Úgy döntöttem, hogy a holnapi Fed kupáról szednék össze Nektek pár meccset ( szám szerint hármat) , amely önmagukban nem rendelkeznek hatalmas oddsszal, de egy estleges kombinált fogadásban megállnák a helyüket. Tudniillik hétvégén rendezik meg a Fed Kupa 1. és 2. világcsoportjának első meccseit. Mindegyik világcsoport 8 csapatot tartalmaz, így tulajdonképpen a legelső meccsek már a negyeddöntőnek tekinthetőek. Lássuk a holnapi felhozatal nyeréssel kecsegtető párosításait.
Maria-Teresa Torro-Flor - Klara Zakopalova, 13:30
Az első világcsoport egyik párosítását a Spanyolország-Csehország összecsapás adja, ahol a spanyolok hazai környezetben lépnek pályára a továbbjutás reményét illetően. A 2. körben a spanyolok 2. számú teniszezője Torro-Flor próbálja majd meg legyűrni a csehek másodikját Klara Zakopalovát ( azt, hogy második, úgy értem, hogy a jelenlegi Fed Kupát alkotó nemzeti csapat második játékosa). Bár a hazai környezet és a salakpálya mind-mind a spanyol lányt segítik, azonban ez most véleményem szerint kevés lesz. Torro-Flor ugyanis még nem tudott felmutatni igazán nagy eredményt, a kiegyensúlyozottság pedig távol áll tőle, tekintve, hogy a 2013-as évben gyakran kapott ki nálánál hátrébb rangsorolt játékosoktól is. Ezzel szemben Zakopalova rutinosnak mondható az WTA mezőnyében, s már egy Hobarti fináléval is büszkélkedhet az idei évről. A spanyol lány idei egyetlen meccsét a párizsi WTA tornán játszotta, ahol már a kvalifikáció első körében búcsúzni kényszerült. Bár még az év elején tartunk, s a borítás is változik az eddigiekhez képest, (salakpályán kerül megrendezésre a spanyol-cseh viadal) véleményem szerint a rutinosabb cseh lánynak ezt könnyedén kell(ene) hoznia.
- Tipp: Zakopalova
- Odds: 1.60 (7/10)
- Iroda: TippmixPro
Eredmény: ?
Virginie Razzano - Stefanie Voegele, 13:30
A második világcsoport első fordulójában a svájciakat a franciák látják vendégül, azzal a céllal, hogy amilyen gyorsan csak lehet, megválthassák a szomorú svájci lányoknak a hazai repülőjegyet. Ez ugyanis azt jelentené, hogy könnyedén jutottak tovább Cornet-ék az elődöntőbe, azonban ez közel sem lesz egy egyszerű menet. Jelenleg Razzano a 87. helyen áll, és már közel sem az a Razzano, aki 2009-ben a top 20-ban zárta az évet. Azóta egyfajta visszaesés figyelhető meg pályafutásában, túl van már karrierje csúcsán. Szerezhet még szép pillanatokat a franciáknak és valószínűleg mindent meg is fog tenni érte, de már az idei éve is jelezte, hogy nem reális elvárás Tőle az a szereplés, ami fénykorában képviselte. Ezzel szemben a svájci Stefanie Voegele a fiatalabb korosztályt képviseli, a 47. helyen áll és az idei évben már Azarenkát is megszorongatta, ugyanakkor a párizsi tornán egy kvalis ellenféltől kapott ki. Ettől függetlenül őt tartom esélyesnek kettejük megmérettetésében.
- Tipp: Voegele
- Odds: 1.50 (8/10)
- Iroda: TippmixPro
Eredmény: 2-0
Dominika Cibulkova - Andrea Petkovic, 13:00
Szintén az első világcsoportból való a következő párosítás is: Szlovákia-Németország. Kevés olyan sportágat vagy versenyzőt tudnánk felsorolni, ahol a Szlovákiát képviselő játékos/ csapat esélyesként léphetne fel. Kivétel ez alól a holnapi Cibulkova-Petkovic mérkőzés, melynek favoritja a kis növésű, de annál harciasabb szlovák lány. Mindig is tudtuk Róla, hogy jó játékos, amelyet az idei évben szintén bizonyított. Kezdte egy Brisbane-t negyeddöntővel, ahol Serena Williams állította csak meg, majd egy sydneyi vereség Kerbertől, ami még szintén belefér. Eztuán robbantott csak nagyot és lejátszotta élete első GS-döntőjét, ahol uygan kikapott, de biztosan megadta az alaphangot az év hátralevő részéhez. Már Ausztráliában is kitűnt hazaszeretete, lévén, hogy kis országról van szó, így a hazai közönség még elszántabbá teheti. Ellenfele az az Andrea Petkovic lesz, aki a 2011-es évben már három negyeddöntőt is játszott Grand Slam versenyeken és a top 10-ben zárta az évet. Majd a következő időszak az életében a sérülésekről szót, melynek köszönhetően a top 100-ból is kicsúszott, azonban az előző évben megkezdte a visszazárkózást az élvonalhoz. nem végzett rossz munkát, jelenleg a 36. helyen tanyázik. A hazai pálya azonban és Cibulkova harciasságát ismerve a német lesz kénytelen meghajolni ellenfele tudása előtt.
- Tipp: Cibulkova
- Odds: 1.40 (7/10)
- Iroda: TippmixPro
Eredmény: 1-2

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Minden fogadóval elődordulnak ilyen hullámvölgyek, de aztán mindenki kijön ebből. Véleményünk szerint Krissz jókat ír, szépek az elemzései, és biztos vagyok benn, hogy a tippjei is jönni fognak hamarosan. :-)
Na ez a Cibulkova egy f.stalicska.