Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Mindig elképedek a papíros mix számain, ugyanis Tippmixpron ez a szelvény bő egy tizeddel jobb oddsot ad. Mindenesetre azért leírom.
Mertens - Bucsa
Ahogy korábban is említettem Mertens most ismét egy jobb szezont fut. Elég stabilan teljesített egész évben. Ritkán fut bele underdog vereségbe. Eképpen jó ez az amcsi szezonrész is számára úgy tűnik. Ráadásul alapvetően jól szokott szerepelni itt a US Openen.
Bucsa számára ez már a legjobb eredmény itt. Egy átlagos közepes teniszezőnek tartom, aki persze adott napon lehet veszélyes, mégis úgy gondolom ez bőven megugorható feladat ma.
Sabalenka - Fernandez
A címvédő amúgy már 4 éve igen erős US Openeket produkál, miképpen a győzelem előtt döntőzött, illetve 2x elődöntőzött. Nehéz itt őt legyőzni, de ez amúgy is igaz a kemény borítású tornákra. Én bírom a kanadai lányt, aki egyszer ugye már játszott US Open döntőt Raducanu ellen, de őszintén szólva nem igazán látom azt a fegyvert, amivel meg tudná verni Sabalenkát, ha az nem fog ki pocsék napot.
Townsend - Andreeva
A kis Mirra nagyon sokat fejlődött idén is. Komoly tényező lett kemény borításon is a női tenisz egyik legnagyobb fiatal tehetsége. A wimbledon utáni nyaralást követően nem volt zökkenőmentes a visszarázódás, de az első két fordulóban, illetve a párosban nyújtott magabiztosság bizakodásra ad okot, hogy jó US Opent futhat.
Townsend mindig is egy veszélyes, szívós ellenfél nagy ütésekkel. Fittségben és gyorsaságban azonban nagy előnye van Andreevának hozzá képest. Ha rendben lesz a szerva az orosz lánynál, akkor azért megoldható feladat ez. Townsend nem ritkán szorongatja meg a jobbakat, viszont hogy le is győzze őket, az már nem gyakori. Ebben bízom ma is.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Vannak ilyen napok. Mindenesetre jó tudni, hogy benne van még ez Rybakinában. Sejtettem én, hogy jó hatással lehet a régi-új edző! :)
tippszelvény
J. Pegula - V. Azarenka
J. Pegula
Dolehide C / Kenin S - Linette M / Shibahara E
Dolehide C / Kenin S
Andreozzi G / Guinard M - Mektic N / Ram R
Mektic N / Ram R
A struff 3,5 over teszem még, meg vmit 2 masikat keresek mellé.
Neked gondolom pluszos, mert te jol valogattal, en sajna nem :/
Ezzel szemben Raducanu legnagyobb erőssége a lábmunkája, amivel általában ki tudja védeni az ütéseket. A kulcskérdés szerintem az lesz, hogy Rybakina mennyi ingyenpontot szerez szervából, és milyen hatékony lesz a szervája. Régebben szerintem Rybakina ezen a téren még magasabb szinten teljesített, így most, hiába üt erőből minden labdát, Raducanu több eséllyel ér oda a labdákhoz. Ha sikerül mozgatnia Rybakinát, Raducanu több lehetőséget kaphat a pontszerzésre.
Raducanu számára nincs vesztenivaló, a nyomás inkább Rybakinán van, hiszen ő a favorit. Természetesen Rybakina az esélyes, de úgy érzem, Raducanu most elkapta a fonalat, és akár szorosabbá is teheti a mérkőzést.
tippszelvény
E. Rybakina - E. Raducanu
Több, mint 20,5
Bár örülök nagyon, hogy ennyire rendben van Rybakina! :)
Struff játéka nagyon szerettem,most úgy néz ki, talán visszatért! 3,5 szett over.
Machac játéka Fonseca ellen fenomenális volt,ezért merek rá tenni,és megszegni a szabályomat,mert ő nekem NOBET! De ezt a meccset hoznia kell.
tippszelvény
U. Blanchet - T. Machac
T. Machac
F. Tiafoe - J-L. Struff
Több, mint 38,5
2 napja meg ez a senki eala hogy szettet se tud nyerni egy bucsa ellen, vicc. Aztan volt 1 szelo még ott meg fokina, nevetseges amit muvelt. Kis oddsok es kuka mind.
