2017.05. 03.

Feltöri-e a remekül záró torinói reteszt a Monaco?

Feltöri-e a remekül záró torinói reteszt a Monaco?

A Real Madrid a tegnapi 3-0-s sikerével nagyon közel került a BL-döntőhöz. A mai napon a másik ági elődöntőre kerül sor, amelyben a Monaco a Juventust látja vendégül. Kivételesen egy EL-mérkőzést is rendeznek szerdán, ezen a találkozón az Ajax a Lyont fogadja. Lássuk az esélyeket!

Feltöri-e a remekül záró torinói reteszt a Monaco?

Monaco – Juventus

  • Egészen káprázatos az, amit a Monaco ebben a szezonban produkál. Vezetik a francia bajnokságot a vesztett pontokat tekintve hat egység előnnyel a sztárokkal teletűzdelt PSG előtt, míg a BL-ben a legjobb négy között vannak úgy, hogy már kiverték a Man. Cityt és a Dortmundot is. Az elődöntős ellenfelük az Európa egyik, ha nem a legjobb védelmével rendelkező Juventus, amely azért a múlt héten bizonyította az Atalanta ellen, hogy képes megzavarodni, ugyanis öt kapott gól nélkül megvívott találkozó után Bergámóban 2-2-re végzett egy kapitális védelmi baki miatt. A negyeddöntőben az egyik legnagyobb esélyesnek tartott Barcát oda-vissza lenullázták Buffonék és végül 3-0-s összesítéssel masíroztak be az elődöntőbe. Azért is lesz különösen érdekes ez a párharc, mert a Monaco pedig Európa talán legjobb támadósorával rendelkezik, ugyanis a 34 eddigi bajnokija során 95 gólt szerzett. Különösen Falcao és a 18 éves Mbappé van nagyon elemében. A fiatal francia csatár ősszel csak időhúzó csereként kapott szerepet BL-ben, a kieséses szakaszban viszont a négy találkozón 5 gólt szerzett és összességében elmondható, hogy 20-szor volt kezdő ebben az idényben a Monacóban, ezeken az összecsapásokon pedig 22 gólt szerzett! Vélhetően a jövő aranylabdásáról beszélünk vele kapcsolatban.

  • Meglátásom szerint Monacóban nem fogja erőltetni a támadójátékot a Juve, szeretné majd inkább Torinóban eldönteni a továbbjutást. Azáltal, hogy a Juventus nem fog kezdeményezni, a Monaco előtt sem lesz elegendő tér, így döntetlenre van kilátás, vagy esetleg egy szűkös hazai sikerre.

Ajax – Lyon

  • Erősebb játékoskerettel rendelkezik a Lyon, de vélhetően Lacazette, Depay és Tolisso sem fogja tudni vállalni a játékot az Ajax ellen. A hollandok nagyon szép győzelmi sorozatot építettek ki, amely megszakadt a Schalke elleni vereséggel, amit azért nem bántak annyira, hiszen a továbbjutás összejött, a PSV elleni 1-0-s vereség már annál nagyobb probléma, hiszen meglehetősen távol kerültek a bajnoki címtől. A Lyon csak 4. a Ligue 1-ben és már csak az EL megnyerésével kerülhet fel a BL jövő évi főtáblájára.
  • Nagyon nehéz esélyest megnevezni az amszterdami odavágón, ezért inkább azt tanácsolom, hogy gólokra fogadjunk. A Lyon meccsenként két gólt lő a francia bajnokságban, de az AZ ellen a kieséses szakaszban például 11-et termelt, a Romának 4-et vágott hazai pályán. A hollandokról is elmondható, hogy a támadósoruk az erősebb, a dán Dollberget Ibrahimovic méltó utódjának tartják az amszterdamiak, olyan gólerősen játszik, de rajta kívül Ziyech, Klaassen és Traoré is pazar szezont fut a támadók közül. Nehéz elképzelni, hogy az egyik együttes gól nélkül maradjon.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A kiesés elől menekülő Dundee a hazai pálya előnyeiben bízva fogadja a remek formában érkező Aberdeen együttesét a skót Premiership mai játéknapján.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A kiesés elkerüléséért küzdő Wolfsburg a Volkswagen Arénában fogadja az Union Berlint, ahol mindkét csapat számára fontos lenne a hétvégi pontszerzés.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A címvédésért hajtó Manchester City az Etihadban fogadja azt a Sunderlandet, amely az elmúlt hetekben bizonyította, hogy bárki ellen képes felvenni a versenyt.