2016.09. 26.

Kézimunka- dán bajnoki

Kézimunka- dán bajnoki

Tegnap fogadási szempontból álomszerűen alakult a választott mérkőzésünk, a hazai csapat már az első félidő közepére felépített egy 4-5-6 gólos vezetést, amit meg is tudott őrizni a végéig. Aki később fogadott rá, az jobban járt, mert az odds jelentősen emelkedett a nap folyamán. Ma tényleg kutya a kínálat, azért nézzük meg mire képes Ortega mester csapata.

Kolding-Midtjylland

Az egy éve Veszprémből száműzött Carlos Ortega csapata az alapszakasz második helyén végzett, majd a felsőházi rájátszásban csoportját megnyerve került az elődöntőbe. Itt azonban elfogyott a szufla, a Silkeborg megállította őket és még a bronzérmet is megkaparintotta előlük a GOG. Nyáron talán a mesternek is köszönhetően kicsit elspanyolosodott a csapat, érkezett a Szegeden kissé partvonalra kerülő balátlövő Garcia Robledo és az irányító Niko Mindegia. A latinos vonalat folytatva már náluk játszik a brazil Fabio Roca Chiuffa, a raszta hajú szélső Guadalajaraból érkezett, szintén a spanyol bajnokságból igazolták a svéd Stenmalmot, ő a La Rioja balátlövője volt. Két mérkőzésen vannak túl eddig a bajnokságban, felemás sikerrel, az első fordulóban nyertek, aztán a második körben kikaptak a tavalyi bajnok Silkeborg otthonában. Az inkább a női csapatáról ismert Midtjylland tavaly, talán a gyatra haza szereplésének is köszönhetően (3/0/10), a tizenkettedik helyével osztályozóra kényszerült, azt azonban sikeresen abszolválta a másodosztály harmadik helyezettje, az Odderrel szemben. Az idei pontvadászatban eddig két győzelem szerepel a nevük mellett, győztek a tavalyi tizenegyedik Ribe-Esbjerg otthonában, majd legyűrték a frissen feljutó Randers együttesét. A csapat ásza a norvég válogatott átlövő Espen Lie Hansen, de egy fecske nem csinál nyarat, ez bizony hazai.

Tippem: 47288 Kolding-Midtjylland H 1.20  27:27

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kispályás 2016-09-26 23:15:54
Megint x, ebben a hónapban harmadszor...
tothotto33 2016-09-26 19:01:19
Törölt hozzászólás

további tippjeink a Foci világából

A Paks hazai pályán szeretné megszakítani a ZTE elleni kedvezőtlen sorozatát, a vendégek viszont jó formában érkeznek, és az előző egymás elleni találkozójukon 5–2-re nyertek.
A Paks hazai pályán szeretné megszakítani a ZTE elleni kedvezőtlen sorozatát, a vendégek viszont jó formában érkeznek, és az előző egymás elleni találkozójukon 5–2-re nyertek.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Két jó formában lévő együttes találkozik a Bundesliga mai játéknapján. A stuttgarti svábok hazai pályán fogadják a brémai muzsikusokat!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A kiváló formában futballozó Athletic Bilbao sorozatban negyedik győzelmére készül, az Osasuna javuló teljesítménnyel próbálja megállítani a baszk együttest