2017.04. 15.

Kézimunka-Magyar Kupa bronzmérkőzés

Kézimunka-Magyar Kupa bronzmérkőzés

Tegnap a Magyar Kupa elődöntőiben nem történt meglepetés, a Szeged és a Veszprém is erősen tartalékolva magabiztosan jutott be a mai döntőbe, ahol sorozatban már hatodszor találkoznak egymással. Mára bronzmérkőzést választottam, ahol a Tatabánya a Csurgóval találkozik.

Csurgó-Tatabánya

  • Tegnap sokáig jól tartotta magát Sótonyi László csapata az alaposan felforgatott és a mai napra láthatóan tartalékoló Veszprém ellen. A végére aztán elfogytak és a mérkőzés képe alapján erősen túlzó végeredmény született. A somogyi együttes legjobbjai Asztrasapkin és az idény végén Franciaországba távozó Faluvégi Rudolf voltak. Hiányzott az együttesből Bartucz László és Hanusz Egon, pályára lépett viszont Pordán Bálint és Jerebie Julian, akiknek a játéka kérdéses volt a mérkőzés előtt.  A később kezdődő elődöntőben Sierra bravúros védéseinek köszönhetően szinte már a félidőre eldőlt a mérkőzés. Vranjesék  a második játékrész első 10 percében képtelenek voltak betalálni, ekkor Matics látványosan el is engedte a mérkőzést. Pályára küldte a fiatalokat, köztük Rosta Miklóst, aki kiváló játékkal és három góllal hálálta meg a bizalmat, remélem fejlődése töretlen lesz és méltó utódjává válik édesapjának. A mérkőzésen nem lépett pályára a sérült Harsányi Gergely, viszont a kisebb sérüléssel bajlódó Illyés, Sipos és Bozovics egyaránt vállalta a játékot.  Azt gondolom, hogy a hosszabb kispaddal rendelkező Tatabánya nyakába kerül a bronzérem.

Tippem: 31496 Csurgó-Tatabánya V 1.70 18:23

Mivel a mérkőzés hármas kötésben fogadható csak, pakolhatjuk mellé a Győrt és Silkeborgot, és máris van egy kellemes 2.3 eredőjű húsvéti szelvényünk.

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kispályás 2017-04-15 16:05:23
(Nincs cím)

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!