2015.11. 29.

Kézimunka

Kézimunka

Nagyon hadilábon állok én ezzel a La Riojával! Az utóbbi 3 hétben háromszor éltek vissza a bizalmammal. Lehet jövő héten Eperjesen veretni kéne őket… Mindenesetre érdekesen alakul ez a csoport. Ma a Göppingen-Flensburg mérkőzést választottam.

 

 

Göppingen-Flensburg, Német bajnokság, férfi

Tizennégy forduló után a 8. helyen állnak a hazaiak kimondottan erősnek mondható hazai mutatóval. Vesztesen távozott innen a tök utolsó Lübbecke mellett a szintén alsóházi Eisenach és Berghischer, de a Berlin is kikapott itt és a szezon elején botladozó Kiel sem járt szerencsével. Egy gólos sikert aratott viszont a Hamburg és a Wetzlar. Szóval ha jól megnézzük verhető bizony ez a csapat. Az együttes vezérei a tavaly doppingbotrányba keveredett 115-szörös német válogatott Kraus, a négy éves flensburgi kitérő után hazatérő Kaufmann és a Löwentől érkező exveszprémi szerb Sesum. Szerdán egy 10 gólos EHF-kupa mérkőzéssel melegítettek a Zabre ellen. Bombaformában várják a mai mérkőzést Ljubomir Vranes tanítványai, október elején kaptak ki utoljára BL csatában a Kieltől, azóta hét bajnoki mérkőzést és hat BL összecsapást vívtak meg sikeresen. A Hannover ellen megsérülő Jakobsson kivételével mindenki hadra fogható. Azt gondolom, hogy a lendület tovább tart és behúzzák a mai mérkőzést is.

Tippem: Göppingen-Flensburg V 1.35   23:28

Esélyes még az előző héten Velenjében négy gólos előnyt szerző Holstebro. Ennek a párosításnak az az érdekessége, hogy az előző idényben szintén egymás ellen játszottak, akkor a szlovének léptek tovább két egygólos győzelemmel. A mérkőzés 13:00 órakor kezdődik. Nem lepődnék meg egy több gólos Barcelona győzelmen sem a dán bajnokságban is botladozó Kolding ellen. Talán az idény során először teljes kerettel felálló Szeged is nyerhet a hét közben hazai pályán bajnoki vereséget szenvedő és a sérülése miatt Simonettet nélkülöző Montpellier ellen. A jó formát mutató orosz hölgyek is eséllyel lépnek pályára a Hollandok ellen.

Good Luck!

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.