2017.05. 30.

Ezúttal is jól zár majd a Perugia és a Benevento védelme?

Ezúttal is jól zár majd a Perugia és a Benevento védelme?

Folytatódnak az osztályozós küzdelmek Olaszországban és Németországban is. A Bundesliga 2-be való kerülésre hajt a Regensburg, melynek az 1860 Münchent idegenben kellene felülmúlni az 1-1-es odavágót követően. A Benevento 1-0-s előnybe került a Perugiával szemben, vajon ez elég lesz számára?

1860 München  - Regensburg

  • Regensburgban 1-1-re végeztek a felek, így a müncheniek várhatják kedvezőbb helyzetből a folytatást. Az 1860 a bennmaradásért harcol, míg a Regensburg a feljutásért. A hazaiak pocsék formában fejezték be a szezont, ezért kerültek a 16., osztályozót jelentő helyre. Az odavágón kis szerencse is kellett nekik a döntetlenhez, hiszen egyrészt több mint 70 percig vezetett a Regensburg, másrészt tizenegyest hibázott a hajrában. A müncheniek játékoskerete a Bundesliga 2. szintjén is erősnek számított olyan korábbi klasszisokkal, mint Ivica Olic, Sasa Mölders vagy Stefan Aigner. Az Allianz Arenában illene győzelemmel búcsúzniuk a szezontól, ami biztos bennmaradást is jelentene egyben. A 0-0 is elég lenne számukra, de az elég csúfos lenne, ha csak így tudnák megőrizni másodosztályú tagságukat. Az 1860 elmúlt két hónapban mutatott gyenge játéka miatt kockázatos lehet hazai sikerre fogadni, ezért ajánlanám a kéteséllyel való fogadást.

Perugia – Benevento

  • Chibsah góljának köszönhetően az első mérkőzésen előnybe került a Benevento a Serie A-ba való feljutásért zajló play-off második elődöntőjében. Nem volt meglepő, hogy kevés gól esett azon a találkozón, ugyanis mindkét gárdának a védekezés az erőssége. A Benevento meccsenként 1 gólt kapott az „alapszakaszban”, míg a Perugia még ennél is kevesebbet. Ebből kifolyólag most sincs kilátás gólzáporos találkozóra. Nemcsak abban hasonlítanak, hogy kevés gólt kapnak, de játéktudásban is hasonló szintet képviselnek: 42 forduló alatt pontosan ugyanannyi pontot szereztek a Serie B-ben – igaz a szövetség egy pont levonással sújtotta a Beneventót, ezért lett csak 65 pontja. A végeredményre nagyon nehéz lenne tippelni, ezért inkább a gólszámra való fogadást preferálom ebben az esetben a fentebb említett okok miatt.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 10 perce NB1: Paks – MTK
Mi van veled Paks? Tehetnénk fel a kérdést, pedig nincs semmi különös, csak a gárdák megtanulták kivédekezni Bognár György beívelésekre és pontrúgásokra alapuló statikus játékát. Kérdés, hogy mennyire tud majd taktikát kitalálni Horváth Dávid a meccsre. Pikantériát pedig az apa-fia találkozó ad a meccsnek.

A szezon meglepetéscsapata a Debrecen, amely pontazonossággal, de gólkülönbséggel a Fradi mögött második a tabellán, míg a Puskás Akadémia erősebb kerettel, javuló formában érkezik. Mindkét csapat a nemzetközi kupás szereplésre hajt, remek mérkőzés várható Debrecenben.

A kelet-magyarországi rangadók egyike, ráadásul a két szurkolótábor módfelett utálja is egymást. A Nyíregyháza talán előrébb jár szakmai munka terén, míg a hazai pálya előnye kiegyenlíti a mérleg nyelvét. Ráadásul ez egy kiesési derbi is!