Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Tegnap jól ütögettek a lányok, bár Rybakina egy időre elfelejtett teniszezni, de aztán mentális erőről tett tanúbizonyságot és inkább lezárta két szettben a meccsét. Ma is vannak jó meccsek. Szokás szerint kettő főválasztásom van egy másfél körüli szelvényhez, aztán kommentekben kitárgyaljuk a többit!
Hailey Baptiste - Naomi Osaka
Osaka a gyermekvállalás óta a legjobb szezonját produkálja. Persze így is vágott neki, hogy most megpróbálja kihozni a lehetőségeiből a maximumot és ha nem jut vissza a top szintre, akkor el is engedi ezt a dolgot. Nagy csalódás volt neki nyilván az Mboko elleni vereség, ugyanakkor bíztató milyen jól játszott és játszik jelenleg is.
Baptiste számomra egy tisztes iparos amcsi teniszező. Az a top50 nagyjából reális, valahova ide is lőném be őt. Az amcsi szezonrész sem volt neki kiemelkedő, így szerintem egyértelmű esélyese a meccsnek Osaka. Persze két három szettes találkozójuk van idénről, de akkor is tudta kezelni a japán a nehéz helyzeteket is, illetve most jobb formában is van szerintem.
Dart/Putintseva - Shnaider/Andreeva
Én kedvelem a Shnaider/Andreeva duót. Mindketten elsősorban egyéni játékosok, de sokat is párosoznak, mert még fiatalok és jók is benne. Főleg így közösen. Idén két GS-en is elődöntőig mentek, de persze van tornagyőzelem is. Jók együtt. Mindketten jó formában vannak, annak ellenére, hogy Shnaider kiesett a "giant killer" Siegemund ellen, akitől én féltettem is pont az idézőjeles elnevezésem miatt. Ettől függetlenül előtte tornát is nyert. Andreeva is láthatóan jól ütöget. Rendben vannak a formák. Az ellenfél mindkét játékosa negatív stattal bír párosban idén, de amúgy sem nagyon jó az évük. Putintseva temperamentuma is olyan, ha kiesik az egyéniben ma, akkor csalódott, durcás pályára lépés várható, ha meg továbbjut, akkor lehet azért nem fogja annyira érdekelni ez. Win-Win szituáció. Csak ne lépjenek vissza, hanem a pályán verje meg őket a Shnaider/Andreeva duó! :)

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Tsitsipas sincs élete formájában, nem játszik világverő teniszt, de egy ilyen „sótlanabb”, kissé kimerültebb Altmaiert ettől függetlenül vernie kell, ráadásul várhatóan „viszonylag simán”.
tippszelvény
S. Tsitsipas - D. Altmaier
Kevesebb, mint 41,5
Jöjjön egy kis kombó.:
Bublik meccsei mindig kiszámíthatatlanok. A torna első körében már temették a kazah játékost, mondván, nagy eséllyel kiesik a rutinos volt bajnok, Cilic ellen. Ehhez képest Bublik laza volt, felkészülési tornát sem játszott, mégis rutinszerűen megverte a horvátot. Ne felejtsük el, hogy egyik nap képes legyőzni egy top játékost olyan játékkal, amin csak ámulunk, másnap pedig a pályát sem találja el viszont ami inkább lényeges inkább az Schoolkate pocsék teljesítménye: oké, szép skalp volt Sonego, Schoolkate részéről, de 41 ki nem kényszerített hiba és 11 kettőshiba nagyon sok. Így Bublik győzelme végül szinte rutinszerűnek mondható szerintem.
A női részen Amandára fogadok, Maya Joint ellen. Az olyan nagy ütőerejű játékosok, mint Anisimova, könnyedén leüthetik a pályáról az olyan törékenyebb játékosokat, mint Joint. Joint amúgy is nagyon ingadozó a saját szervájában, és hajlamos a sok ki nem kényszerített hibára. Szóval száz szónak is egy a vége nem tartom esélyesnek az erősen ütő ellenfelekkel szemben.
