2017.10. 04.

Kézimunka-Francia rangadó

Kézimunka-Francia rangadó

Ma Portugáliában lép pályára a Csehovszki Medvegyi, fordulót rendeznek a spanyol és a francia bajnokságban is. A kínálatból kiemelkedik a Nantes-Montpellier mérkőzés, erre hoztam egy tippet.

Nantes-Montpellier

  • Három győzelemmel rajtoltak Thierry Anti fiai, legyőzték az újonc Massy Essone gárdáját, majd átléptek a Cessonon, legutóbb pedig a St. Raphael elleni rangadót húzták be, a győzelem egyik letéteményese az 50%-ot védő Dumoulin volt. Felemás képet mutatnak viszont a Bajnokok Ligájában, idén már az elit csoportba kaptak besorolást és egyelőre úgy tűnik, még tanulniuk kell az igazán nagyok elleni játékot. Egyetlen győzelmüket sajnos a Szeged ellen aratták, Szkopjében esélyük sem volt, aztán hazai pályán pontot mentettek a Löwen ellen, úgy, hogy a mérkőzés végén Domoulin hatástalanította Shmid büntetőjét. Utóbbi mérkőzésen nem lépett pályára Nyokas, Klein és Feliho sem. A Montpellier szintén veretlen még a gall pontvadászatban, sorrendben a Chambery, Nimes és a Tremblay voltak az áldozatok. A Nantes-al ellentétben ők idén az alsóágon küzdenek a Bajnokok Ligájában, csoportjukat három magabiztos győzelemmel vezetik is. A mai mérkőzésen Canayer mester nem számíthat a sérült Grebille játékára. Jó hír viszont, hogy a tavaly érkező Porte 2022-ig meghosszabbította szerződését. Azt gondolom, hogy a szokásoknak megfelelően sok gólt fogunk látni, én emellett szűk hazai győzelemre voksolok.

Tippem:19544 03  2.25 (hazai csapat 1-5 góllal nyer) 27:30

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2017-10-04 15:01:19
Hali! Én sima hazaiba tettem!
AC Milan 2017-10-04 14:29:28
Statisztikára alapozva:
Aarhus-Skjern H vagy hendivel megtámogatva
Holstebro-Odense H vagy hendivel megtámogatva
Mi a véleményetek?
kispályás 2017-10-04 00:12:00
Ademar+Aalborg+Anaitasuna szűk duplát ad...

további tippjeink a Foci világából

A Paks hazai pályán szeretné megszakítani a ZTE elleni kedvezőtlen sorozatát, a vendégek viszont jó formában érkeznek, és az előző egymás elleni találkozójukon 5–2-re nyertek.
A Paks hazai pályán szeretné megszakítani a ZTE elleni kedvezőtlen sorozatát, a vendégek viszont jó formában érkeznek, és az előző egymás elleni találkozójukon 5–2-re nyertek.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Két jó formában lévő együttes találkozik a Bundesliga mai játéknapján. A stuttgarti svábok hazai pályán fogadják a brémai muzsikusokat!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A kiváló formában futballozó Athletic Bilbao sorozatban negyedik győzelmére készül, az Osasuna javuló teljesítménnyel próbálja megállítani a baszk együttest