Mára még nem tudok mit tegyek.
Azt meg tauson cseszte el, onnan illett volna.
Ja, ne is mondd, en par napja nagy tetert megélozted az elmeroggyamt medvét, aztan donto szettben 2szer is ment breakelonnyel, onnan is kepes volt kikapni, nagyon merges voltam ra... ket pszichopata o meg rublev... 🤦♂️
Igen az jo gyujto volt ott korabban.
Medjedovicon is nagyot buktam par napja, donto szett szinten,aztan mergemben rapakoltam monfilsra, pedig tudtam nem kellett volna es o is bukta 5 szettben. 😕
Majd azert legyszi te is ird meg ha latsz jot, elore is koszonjuk!
(Bonzi - Rinderknech 3,5 szett over)
tippszelvény
B. Bonzi - A. Rinderknech
Igen
L. Darderi - C. Alcaraz Garfia
Nem
J. Pegula - V. Azarenka
J. Pegula
tippszelvény
FTC - Esztergom
Esztergom +11,5
tippszelvény
B. Shelton - A. Mannarino
B. Shelton
B. Bonzi - A. Rinderknech
Igen
U. Blanchet - T. Machac
T. Machac
N. Djokovic - C. Norrie
Több, mint 18,5
A. Sabalenka - L.A. Fernandez
A. Sabalenka
tippszelvény
B. Shelton - A. Mannarino
B. Shelton
U. Blanchet - T. Machac
T. Machac
J. Lehecka - R. Collignon
J. Lehecka
Jer. Kym - T.H. Fritz
T.H. Fritz
tippszelvény
B. Bonzi - A. Rinderknech
Több, mint 38,5
Budkov Kjaer Nicolai @ 1.42
Mostanában imádok rá fogadni. A norvég fiatal hatalmas tehetség, tavaly döntőt játszott a US Open junior versenyén. Idén nem is olyan régen előfordult, hogy végig „all-in” raktam a győzelmére egy teljes tornán, az elejétől a végéig,Tamperében és Asztanában, ahol mindkét Challengert meg is nyerte. Ezután jött egy teljesen vállalható vereség Vacherot ellen, aki bomba formában érkezett, és jóval kipihentebb volt, mint a két tornát egymás után megnyerő norvég. Játszott már egy nagyon jó meccset a német Stebe ellen is, aki szintén tornagyőzelemből érkezett és veszélyes ellenfél volt, de azt is megoldotta. Most Fonio következik, aki egy tipikus salak-specialista „grinder”, de bőven verhető ellenfél.
Den Ouden Guy @ 1.27
A holland játékosra is előszeretettel fogadok. Idén salakon 45/14-es statisztikával áll, és korábbi Challenger-tornákon olyan játékosokat győzött le, mint a most a US Openen is jól teljesítő Kym, továbbá Van de Zandschulp, Moller, Nava vagy Topo ,vagyis jól ismert, erős Challenger szintű játékosokat. Ezen a tornán már két meccset is lejátszott: a legjobb 16 között simán verte a hazai, tipikus salakos stílusú Rochát. Mostani lengyel ellenfele szintén sok salakos meccset játszott már, de szerintem minden játékelemben gyengébb, mint a holland.
Us Open 3.5o+ Listám
Rinderknech - Bonzi
Nyerők
Frtiz
Lehecka
Alcaraz
Shelton
Machac
Djokovic
tippszelvény
N. Budkov Kjaer - G. Fonio
N. Budkov Kjaer
D. Michalski - G. den Ouden
G. den Ouden
lee.karoly@gmail.com
tippszelvény
Boros Attila - Füle Mátyás
Boros Attila
Tegnapi témához kapcsolódva valóban mi Breakpointtal már hosszú évek óta tartjuk a kapcsolatot és beszélgetünk kb. nap mint nap a teniszről. Abban az all-in taktikában az a szép, hogy elindítod egy 5-10k-val mondjuk és igen, akár több 100k is kijöhet a végén. Többször láttam, nem ámítás. :D
Magam is allkalmazom. Az embernek azt kell tudni máshogy kezelni, hogy mikor már nagyobb a tét, valójában akkor is ugyanazt az 5-10k-t bukod, ha bukik is. Illetve vannak erre módszerek, hogy mikor mondjuk 30-40k-nál jársz, akkor kiveszed a bankból azt a 10-et és nem is buktál onnantól akármi történik.
