2017.05. 23.

A Benevento vagy a Spezia marad harcban a feljutásért?

A Benevento vagy a Spezia marad harcban a feljutásért?

A Serie B-ben véget ért a bajnokság és már a rájátszás is elkezdődött az egyetlen még kiadó feljutást érő helyért. A mai napon a Benevento a Speziát fogadja. Dél-Amerikában a Libertadores Kupában a csoportkörből való továbblépés a tét, nagy csatának ígérkezik a Santa Fe és a The Strongest összecsapása. Lássuk az esélyeket!

Benevento – Spezia

  • A Benevento az 5., míg a Spezia a 8. helyen végzett a Serie B-ben. Ennek köszönhetően játszhatnak play-offot a feljutásért. Az első fordulónál járunk a rájátszásban, ahol a Frosinone és a Perugia még erőnyerő, hiszen 3., illetve 4. helyen zárt az „alapszakaszban”. Ennek a párharcnak a győztese a Perugiával küzdhet meg a „fináléba” kerülésért. A Spezia az utolsó fordulóban aratott sikerével csúszott be a play-offba, míg a Benevento esetében ez nem is volt kérdés, hogy játszhat majd a feljutásért a szezon végén. A két csapat között 5 pont különbség alakult ki 42 forduló alatt, ami nem számottevő, de az már sokkal figyelemre méltóbb, hogy a Benevento oda-vissza megverte szezon közben a Speziát. Hazai környezetben 1-0-s, míg idegenben 3-1-es siker arattak Puscasék április elején. A papírforma tehát mellettük szól, de mivel egy meccsen dől el a továbbjutás, így akár egyetlen hiba is végzetes lehet, az pedig bármelyik félnél benne van a pakliban.

Santa Fe – The Strongest

  • A Libertadores Kupa csoportkörének utolsó fordulójában a 2. csoportban a mai napon dől el, hogy melyik együttes léphet tovább. A Santosnak már nem kell izgulnia, viszont a Santa Fe és a The Strongest éppen egymás ellen kell, hogy eldöntsék, ki csatlakozhat a brazil együtteshez. A bolíviai The Strongest egy ponttal előzi meg a tabellán a kolumbiai Santa Fét, így a hazaiak csak győzelem esetén jutnak tovább. Ebből következőleg vélhetően egyből neki fognak ugrani a vendégeknek. Odahaza még nem kapott gólt ebben a sorozatban a Santa Fe, míg a The Strongest idegenben még nem szerzett. Ez mindenképpen a kolumbiaiak mellett szól. Bolíviában viszont a The Strongest nyerte az egymás elleni meccsüket 2-0-ra, de pontosan tudjuk, hogy Bolíviába a világsztárokkal teletűzdelt argentin válogatott sem nyerni jár. Hazai környezetben a Santa Fének illene behúznia ezt a nagy téttel bíró találkozót.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 52 perce Eldőlt a továbbjutás?
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén kihagyott lehetőségek miatt a Paris Saint-Germain kikapott. 0-1-ről fordulnak, de ma ki lehet köszörülni a hibákat. Ismerjük a PSG hiányérzetét a Bajnokok Ligája kapcsán, nagyon nagy kudarc lenne, ha pont egy Borussia Dortmund verné ki őket az elődöntőben!