2017.06. 06.

Dániában is bizonyít a német válogatott?

Dániában is bizonyít a német válogatott?

Tart a felkészülés a válogatottak számára a hétvégi világbajnoki selejtezőkre, valamint a jövő héten kezdődő Konföderációs Kupára. A világbajnok Németország a számára oly közeli Dániában szerepel a mai napon barátságos találkozón, míg Izrael az Albánia elleni derbire készülve találkozik Moldovával.

Dánia – Németország

  • A Bröndby stadionban fogadja Dánia Németországot felkészülési mérkőzés keretében. Természetesen a világbajnoki címvédő németek számítanak a találkozó favoritjának, hiszen olyan extraklasszis játékosaik vannak minden csapatrészben, amivel a dánok nem tudnak konkurálni. Az viszont már óvatosságra adhat okot, hogy barátságos meccsről van szó, tehát Löw több fiatalt is ki fog próbálni, illetve az sem mellékes, hogy idegenben kell pályára lépniük. Ezen okok miatt szoros német győzelemre van kilátás, hiszen azért vélhetően kidomborodik majd a két csapat között lévő különbség az imént említett tényezők ellenére is.

  • A németek a csoportkör felénél már szinte biztos kijutónak számítanak: mind az öt összecsapásukat megnyerték, a gólkülönbségük pedig 20-1. Szombaton San Marinóval találkoznak, tehát nem kétséges, hogy újabb három pontot zsebelnek majd be, míg a mögöttük állók egymástól fogják rabolni a pontokat. A dánoknak szinte már semmi esélyük sincsen az első hely kiharcolására, hiszen hat pont a hátrányuk Lengyelországgal szemben, viszont a 2. helyért még megküzdhetnek a románokkal és a montenegróiakkal. A dánok legnagyobb sztárja a Tottenham irányítója, Christian Eriksen, rajta kívül sok jó játékos alkotja a csapatot, de hozzá hasonló klasszis nincs még egy.

Izrael – Moldova

  • Izrael 3. helyen áll a G csoportban, de az esélye minimális arra is, hogy egyáltalán a 2. helyet elcsípje, hiszen az olaszok négy ponttal előzik meg őket. Nem volt szerencséjük a sorsolásnál, hiszen az olaszokon kívül a spanyolok is ebben a hatosban szerepelnek. Legutóbb éppen a hispánokkal találkoztak és szenvedtek 4-1-es vereséget. A hétvégén viszont fontos mérkőzés vár Natchóékra, hiszen a közvetlen rivális Albániával találkoznak. Legutóbb 3-0-ra verték az albánokat, ami arra utal, hogy fejlődött az elmúlt időszakban az izraeli labdarúgás, amit a Hapoel Beer-Sheva Európa-liga menetelése során is tapasztalhattunk. A moldáv futball viszont továbbra is igencsak mélyen van és selejtezőcsoportjában öt forduló alatt egy pontot szerezve sereghajtó. Csak Grúzia ellen tudtak pontot szerezni, a többi meccsüket simán elveszítették és minden valószínűség szerint ez a sors vár rájuk Netanyában is.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Ezt a meccset jövőre az NB2-ben láthatjuk majd és ott is ugyanaz lesz az eredménye, mint idén. Búcsúzik a kisvárdai foci az élvonaltól, és ez az a meccs, amin még kell egy nagyot villantani!
Ezt a meccset jövőre az NB2-ben láthatjuk majd és ott is ugyanaz lesz az eredménye, mint idén. Búcsúzik a kisvárdai foci az élvonaltól, és ez az a meccs, amin még kell egy nagyot villantani!
Ismét vasárnap van, közeleg az NB2 vége is. A bajnok kiléte már ismert, ahogyan két kiesőé is. De még nagy a harc a második feljutó pozícióért és a kiesés elkerüléséért is. Egy 2,26-os szelvényt hoztam!