Ezzel kapcsolatban szerintem egyébként is érdemes mindenkinek saját magához igazítani a dolgokat. Lehet ezt úgyis csinálni, hogy mikor 5k-ból elérsz 20-at akkor megelégszel és kezdesz egy új kört. Van, akinek bőven jó +30k-val zárni egy hónapot, főleg ha belegondolunk, hogy nagy általánosságban a fogadók egyáltalán nem pluszban mozognak. :D
A nagyobb nyereményért pedig nyilván nagyobb kockázatot kell vállalni. Érdekes téma ez, hosszasan lehetne rajta lamentálni. Talán érdemes is lenne egyszer egy cikkben. :)
Na az élőzés...az meg egy külön műfaj. Erről tényleg breakpoint tudna mesélni, hogy mikre kell figyelni. Őszintén bevallom én nem is érzem, nekem nem megy az. Illetve ott a női teniszt nem is ajánlom erre, mert teljesen más. :D
Én ott maradok annál, hogy nagy ritkán mikor egy favorit szarul kezd, viszont látszik hogy belejön és jobb oddson lehet megfogni, mint az alap. Na azt jó kihasználni néha.
Azt viszont saját szememmel láttam, hogy baromi jól lehet profitálni élőből, ha valaki ért hozzá.
Krejcikovánál bíztatónak tűnik ez a szitu, bár Mbokonál is várható volt, hogy nem lesz most nagy menetelés élete tornagyőzelme után.
Szóval természetesen egy jó Krejcikova és egy jó Navarro közt, tudásuk nagyjából legjavát nyújtva ez a meccs egy óriási derbi is lehetne. Így meg még azt is nehéz megmondani ki van jobb formában. Krejcikova felé hajlok, mert annyiszor megszivatott a semmiből, hogy rendesen félek, hogy behúzza a US Opent.. :D Benne van az over határozottan a kérdésre konkrét választ adva...ha Navarro összekapta magát, akkor valószínű.
Haddad Maiaval az a probléma, hogy olyan, mint Pavlyuchenkova anno jobb éveiben, vagy ha emlékszel Giorgira. Nagy szerva, nagy ütések...és vagy világgá üti, vagy ha minden beesik, akkor meg nehéz megverni. Részemről az egyik legutálatosabb nőszemély fogadási szempontból. Se ellene, se mellette voksolni nem szeretek.
Sakkarit én bírom, illetve bírtam. Sajnos valahogy mentálisan jött neki egy gát, amit azóta se lépett át és időről időre egyszerűen összeomlik menet közben. Pedig baromira megvan mindene, hogy jó legyen. Én inkább az ő győzelme felé hajlok, de az is lehet, hogy Haddad leüti a pályáról. Két labilis és hibázó nőnél meg haajjjajjj...de abban persze nagyon benne van az over, ha roncsderbivé válik. :D
Hát nem sokat segítettem ezzel, de én nagyjából így látom ezeket a meccseket.
Townsend meg kb azzal reagálta le, hogy tanuljon meg veszíteni.
Igazából mindkettő a puffogó és a bunkóbb mentalitást képviselő teniszező hölgyek közé tartozik, szóval nem meglepő. :D
A szarság az egészbe, hogy egyből egy bizonyos réteg nekiment a közösségi médiában Ostapenkonak, hogy rasszista. Az egész sztoriban ez a legszomorúbb, hogy ilyen emberek élnek amúgy a világon. Ennek aztán most tényleg semmilyen köze nem volt bőrszínhez, meg semmi olyan nem történt, ami miatt ezt lehetne mondani. De ez a kártya megvillan.
Sajnos ez az USA-ban annyira jellemző...azt se tudják hol van Lettország, szerintem a 60%-uk össze-vissza bökdösne a térképen..."de ott biztos rasszisták és ezért szól be!"
Szerintem ez a sztori legszomorúbb vonulata.