Rovat: Tipp
2014.05.
07.
X-akták
Nézegetve a mai kínálatot, úgy döntöttem teszek, egy próbát teszek döntetlenek eltalálásával. Három kupa meccsről gondolom azt, hogy érdemes lehet egy kis aprót rászánni, és ha szerencsénk lenne vele, akkor egész szép eredőt lehet belőlük összehozni a nap végére. Természetesen nem feltétlenül kell mind a hármat megjátszani, mindenki tegyen úgy, ahogy jónak látja!

Nyereményjáték-sorozat: Giro d’Italia 2014 HAMAROSAN
2014-05-09-én, pénteken kezdetét veszi az idény első háromhetes Grand Tour kerékpárversenye, a Giro d’Italia. Természetesen a Tipplap idén is szervez nyereményjátékot. A szabályok ugyanazok mint a tavaszi klasszikusok esetében. A fődíjat pedig idén a Bike Art Center kerékpáros szaküzlet ajánlotta fel.

Szerb Super League: Partizan - Mega Vizura
A szerb kosárlabda bajnokság alapszakaszának a hetedik fordulója van műsoron a mai napon, ahol a belgrádi Partizan és a Mega Vizura meccséről szólnék pár szót. Az irodák egyértelműen a hazai fekete-fehérek győzelmét várják, de én azt mondom, nem lesz ez olyan sima meccs, mint amennyire sokan annak várják

Tippmixes duplázó
A mai duplámat három meccsből állítottam össze. Mind a három meccsen jelentős erőfölényt vélek felfedezni az általam favorizált csapatok javára és annak ellenére, hogy a Hold ma az Újhold utáni első negyedbe ért és ilyenkor gyakorta születnek meglepetés eredmények ez a vélt különbség remélhetőleg a pályán is realizálódik. Az első meccsem egy kupadöntő első felvonása, a második egy bajnokavatásra készülő csapat hazai meccse és a harmadik egy kupadöntő, amit semleges helyszínen játszanak

Teniszcsokor
Kis fazonszabáson megy át a rovat, remélhetőleg jó irányba. Megpróbálok több meccsel foglalkozni, több meccsről leírni a véleményemet, és a legvégén, összegzésként, mintegy kiválasztom a számomra legjobbnak tűnő mérkőzéseket. Ma górcső alá veszem az összes férfi madridi meccset, és belenézek a női vonalba is. Ma egész tűrhető mérkőzések vannak, remélem a megérzéseim nem csalnak.

Napi jóslatok, taktikák
Kellemes meglepetés ért a mai kínálatot böngészve, kézilabda, kosárlabda, tenisz, és labdarúgás egyaránt szerepel a bőséges menüben. Minden sportágnak megvannak a szakértői, én inkább a labdarúgást ajánlanám figyelmetekbe, remélve siker koronázza fogadásunkat. Természetesen rovatvezető társaim tippjeit is fogom játszani.

Ráncfelvarráson esik át a rovat. Ebből az 50 napból megpróbálom levonni a konzekvenciákat. Igaz, most is épp mínuszban vagyok, de azt többször is láthattuk, hogy amint egy 3-4 meccses nyerő széria következik, mindjárt vissza lehet kerülni pluszba. Road Runnerrel beszélgettünk a szorzókról, unitokról és a sportfogadásról, mint maratonról. Ha az eredeti 1 fogadás 1 unit elvet követjük, de eltérünk az eredeti 5%-os szabálytól és 10%-ra emeljük a unit értékét, akkor egy hónapos futamidővel, 3,4-es szorzókkal 11/30-as aránnyal kell dolgoznunk ahhoz, hogy a kezdő bankrollunk másfélszeresét érjük el! Igen kicsit több, mint 36%-os beválási arány mellett ilyen profitot lehet termelni. Persze ez nem egyszerű dolog, sokkal könnyebben el is lehet veszíteni a bankrollt, de körültekintéssel és utánajárással, no meg kis szerencsével nem lehetetlen. Május hónapban végigcsinálok egy ilyen sorozatot, meglátjuk, mi sül ki belőle.

The kibitzer’s compound
2014.05.
07.
Ágyúgolyó-futam 14 Újrajátszás: második dörrenés!
Elkezdődött a tizennegyedik futam újrajátszása. Kétszázhatvannyolc indulónk lett végül, ami jelentősen kevesebb, mint az eredeti indulók száma, ebből százharmincöt versenyző elvérzett az első napon és maradt nyolcvanegy biztos továbbjutónk a második napra és ötvenkét versenyző vár még eredményre. A szerdai nap szokatlanul bőséges kínálata remek tippekre ad lehetőséget, mi kívánunk minden versenyzőnknek sikeres tippelést!

06.
Tippmixes duplázó
Mi duplázós próbálkozásomat három eseményből próbálom összeállítani. Egy tenisz, egy kosár és egy foci került terítékre. A teniszben az egyik kis kedvencemnek szavaznék bizalmat, kosárban szerintem van érték a választottamra kínált oddsban és végül a foci meccsen abban bízom, hogy a kupagyőztes hazai környezetben szeretné tovább ünnepeltetni magát.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.