tippszelvény
A. Bublik - T. Schoolkate
A. Bublik
A. Anisimova - M. Joint
A. Anisimova
Nem titok, sokat beszélgetünk teniszfogadásról. Gyakran kikérem a véleményét a női meccsekkel kapcsolatban, ő pedig sokszor kapja tőlem az „okoskodásokat” ATP-vonalon. :D
Szóval ezzel kapcsolatban engem már nem kell félteni: nem fogok eltűnni csak azért, mert nem jön egy-egy szelvény, vagy mert épp nem fogadok, esetleg „all-in”-ozok. Nem azért teszem, mert buta lennék. Az elmúlt 12 évben ( kb. ennyi ideje fogadok csak teniszre :-) gyakorlatilag minden fogadási trükköt, bankroll-menedzsmentet és szisztémát kipróbáltam, szóval nem fogok be tiltelni semmin :D
Ahogy korábban is írtam: megtaláltam a saját komfortzónámat a fogadások terén. Nekem leginkább az élő teniszmeccsek elemzése és az arra való fogadás illik, ott érzem magam a legerősebbnek, és ott nyerek a legtöbbet,de ettől függetlenül szoktam tenni kombókat is amit ha épp eszembejut akkor majd megosztok itt is.
Walto-Wong - 4+
Musetti-Goffin - Musetti
Brooksby-Cobolli - 4+
Kacsa-Majchrzak - 4+
Riedi-Ceru - Ceru
Royer-Shapovalov - 4+
Diallo-Munar - 4+
Bublik-Schoolkate - Bublik
Tsitsi-Altmaier - 4+
Zverev-Fearnley - Zverev
Diallo-Munar meccset nem tettem be, de az is könnyen over
tippszelvény
K. Khachanov - K. Majchrzak
Igen
J. Brooksby - F. Cobolli
Igen
S. Tsitsipas - D. Altmaier
Igen
tippszelvény
L. Riedi - F. Cerundolo
F. Cerundolo
S. Lamens - I. Swiatek
Kevesebb, mint 12,5
L. Musetti - D. Goffin
L. Musetti
A. Bublik - T. Schoolkate
A. Bublik
Kasatkina kvalitásaiban egyértelműen jobb honfitársánál. Azért nem volt valami nagy éve. Viszont ellenfelének sem. Ha Ruse-t meg tudta verni Kasatka, akkor Rakhimovát is meg kéne, de én ezt főszelóra nem mertem azért.
Kalinskaya azért nagyon megszenvedett Ngounoue-val ennyi a bajom. Simábbnak gondoltam azt a meccset. Putintseva idegbeteg, de ha jó napja van azért le tudja ütni az embert, ezért nem életbiztosítás ez sem. Kalinskaya stabilabb elvileg azért.
Muchova meglepett, hogy bukott Venus ellen szettet. Sajnos keveset játszik Muchova és mindig szenvedett a sérüléseivel így nem merek melléállni, pedig egyértelműen verni tudná, ezért érték van a mai győzelmében pl. Szettet azért remélhetőleg hoz, ha rendben van a teste.
Anisimova nekem most kicsit olyan kétely. Jó szezonja volt, de neki is sokszor volt az, hogy a teste jelentette az akadályt korábban. Épp ezért és a jó szerepléseknek köszönhetően már most is az idei a szezonban játszotta a legtöbb meccset egy év alatt. Tartok itt egy kis terheléses fáradtságtól, Joint pedig veszélyes tud lenni.
Viszont ott is az a helyzet az eredmények alapján is, hogy a WTA szintre főleg idén berobbanó Joint is lehet megfáradt már a szezon ezen részére. Szóval itt ilyen kételyeim vannak. Igazából bármi lehet ott, de nyilván jelenleg Anisimova esélyesebb.
Édes drága szerelmem Lys nagyon le lett itt becsülve. Szerintem benne lehet a pakliban a győzelme is szép oddson. Persze kikaphat simán is, de elég jó formát mutat jelenleg és mivel instán is követem, így látom, hogy eléggé élvezi is. :D
Nyilván elméletben Noskova valamivel előrébb jár nála jelenleg, de azért nem nyújtott kiemelkedőt idén sem. Ehhez képest az egyetlen mérvadó nem is régi egymás elleni meccsük Wimbledonból 3 szettben dőlt el. Mint mondtam korábban Lys nagy küzdő, így elég jó értéknek tűnik a szett nyerésre ez a szorzó. Garancia persze semmire sincs.
tippszelvény
D. Kasatkina - K. Rakhimova
D. Kasatkina
A. Kalinskaya - Y. Putintseva
A. Kalinskaya
S. Cirstea - K. Muchova
Igen
A. Anisimova - M. Joint
A. Anisimova
L. Noskova - E. Lys
Igen
tippszelvény
D. Kasatkina - K. Rakhimova
D. Kasatkina -2,5
G. Diallo - J.A. Munar Clar
Több, mint 38,5
S. Lamens - I. Swiatek
Vendég és kevesebb
H. Baptiste - N. Osaka
Nem
L. Noskova - E. Lys
L. Noskova -2,5