2011.11. 29.

Napi Tippek 2011-11-29

Napi Tippek 2011-11-29

Sziasztok!
Nincs könnyű dolgunk mostanában. Ma főleg Nagy Britanniában játszanak meccseket, innen próbálunk olyanokat keresni, amelyeket nyugodtabb szívvel tudunk ajánlani nektek. Lássuk a medvét.
Fortuna legyen veletek!
 
Millwall FC - Doncaster Rovers

Angol második vonal. A 21-ik Millwall fogadja az utolsó, 24-ik Doncastert. Hat pont van köztük a londoniak javára, mindkét csapat harcol a kiesés ellen. A Millwall győzelmét vetíti elő, a hazai pálya előnye, a félelmetes oroszlánbarlangnak számító The Den-ben kilenc meccsen 3/4/2 a mérleg, így az idevonatkozó tabellán a 16-ak. A Doncaster gyenge alakulat, úgy tűnik, nem ütik meg a másodosztály szintjét. Legutóbb mindkét csapat 0-0ás döntetlent ért el. Az azt megelőző fordulóban viszont hazai pályán kikapott a Millwall. Ideje bizonyítani a félelmetes szurkolótábornak, hazai pályán kötelező megverni az utolsó helyezettet, mert ha nem maguk is kieső helyre sodródhatnak. Hazai győzelmet várunk.

TIPP: 1X – 1.13

Southampton FC - Hull City

Az leső fogadja a hetediket. A Soton 39 ponttal vezet, de nagyon sűrű az élboly. Az angol második vonalban az első két helyezet csont nélkül feljut, a 4-6 köztiek pedig selejteznek egy harmadik továbbjutó pozícióért. Nagy a harc, minden meccs rendkívül fontos. A Hull City most esett ki az élvonalból, jelenleg csupán gólkülönbséggel marad le a hatodik-, még osztályozós pozícióról. A Southampton eddigi kilenc hazai meccsét mind megnyerte, ami rendkívül imponáló sorozat, de mint tudjuk minden sorozat megszakad egyszer. A Hull City erős idegenben, kilenc meccsen 4/3/2 a mérleg, ezzel harmadikak a vendégtabellán. Az elmúlt fordulóban mindketten kikaptak, így kettőzött erővel vetik bele magukat a küzdelembe. Azt várjuk, hogy a Hull megszakítja a hazaiak győzelmi sorozatát és nem kap ki Southamptonban. Jó kis meglepetés 2.22-es oddszért.

TIPP: X2 – 2.22

Egy meccs az angol ötödik vonalból:

Barrow FC - Alfreton Town

A 14-ik fogadja a 23-at. A két csapat között 16 pont különbség van, ráadásul a Barrow nagyon erős hazai pályán, 6/2/2-es mutatóval a második legerősebbek a hazai-tabellán. A Barrow legutóbbi három meccsén két vereséget és döntetlent ért el, hazai pályán nyilván minden áron nyerni akar. Az Alferton legutóbbi három alkalommal két győzelmet és egy döntetlent számlál, ők sincsenek rossz formában, de ezen a meccsen mindenképp a Barrow az esélyesebb.

TIPP: 1X – 1.16

SCR Altach - SC Austria Lustenau

Az tízcsapatos osztrák második vonal első helyezettje fogadja az ötödiket. A két klub között tíz pontos különbség van. A hazaiak stabil, kiegyensúlyozott csapat minden esélyük megvan a bajnoki cím megnyeréséhez. Mind hazai pályán, mind vendégként a legjobb mutatókkal rendelkeznek. Legutóbbi három mérkőzésen az Altach két győzelmet és egy vereséget szerzett, míg a Lustenau neve mellett két vereség és egy győzelem található. Ami a legfontosabb, a második helyen álló WAC St. Andra mindössze két ponttal mered el az Altachtól, és amennyiben az Altach kikap, egy szerencsés győzelemmel helycsere történik a tabella első-második helyén. Márpedig az osztrák második vonalból mindössze egy csapat juthat fel az osztrák Bundesligába, a bajnok. Hazai pályán nem kap ki az Altach.

Tipp: 1X – 1.12

FC Barcelona - Rayo Vallecano

És a legtutibb meccs a végére. Spanyol bajnoki. A Barcalegutóbb kikapott Madridban a Getafe ellen, ezzel hatpontos hátrányba került az idén kiváló teljesítményt nyújtó, ősi ellenség, Real Madriddal szemben. Ha nem tudják hazai pályán megverni a Rayot, akkor alighanem kudarcot vallanak a bajnoki címért folyó versenyben. Hazai alázást és több gólos győzelmet várunk.

TIPP: (0-1) hendikepről 1 - 1.15

Mára ennyit, mindenkinek sok szerencsét kívánunk! Holnap Európa Liga-mérkőzések várhatóak.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.

Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!