoztunk létre egy újabb brainstorming-jellegű posztot, amelyben az amerikai sportágak kapnak helyet. Itt lesz minden, kivéve az NHL-t, ami továbbra is a jégkorong szekcióban lesz olvasható. Viszont az eddig is közkedvelt NFL tippek mellett itt olvashatóak az MLB baseball-meccselemzései, az NBA kosárőrületek és akár MLS labdarúgás is kerülhet bele. Aki szereti és érti is az amcsi sportokat, ossza meg velünk a gondolatait, információit, több szem többet lát! A tippeket mi a Tippmixproról vadásszuk le, de ötlet jöhet, bármi irodától függetlenül. Sok sikert mindenkinek! Yeah!

Mire megy a Rossoblu a strandkorlátkékek otthonában?
2016.11.
20.
Jégkorong brainstorming
Amint beköszönt tartósan a hideg időjárás, a világ jégcsarnokaiban már javában zajlanak a bajnokságok. A jégkorong sportág mindig is kiemelt volt a Tipplapon, így lesz ez idén is, de összevonjuk az összes korong-cikket, elemzéseket és infókat egy brainstorming rovatba, ahol többek között rendszeres vendég lesz Bodicsek és az európai jégkorong, ToMMo és az NHL, illetve várunk minden kedves, jégkorong-rajongó és szakértő olvasónkat, hogy osszák meg velünk gondolataikat a napi aktualitásokkal kapcsolatban! Több szem többet lát, reccsenjenek a fogadóirodák palánkjai, gyűjtsünk be sok nyereményt! Az események szorzóját a Tippmixpro ajánlatából választottuk.

Egymás ellen a magyarok a Serie A-ban
Vasárnap is remek mérkőzéseket rendeznek szerte Európában. A Hamburgot irányító Markus Gisdolnak a korábbi csapata, a Hoffenheim ellen kellene bizonyítania. Olaszországban magyaros összecsapást rendeznek, hiszen a Nagy Ádámmal felálló Bologna fogadja a Sallai Rolandot és Balogh Norbertet is soraiban tudó Palermót. A jó formában lévő Lazio a Genoát látja vendégül.

Tenisz brainstorming
Ez a rovat némileg hasonlít a Tippek trükkökhöz annyiban, hogy kicsit megpróbáljuk bevonni a teniszt-kedvelő olvasóinkat a mindennapi fejtörésbe, hogy mikor melyik játékosnak szavazzunk bizalmat. A tenisz kiváló fogadási lehetőség, hiszen csak két kimenetel van! A férfivonal és a női vonal is megjelenik, de a párosokat sem hagyjuk figyelmen kívül. Kommentekben rakjuk ki az ötleteinket mi is és természetesen oda várjuk a Ti javaslataitokat is! Természetesen nem csak a papíros Tippmix ajánlatából csemegézünk, hanem a Tippmixpro meccseit is szemlézzük! Sok sikert mindenkinek!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.