2015.11. 13.

Kézimunka

Kézimunka

Tegnap a hazai csapat szinte már az első félidőben elvesztette a mérkőzést, ugyanis hat gólos hátránnyal vonultak az öltözőbe, a második félidőben sikerült közelebb férkőzniük a párizsiakhoz, akik azonban egy huszáros hajrával hozták a tippemet és legnagyobb örömömre a mérkőzést is. Német részről a Vujin, Canellas, Duvnjak trió, míg francia oldalon a Narcisse, Karabatics, Hansen hármas egyaránt 13 találatig jutott, a mérkőzés azonban a bokasérülést szenvedett Barachet hiányában előtérbe kerülő Onufryienkóról szólt, aki hét találatával döntő érdemeket szerzett a PSG győzelmében. Ma Lengyelországban találtam egy kellemes opciót.

 

Lublin-CSM Bukarest BL, női, D csoport

A lengyel csapatról elmondható, hogy uralja hazájában a bajnokságot, bár dominanciája nem annyira egyértelmű, egy döntetlen mellett már egy vereség is becsúszott neki. Hétfőn a Gdanskot büntették 38:23-ra. A BL-ben eddig három méretes zakót szabtak rájuk, kálváriájuk Bukarestben kezdődött, ott kaptak közé tizenkettőt, otthon „csak” nyolccal múlta felül őket a montenegrói egylet. Ezek a vereségek borítékolhatóak voltak előre az egyébként is szűk kerettel rendelkező, a mérkőzésekre általában 12 játékost nevező Sabina Wlodek együttesének. Két hete viszont győzelemre készültek otthon és a bukik is őket látták esélyesnek, többek között ezért is volt meglepő a Savehoftól elszenvedett nagyarányú vereség. A múlt heti visszavágón csak háromgólos lett a távolság, ezzel gyakorlatilag el is szálltak továbbjutási esélyeik. Igazi világválogatott gyűlt össze a román fővárosban. A négy brazil mellett, a dán Fisker és Jörgensen, a svéd átlövő Gulldén, a villámléptű spanyol szélső Carmen Martin és a korábbi győri kedvenc, a sokadvirágzását élő román Bradeanu is a csapatot erősíti. Az alig több mint egy hónapja kinevezett Kim Rasmussen lányai a román bajnokságban eddig hibátlanok, pozíciójukra legfeljebb a szintén veretlen nagybányai csapat lehet veszélyes. A Bl első fordulójában hazai pályán tekintélyt parancsoló 33:21 arányú győzelmet arattak mai ellenfelük ellen, a Savehofnak sem kegyelmeztek Svédországban (17:28). Bukarestben aztán elkapta őket a Buducnost Podgorica, majd a múlt héten Montenegróban osztozkodtak a pontokon. Nálam ők a Podgorica, Győr, Vardar, Rostov és a Larvik mellett Final 4 esélyesek. Egy hete verettem a Lublint, ma ismét megteszem. Remélem, hogy nem lesz rest a Bukarest és a dán mester lányai ma legalább három góllal nyernek. KP68 A mérkőzés 19:00 órakor kezdődik és az alábbi linkre kattintva nézhetitek meg: http://www.ehftv.com/hu/livestream/2015-11-13-mks-selgros-lublin-csm-buc...

Tippem: 37418 Hendikep 2.5 V 1.30 (vagyis a Bukarest minimum 3 góllal nyer)  27:30

Good Luck!


 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
elgreco 2015-11-13 20:51:20
nem,nem.... ezért már én is!!!! :D

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.