2016.09. 10.

Kézimunka- A Glassverket ismét megpróbálja

Kézimunka- A Glassverket ismét megpróbálja

Csütörtökön a Super Globe döntőjében megszületett a torna egyetlen, de legnagyobb meglepetése, a Füchse Berlin a mérkőzésen végig az eredmény után futva, az utolsó öt percben azonban fordítva megvédte címét az esélyesebb Psg ellenében. Még három hely kiadó a női BL főtáblájára, a Glassverket ismét megpróbálja hazai pályán.

Glassverket-Ankara Yenimahalle

Már csak három hely kiadó a női BL 24-es főtáblájára. Ezen a hétvégén három helyszínen tizenkét csapat próbálkozik az egyik helyet megcsípni. Az egyik helyszín az elmúlt évhez hasonlóan Drammen, a résztvevő csapatok pedig a holland Dalfsen, az egykor szebb napokat látott horvát Podravka Koprivnica, a török Ankara és a házigazda Glassverket. Az innen továbbjutó együttes az A csoportban kerül, a Buducnost, Thüringer, Metz trió mellé. A norvég együttes egy évvel ezelőtt a Győrrel nem bírt, pedig még a félidőben kettővel vezettek, a második játékrészben aztán jött az ETO henger és kilenc lett a különbség a végén. Kárpótlásul a KEK-ben vigasztalódhattak volna, de a tizenhat között a Viborg állta útjukat. A norvég pontvadászatban ismét másodikok lettek természetesen a Larvik mögött, ennek az idénynek szinte változatlan kerettel vágnak neki, két légióstól eltekintve hazai játékosok alkotják a csapat gerincét. Igazi nemzetközi olvasztótégely a török együttes, keretükben ukrán, francia, horvát, macedón, azeri, lengyel és kameruni játékos is található. Mielőtt egy kézlegyintéssel elintéznénk őket, emlékeztetnék mindenkit, hogy tavaly a KEK nyolcaddöntőjében Ankarában a Zvenyigorod hétgólos vereségbe szaladt bele, alig egy hónapja pedig barátságos mérkőzésen a Lipcsét verték egy góllal. Ettől függetlenül nálam ez ma hazai.

Tippem: 15624 Glassverket-Ankara Yenimahalle H 1.40  34:23

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tometto 2016-09-11 09:11:45
Szia kispályás
Köszi csúcs vagy

további tippjeink a Foci világából

A Paks hazai pályán szeretné megszakítani a ZTE elleni kedvezőtlen sorozatát, a vendégek viszont jó formában érkeznek, és az előző egymás elleni találkozójukon 5–2-re nyertek.
A Paks hazai pályán szeretné megszakítani a ZTE elleni kedvezőtlen sorozatát, a vendégek viszont jó formában érkeznek, és az előző egymás elleni találkozójukon 5–2-re nyertek.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Két jó formában lévő együttes találkozik a Bundesliga mai játéknapján. A stuttgarti svábok hazai pályán fogadják a brémai muzsikusokat!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A kiváló formában futballozó Athletic Bilbao sorozatban negyedik győzelmére készül, az Osasuna javuló teljesítménnyel próbálja megállítani a baszk együttest