Rovat: Tipp
2014.05.
11.
Teniszcsokor
A madridi közönség még döntőt lát a spanyol fővárosban, viszont a csizma közepén már megkezdődik a Garros előtti utolsó nagy verseny, a szintén 1000 pontot érő római Masters. A mezőny megközelítőleg ugyan az lesz, mint Madridban, de persze akadnak változások is. Ma sok jó meccs közül lehet választani, ezért a hármas kombóm eredője erősebb is lesz a megszokottól, hiszen a három biztosabb meccs egyik szorzója elég jól viszi felfelé az eredőt!

Jégkorong VB: Norvégia - Dánia
2014.05.
11.
Napi szemezgető
Mai két meccsem a szemezgetőben egy olasz és egy spanyol bajnoki lesz. Amiben hasonlítanak az, hogy az egyik csapat valamilyen oknál fogva motiváltabb lehet a másiknál, illetve mindkét összecsapáson két-két hasonló erejű alakulat csap össze. Lássuk bent marad-e a Sassuolo és sikerül-e ötödik helyre feljönnie a Real Sociedadnak?

Mesterhármas
Ráncfelvarráson esik át a rovat. Ebből az 50 napból megpróbálom levonni a konzekvenciákat. Igaz, most is épp mínuszban vagyok, de azt többször is láthattuk, hogy amint egy 3-4 meccses nyerő széria következik, mindjárt vissza lehet kerülni pluszba. Road Runnerrel beszélgettünk a szorzókról, unitokról és a sportfogadásról, mint maratonról. Ha az eredeti 1 fogadás 1 unit elvet követjük, de eltérünk az eredeti 5%-os szabálytól és 10%-ra emeljük a unit értékét, akkor egy hónapos futamidővel, 3,4-es szorzókkal 11/30-as aránnyal kell dolgoznunk ahhoz, hogy a kezdő bankrollunk másfélszeresét érjük el! Igen kicsit több, mint 36%-os beválási arány mellett ilyen profitot lehet termelni. Persze ez nem egyszerű dolog, sokkal könnyebben el is lehet veszíteni a bankrollt, de körültekintéssel és utánajárással, no meg kis szerencsével nem lehetetlen. Május hónapban végigcsinálok egy ilyen sorozatot, meglátjuk, mi sül ki belőle.

Napi jóslatok, taktikák
Angliában ma eldől a bajnoki cím sorsa, három alakulat verseng egymással City, Liverpool, Chelsea. Olaszországban a Milan európai szereplésért hajt, a Róma - Juve tét nélküli mérkőzés döntetlent hozhat. A spanyol gigászok harcában az Atletico Madrid van kedvezőbb helyzetben, a Real és Barca csapatai idegenben próbálnak győzni. Igyekszem a későbbiekben gyorstippekkel kiegészíteni mai sugallataimat, és kedvet hozni egyéb fogadási lehetőségekhez.

Formula 1: Spanyol Nagydíj
A száguldó cirkusz megérkezett Európába, és a hétvégi Spanyol nagydíjjal az öreg kontinensen is felbőgnek ismét a V6-s turbó motorok. A Mercedes csapat eddig hengerel a szezonban, és Barcelonában is tetemes fölénnyel nyerték az első két szabadedzést. Valaki képes lesz őket megállítani, vagy a technika ördöge végre közbeszól? A válaszokat még nem tudjuk sajnos, de megpróbálunk egy kis következtetést levonni az eddigi szezon alapján.

Ágyúgolyó-futam 14 Újrajátszás: Hatodik dörrenés!
A hatodik napra tizenkét tüzér maradt játékban. A helyezések tegnap gyakorlatilag nem változtak, de lassan ideje lesz elővenni a szép tippeket, hogy ne kelljen a végjátékba majd túl nagyot kockáztatni. Ez persze csak a mi elképzelésünk meglátjuk, hogy a versenyzők, hogy tervezik? Kívánunk mindenkinek sikeres tippelést!

10.
Giro d’Italia nyereményjáték-sorozat, 2. szakasz
2014-05-09-én, pénteken kezdetét veszi az idény első háromhetes Grand Tour kerékpárversenye, a Giro d’Italia. Természetesen a Tipplap idén is szervez nyereményjátékot. A szabályok ugyanazok mint a tavaszi klasszikusok esetében. A fődíjat pedig idén a Bike Art Center kerékpáros szaküzlet ajánlotta fel.

Tippmixes duplázó

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.