Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Manchester City - Norwich EFL-Kupa meccset hoztam, szelvénytipp érkezik.

- A Manchester City erősen kezdte a szezont, a Manchester United elleni 1–0-s sikerrel már sorozatban ötödik győzelmét aratta, miközben a Premier League-ben négy mérkőzés után 12 ponttal a második helyen áll, a Bajnokok Ligája nyitányán pedig 2–0-ra verte a Portót. A címvédő kilenc alkalommal nyerte meg a Ligakupát, a Norwich ellen pedig 72 mérkőzésen 39 győzelem, 23 döntetlen és 10 vereség a mérlege. A manchesteriek az egymás elleni legutóbbi három meccsüket is megnyerték, ezeken 14 gólt szereztek és egyet sem kaptak. A Norwich legutóbb 4–3-ra kikapott a Middlesbrough-tól, így hét bajnoki után kilenc ponttal a Championship 12. helyén áll, mérlege három győzelem és négy vereség. Az EFL-kupában az MK Dons 4–1-es, majd a Cardiff City 2–1-es legyőzésével jutott el a harmadik fordulóig, miközben az utóbbi hat tétmérkőzéséből négyet megnyert. Az Etihad Stadionban nem a Norwich az esélyes! De mivel lesz rotáció, nem a legerősebb City fogja behúzni a biztos győzelmet, ezért nem várható gólzáporos kiütés! A single tipp jó szorzót kínál!
Tipp: ManCity nyer – 1,15 (9,5/10)
Tipp2: ManCity nyer ÉS kevesebb, mint 4,5 gól a meccsen – 1,75 (7/10)

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Otelul Galati - Corvinul Hunedoara
Kevesebb, mint 0,5
tippszelvény
Otelul Galati - Corvinul Hunedoara
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
Otelul Galati - Corvinul Hunedoara
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
Otelul Galati - Corvinul Hunedoara
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
Otelul Galati - Corvinul Hunedoara
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
Otelul Galati - Corvinul Hunedoara
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
Otelul Galati - Corvinul Hunedoara
Nem
tippszelvény
Lilleström - Torreense
Kevesebb, mint 8,5
Celtic - FTC
Kevesebb, mint 8,5
tippszelvény
Montpellier - Barcelona
Több, mint 3,5
tippszelvény
Atlanta - Connecticut
Atlanta -13,5
Dallas - Los Angeles
Dallas -6,5
Seattle - Las Vegas
Vendég és több
tippszelvény
Crystal Palace - Lech Poznan
Igen
Plzen - RU Saint-Gilloise
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Jokerit - JYP
Kevesebb, mint 1,5
1,84
Manchester Basketball - Breogan Lugo
54
74
Pontszám 44,5 - 4. negyed
Sima
tippszelvény
Stade Tunisien - Club Africain
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
Stade Tunisien - Club Africain
Döntetlen
tippszelvény
Stade Tunisien - Club Africain
Döntetlen
tippszelvény
Celje - Aalborg
Aalborg
Wisla Plock - Melsungen
Melsungen +3,5
Göppingen - R-N. Löwen Kronau
Több, mint 28,5
2,95
Chiba Lotte - Tohoku Rakuten
1
3
Nagyon sima
tippszelvény
Celtic - FTC
Celtic vagy Döntetlen
Lilleström - Torreense
Lilleström vagy Döntetlen
Montevideo City Torque - Cienciano
Montevideo City Torque vagy Döntetlen
Betis - Getafe
Betis vagy Döntetlen
U20Észak-Korea - U20Japán
U20Észak-Korea vagy Döntetlen
tippszelvény
Betis - Getafe
Hazai és több
tippszelvény
Lilleström - Torreense
Hazai és több
tippszelvény
Celtic - FTC
Hazai és több
P. Bar Biryukov - Naoya Honda
P. Bar Biryukov -4,5 (Hendikep -4,5 (játékszám))
09.17. 09:30
1,52
Sima
tippszelvény
Betis - Getafe
Betis
Talán még 1 szöglet se lesz...
:) :)
tippszelvény
Malaga - Villarreal
Kevesebb, mint 8,5
Meglátod, max 1 szöglet lesz!
:) :)