2019.03. 23.

Spanyolország-Norvégia

Spanyolország-Norvégia

Jó formába kerültek a norvégok az elmúlt meccseik alapján, míg a spanyoloknak voltak kisiklásaik, igaz nem akármilyen ellenfelekkel szemben. Nem egy erősségi szinten mozognak a felek, enyhén szólva sincs sok esélye az északiaknak, de egy kis kombinációval szép oddsot meríthetünk a spanyolok sikeréből.

  • A Nemzetek Ligája küzdelmei után ezúttal az EB selejtezőkön a rangsor, azon belül is az "F" csoportba látogatunk, ahol Norvégia vendégeskedik Valenciába. Vélhetően a spanyolok egy komoly erődemontsrációval kezdenek, magas letámadással, nagy sebességgel 4-3-3-as formációval. Elől a Rodrigo-Morata-Muniain hármassal rohamoznak, ami már abból a szezmpontból lehet pozitív történet, hogy Morata "hazatérése" egyenlőre nem sült el rosszul. Legutóbb egy felkészülési ütközeten a bosnyákokat tudta verni a hispán alakulat hazai környezetben, ahol Luis Enrique több olyan játékost is kipróbálta, kik eddig kevesebb lehetőséget kaptak.
  • Abból a kezdőből Ceballos, és Gaya ismét ott lehet a lett játékvezető kezdősípszójánál a gyepen. A másik oldalon a pozitív NL meccsek után jogosan magasak az elvárások a csoportküzdelmek során, no persze itt nem erre a találkozóra gondolok, de azért reálisan nézve a második helyre akár oda is érhet a Lagerback alakulat. Legutóbb EB selejtezőn Spanyolországban szintén a Mestallaban  feszültek egymásnak, igaz ennek már több mint 15 éve, mindenesetre az a találkozó 2-1-es hazai sikert hozott. 

A várható kezdőcsapatok:

Spanyolország (4-3-3): De Gea; Sergi Roberto, Sergio Ramos, Inigo Martinez, Gayà; Ceballos, Busquets, Saul; Rodrigo Moreno, Morata, Muniain. 

Norvégia: (4-4-2): Jarstein; Elabdellaoui, Rosted, Nordtveit, Aleesami; Johansen, Selnaes, Henriksen, Elyonussi; King, Kamara. 

tipp
Spanyolország - Norvégia
Spanyolország - Norvégia | 1.60 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Anulu 2019-03-23 17:13:03
Spanyolország - Norvégia
Spanyolország - Norvégia | 1.60

Ez most akkor mi?

további témák a rovatból

friss 3 órája Teniszbabák - 12.05.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!