2017.06. 20.

Portugál-spanyol csúcsrangadó az U21-es Eb-n

Portugál-spanyol csúcsrangadó az U21-es Eb-n

Az U21-es Európa Bajnokság mai napja a B-csoport együtteseiről szól. Az 5-0-s kiütéses sikerrel kezdő spanyolokra ezúttal nagyobb erőpróba vár, hiszen a felnőtt szinten Eb-címvédő portugálokkal meccselnek. Parázs derbinek ígérkezik a szerb-macedón összecsapás, amelyen csak győzelemmel maradhat életben az egyik csapat.

Portugália – Spanyolország

  • Mindkét ibériai gárda győzelemmel kezdte meg szereplését az U21-es Eb-n. Guedesék és Saúlék is a végső esélyesek közé tartoznak. A két csapat dolgát nehezíti, hogy azonos csoportba kerültek és a csoportgyőzteseken kívül csak a legjobb 2. jut be a legjobb négy közé, ezért a 2. hely nem jelent automatikus továbblépést. Ebből kifolyólag akár nagyon éles összecsapás is lehet a mai a két topalakulat között, más szemszögből vizsgálva azonban egyik félnek sem lenne rossz a döntetlen azok után, hogy nyertek a nyitókörben, hiszen ha a 3. meccsüket is hozzák, akkor 7 ponttal akár kéz a kézben besétálhatnak az elődöntőbe - hat megszerzett ponttal jóval csekélyebb esélyük lenne erre.  

  • A spanyolok erősebbeknek tűnnek a bombaformában lévő és mesterhármassal kezdő BL-győztes Asensióval, Saúl Niguezzel, Bellerínnel, Gayával és remekül cselező Deulofeuval. A portugálok kezdő tizenegyét is szinte minden ország elfogadná a spanyolon kívül, még úgy is, hogy a Man. City által szerződtetett Bernardo Silva és a Milan új szerzeménye, André Silva ezúttal a felnőtt együttessel tartott a Konföderációs Kupára. Kéteséllyel érdemesebb fogadni, hiszen ugyan jobbnak tűnnek a hispánok, de a döntetlen egyikőjüknek sem lenne rossz eredmény.

Szerbia – Macedónia

  • Ezt a kontinensviadalt az 1994-ben és azt követően születetteknek rendezik meg. Érdekesség, hogy a ’94-es korosztályban Szerbia lett az Európa-bajnok az U19-esek között. A ’95-ösöknél pedig két éve világbajnok lett ez a gárda. A ’94-esek legjobbjai, úgymint Lazar Markovics és Alekszandar Mitrovics ezúttal nem szerepelnek Lengyelországban, viszont a világbajnoki gárda zöme itt van, csak épp a manapság már a Lazióban is vezérnek számító Szergej Milinkovics-Szavics hiányzik. Távollétükben Zsivkovics és Gacsinovics a két legnagyobb csillag, de a portugálok ellen ők sem tudtak segíteni a csapaton. Macedónia ellen kötelező lesz a három pont begyűjtése, hiszen papíron óriási különbség van a két válogatott között.   Szerbia egy győzelemmel életben tartaná halovány továbbjutási esélyeit. A macedónoknál érdemes lehet figyelni az Úpest két fiataljára, Bardhira és Angelovra, akik azért a spanyolok ellen nem sok sót ettek meg.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 56 perce NB1: Paks – MTK
Mi van veled Paks? Tehetnénk fel a kérdést, pedig nincs semmi különös, csak a gárdák megtanulták kivédekezni Bognár György beívelésekre és pontrúgásokra alapuló statikus játékát. Kérdés, hogy mennyire tud majd taktikát kitalálni Horváth Dávid a meccsre. Pikantériát pedig az apa-fia találkozó ad a meccsnek.

A szezon meglepetéscsapata a Debrecen, amely pontazonossággal, de gólkülönbséggel a Fradi mögött második a tabellán, míg a Puskás Akadémia erősebb kerettel, javuló formában érkezik. Mindkét csapat a nemzetközi kupás szereplésre hajt, remek mérkőzés várható Debrecenben.

A kelet-magyarországi rangadók egyike, ráadásul a két szurkolótábor módfelett utálja is egymást. A Nyíregyháza talán előrébb jár szakmai munka terén, míg a hazai pálya előnye kiegyenlíti a mérleg nyelvét. Ráadásul ez egy kiesési derbi is!