Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Drita – FCSB Európa Liga-meccset hoztam, szelvénytipp érkezik!

- Az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján a román bajnok FCSB igyekszik megőrizni minimális előnyét a koszovói Drita ellen. Az első mérkőzésen a románok 3–2-re győztek hazai pályán, de a hétvégén elszenvedett 1–0-s vereségük az Unirea Slobozia ellen rontott a hangulatukon. A két csapat mindössze egy hét elteltével ismét összecsap, ezúttal Koszovóban, ahol Drita a bravúros továbbjutás reményében lép pályára. Az első mérkőzés eseménydús, gólokban gazdag összecsapást hozott, és a helyzetek minősége alapján is mindkét fél aktív támadójátékot mutatott. A Drita 1,61-es XG mellett kétszer, az FCSB pedig 2,11-es XG mellett háromszor talált be. Bár a román csapat dominált, az elmúlt hetek gyenge sorozata és védekezési hibái sebezhetővé teszik őket, különösen idegenben. A Drita otthonában, lelkes közönség előtt, a formában lévő támadópárossal képes lehet betalálni, miközben az FCSB támadóereje Birligea vezetésével szintén veszélyt jelent. Mindezek alapján a visszavágón reális, hogy az FCSB kézben tartja majd a továbbjutás kérdését és nem lesz döntetlennél rosszabb eredmény a vendégek szempontjából!
Tipp: X2 – 1,26

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Botafogo RJ - LDU Quito
Botafogo RJ
Dep. Pereira - América de Cali
Igen
U20Spanyolország - U20Magyarország
Több, mint 22,5 (Gólszám 22,5)
1,75
Összes esemény törlése
Ez inkább egy kis gólos, kemény, hajtós meccs lesz.
U19Németország - U19Magyarország
Kevesebb, mint 27,5 (Vendégcsapat - Gólszám 27,5)
1,80
Összes esemény törlése
Ahogy ez is
U19Horvátország - U19Tunézia
Kevesebb, mint 63,5 (Gólszám 63,5)
1,75
Összes esemény törlése
Kevés biztosabb tipp van
tippszelvény
Sheriff Tiraspol - Anderlecht
Több, mint 2,5
Omonia Nicosia - Araz Naxcivan
Több, mint 2,5
Arda Kardzsali - Zalgiris Kaunas
Több, mint 2,5
tippszelvény
Sahtar Doneck - Panathinaikosz
Sahtar Doneck
Bröndby - Vikingur Reykjavik
Nem
Breidablik - Zrinjski Mostar
Igen
Győr - AIK Stockholm
Igen
tippszelvény
Sahtar Doneck - Panathinaikosz
Sahtar Doneck
tippszelvény
Győr - AIK Stockholm
Igen és több, mint 2,5
Paks - Polisszja Zsitomir
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Egyiptom - Szenegál
Kevesebb, mint 150,5
Gummersbach - Kiel
Kiel
Görögország - Montenegró
Kevesebb, mint 153,5
Al-Ahly (EGY) - Besiktas
Kevesebb, mint 67,5
tippszelvény
Sahtar Doneck - Panathinaikosz
Sahtar Doneck
Midtjylland - Fredrikstad
Igen
Győr - AIK Stockholm
AIK Stockholm
Besiktas - St. Patrick's
Nem
tippszelvény
Austria Wien - Ostrava
Austria Wien
Bröndby - Vikingur Reykjavik
Több, mint 2,5
Noah Jereván - Lincoln Red Imps
Hazai és több
Paks - Polisszja Zsitomir
Több, mint 2
U19Svédország - U19Norvégia
Több, mint 64,5
U19Németország - U19Magyarország
U19Németország -0,5
tippszelvény
U19Svédország - U19Norvégia
Hazai és több
Új-Zéland - Libanon
Új-Zéland -5,5
tippszelvény
Brann Bergen - Häcken
Több, mint 2,5
tippszelvény
Brann Bergen - Häcken
Igen
tippszelvény
Arevalo M / Pavic M - Melo M / Zverev A
Arevalo M / Pavic M 2:0
J. Paolini - B. Krejcikova
Több, mint 20,5
Doumbia S / Nakashima B - Salisbury J / Skupski N
Salisbury J / Skupski N 2:0
B. Shelton - J. Lehecka
Hazai és kevesebb